Valan – nyomozás a múlt által kísértett, magára hagyott bányavárosban

Egy magyarországi rendezőnek és erdélyi stábjának köszönhetően született meg az első erdélyi thriller, ami a skandináv krimik jellemvonásait hordozza magán, de el tud szakadni azok örökségétől.

A Valan ízig-vérig erdélyi alkotás, amit magáénak érezhet úgy a csíki, mint az udvarhelyi vagy a gyergyói ember, de tágabb értelemben magának érezheti mindenki, aki Erdélyben él.

A legkiváltságosabb helyzetben azonban a balánbányaiak vannak, hiszen ez a film leginkább az „övék”, hiszen az alkotás oroszlánrésze a településükön forgott.

Ezen, a sokunk számára ismerős helyszínen egy sajátosan újszerű, a valóságból inspirálódó szörnyű történet bontakozik ki, ami erdélyi szemmel nézve, kisebb részleteket leszámítva, nagyon is hitelesre sikerült. A forradalom és rendszerváltás, ugyanakkor az ezt követő harminc év kilátástalansága és elmaradottsága is megjelenik az alkotásban,

Balánbánya pedig tökéletes iskolapéldája annak, hogy mi lesz egy településből, amikor magára hagyják, Valan pedig ennek a képzeletbeli megfelelője, hasonló adottságokkal, múlttal és jelennel.

A Valanról elmesélt történet a romániai forradalom idején kezdődik, amit Péter és húga kisiskolásként élnek meg. Az amúgy sem idilli alaphelyzetet a rendőrök és forradalmárok harca fordítja a feje tetejére, ebben a káoszban pedig Juli, Péter kishúga eltűnik. A sztori ezt követően a jelenben folytatódik, ahol Péter már rendőrként próbálja felszámolni a lányokat futtató brassói alvilágot, amikor anyja telefonhívása Valanba szólítja őt, ugyanis a hírek szerint megtalálták az eltűntként nyilvántartott testvérét. Péter rögtön a hegyek közé ékelt bányavárosba siet, ahol reményei szerint végre választ kap az őt évek óta nyomasztó kérdésekre.

A főszereplő Valanba való visszatérésekor azzal szembesül, hogy lényegében semmi nem változott:

a hatóságok hozzáállása a kommunista mentalitásban gyökerezik, az otthoniak pedig magukra maradtak, és ezáltal még jobban magukba zárkóztak, senki nem tud semmit.

Péter rendőri státuszának köszönhetően tud csak válaszokat kiszedni a hatóság embereiből. Egy idő után a nagyobb képet is elkezdi látni, és nyomozni kezd, amely során

olyan dolgokról is lehull a lepel, amire egyáltalán nem számított.

Az alkotás több személyes tragédia köré épül, amiket az köt össze, hogy a forradalom után évente eltűnik egy lány a településről. A hatóságok nem tulajdonítanak ennek különösebb jelentőséget, hiszen a lányok között amúgy is sokan vannak, akik a kilátástalanság helyett inkább elmennek az egykori bányavárosból a jobb élet reményében. Akik pedig maradtak, a maguk módján próbálnak ezekkel a veszteségekkel megbirkózni.

Feltűnik az alvilági szál, a zavarosban halászóknak pedig nem tetszik az újdonsült rendőr rendhagyó módszereket sem nélkülöző nyomozása, emellett egy fiatal család kálváriájának a részese lesz a főszereplő és a néző egyaránt.

A télen forgatott thriller minden egyes képkockáján átjön a jellegzetes kelet-európai, ezen belül romániai, ezen belül is erdélyi életérzés. Azért nem mondom, hogy székelyföldi, mert a helyszín nem jellegzetesen itteni, ugyanis

az elhagyatott, egykori ipartelepeket és bányavárosokat hajlamosabbak vagyunk Erdély-vonatkozásban asszociálni.

Ezekben a rendkívül látványos képekben pedig tökéletesen a helyükön vannak a gondosan kiválogatott erdélyi színészek, a román-magyar nyelv felváltott használata pedig még jobban elhiteti velünk, hogy ez a valóságon alapuló történet a közvetlen közelünkben is megtörténhetett volna. A sztorinak szomorú aktualitást ad ugyanakkor a nyáron kirobbant caracali tragédia, ami most, a film kontextusában még ijesztőbb és szörnyűbb,

abba pedig jobb nem is belegondolni, hogy hány ilyen ügy lehet, amiről még senkinek sincs tudomása…

A szerepekre kiválasztott erdélyi színészek telitalálatnak bizonyultak, a veteránnak számító Hatházi András hitelesen hozza a városban maradt, lelkisegély-szolgálatot működtető Jánost, Pál Emőke Mátray László, Erdei Gábor és Fekete Lovas Zsolt pedig bizonyítják, hogy érdemes rájuk figyelni a filmszerepek osztásakor, a Dragoșt alakító marosvásárhelyi Tollas Gábor és a dadogó segédjét, Milánt játszó Meszesi Oszkár pedig első nagyjátékfilmes debütálásukkal mindketten emlékezeteset alakítottak, de a szintén marosvásárhelyi Szélyes Ferenc és a Csíkszeredában született Ciugulitu Csaba is rövid, de annál emlékezetesebb szerepükkel is hozzájárulnak ahhoz, hogy még hitelesebb legyen a vásznon pörgő történet.

Elismerés illeti ugyanakkor a film látványtervezőjének, Damokos Csabának a munkáját, hiszen nélküle nem lett volna ennyire hiteles mindaz, amit látunk, de mellette számos olyan helyi ember dolgozott a produkcióban, akik nélkül nem sikerülhetett volna ilyen jóra az első erdélyi thriller.

A Valan remélhetőleg újabb filmeseket fog arra ösztönözni, hogy itt forgassanak le újabb és újabb, helyi kötődésű történeteket, amiket aztán telt ház előtt vetíthetnek a helyenként újjáéledő erdélyi mozikban.

Mert ha a közönség magáénak érzi a filmet, akkor biztosan elkapkodják a jegyeket rá, amikor moziba kerül, ahogy ez most a Valannal is történik. Biztos vagyok benne, hogy sok elmesélésre váró történet van még, ami itteni helyszíneken tud csak igazán működni. Adja az ég, hogy így legyen.