Zarándoklat rendezők és otthonok között

A gyimesközéploki születésű Sebestyén Renáta néhány éve költözött Budapestre, jelenleg a Párbeszéd Háza munkatársa. A 27 éves lány, akárcsak kortársai, szeret szórakozni, táncolni, a barátaival találkozni, láthatóan jól érzi magát a nagyvárosban. De szülőföldjétől nem szakadt el, mint ahogy a filmben is mondja: Renátát ki lehet venni Gyimesből, de Renátából nem lehet kivenni Gyimest.

Az Otthon, otthon című, a koronavírusjárvány idején megtartott csíksomlyói búcsúról (is) szóló dokumentumfilm díszbemutatóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartották, de bemutatták Gyimesben is, valamint az 5. Filmszereda mozgókép fesztivál közönsége is láthatta a csíkszeredai Mikó-vár udvarán. Az alkotás a Párbeszéd Háza Faludi Ferenc Akadémiájának Szőts István Filmműhelyében, a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya gyártásában, az Aves Média közreműködésével, a Nemzeti Filmintézet kiemelt támogatásával készült. A forgatókönyvet Lukácsy György írta, a filmet a csíkszeredai, Budapesten élő Nagy Anikó Mária és a székelyudvarhelyi Szabó Attila rendezte.

„Két rendezője van a filmnek, de egyikünké sem az alapötlet, Lukácsy György forgatókönyvíró, dramaturg kollégánk szerette volna ezt a filmet megvalósítani. A tavaly kért fel, majdhogynem a pandémia előtt, én igent mondtam, mert engem is érdekelt ez a téma. Aztán amikor karanténba került mindenki, teljesen egyértelmű volt, hogy nem tudunk odautazni a forgatásra, segítséget kellett kérnünk. Nyilván olyan embert kellett keresnünk, aki szakmabeli, ért hozzá, reméltük, hogy érzékeny is a témára, és elég bátor is ahhoz, hogy azon körülmények között, amelyek akkor voltak, vállalja a munkát. Felhívtuk Attilát, és onnantól kezdve kezdődött egy érdekes, de nagyon tanulságos és nagyon gyümölcsöző együttműködés” – elevenítette fel Nagy Anikó Mária a közös munka kezdetét.

Szabó Attila rámutatott, a járványhelyzetből fakadóan a forgatás előtt néhány nappal sem tudták, hogy mire számíthatnak, ami a csíksomlyói búcsút, valamint a forgatást illeti. „Csíksomlyóról számos riport, film készült az elmúlt években, a mi filmünkben is vannak régi felvételek korábbi búcsúkról, de ilyen csíksomlyói búcsú, mint a tavalyi, sosem volt. Éppen ezért nagyon jó gondolatnak tartottam, hogy ezt meg kell valamilyen szinten örökíteni, hiszen a rendszerváltás óta nem fordult elő az, hogy ilyen kevesen legyenek ott. Ráadásul az ad még egy szimbolikát az egésznek, hogy épp Trianon századik évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás évében nem gyűlhettünk össze, és legalább így, a film által sikerült valamilyen szinten elvigyük az embereket a csíksomlyói búcsúra.”

A forgatásról elmondták, a gyimesi felvételeket egyhetes megfeszített munkatempóban sikerült rögzíteni, sokszor hajnaltól estébe nyúlóan, és gyakran azt sem tudták, mi történik a következő nap, mert mindig változott a helyzet. A budapesti forgatásokra, a Renátával készült mélyinterjúra valamennyivel több idejük volt.

„Most van egy ilyen divatja ennek a követéses dokumentumfilmnek, amely éveken keresztül becsatlakozik bizonyos emberek életébe vagy a tematikába, de ez is egy érvényes helyzet volt. Itt nagyon rövid idő alatt kellett nagyon pontosan rögzíteni az eseményeket, és Attila ezt vállalta, hogy ilyen feszített munkatempóba megoldja. Nem csak akkor érvényes egy dokumentumfilm, ha minimum egy évig követi a rendező azt a témát, embert, bármit, amit választ, mert tulajdonképpen nem ezen múlik, hanem az érzékenységen. Itt egy nagyon fontos pillanatot tudtunk megragadni, Attiláék olyan szemmel voltak ott, hogy gyakorlatilag minden, ami egy búcsút meg tud előzni, benne van. Ugyanakkor

– magyarázta Anikó.

Mint kiderült, számukra is újszerű alkalom, hogy ketten rendezték a filmet, hiszen többnyire egyszerzős filmesek, itt megoszlott a feladat. Attila kifejtette, az egyik kedvenc része a filmkészítés munkafolyamatában az, amikor már összeáll a teljes nyersanyag, és abból kell „varázsolni.” Ezt a részét ezúttal főként Anikó végezte, de folyamatosan egyeztettek.

„Számomra a legérdekesebb az volt, hogy ugyan a csíksomlyói búcsúról készítettük a filmet, de mire kész lett a film, valójában nem is annyira a búcsúról szólt. A csíksomlyói búcsú egy keret, amely alkalmat adott ahhoz, hogy sokkal mélyebb gondolatok kerüljenek elő. Nagyon jó, hogy az Anikó által készített mélyinterjút Budapesten csináltuk meg, és nem az egyhetes rohamtempó végén, mert teljesen másképp jöttek volna ki Renátából a gondolatok. Mire visszatért Budapestre, kicsit letisztult minden, ott még készült néhány jelenet, amelyek nagyon szépen feleselnek a gyimesi hangulattal, és így egy sokkal komplexebb kép lett, minthogyha egyszerűen az ő útját kísértük volna végig, és a vallási vonalat mutatjuk be. Ugyancsak érdekes, hogy benne van Anikó nőiessége, lehet, hogy benne van az én férfias tempóm is ebben a filmben, és dupla íze van a történetnek.”

A két rendezővel arról is beszélgettünk, hogy a film elkészítése közben ők maguk is átgondolták a hithez, a vallásosságukhoz, a csíksomlyói búcsúhoz való viszonyukat. És igen, a szülőföldhöz való viszonyulásukat is. Anikó elmesélte, hogy amikor idén pünkösdkor bemutatták a filmet Gyimesben, hirtelen elhatározásból úgy döntött a stáb tagjainak azon része, akik a tavaly nem vettek részt a gyimesi forgatáson, hogy ezúttal ők is elzarándokolnak Gyimesből Csíksomlyóra.

„Én életemben most voltam először, hatalmas élmény volt, annál is inkább, mert azt éreztem, hogy a filmhez így most már minden porcikámmal tudok kapcsolódni. De anélkül is, hogy fizikailag is lejártam volna ezt az utat, azt éreztem, hogy nekem ez a film valamiféle megérkezés volt. Én Renátában saját magamat véltem fölfedezni. Ugyanígy, fiatalon jöttem el Csíkszeredából Magyarországra, és élek azóta is itt, de ugyanígy azokat a kérdéseket nap mint nap felteszem magamnak – és ezekre nincs válasz – , amiket saját magától is megkérdez Renáta” – fejtette ki a filmes. És mik ezek a kérdések? A hithez való viszonya, a szülőföldjéhez, a kétlakisághoz való viszonya, ezek mind olyanok, amelyeket csak feltenni lehet, de megválaszolni nem. „És számomra nagyon érvényes dolgokat mondott ki Renáta, olyasmiket, amiket nem nagyon szoktunk megfogalmazni. Vagy szeméremből, vagy bűntudatból, vagy lelkiismeret-furdalás miatt, egy csomó minden miatt az ember magába zárja ezeket, él velük persze minden nap, és az, hogy ezt Renáta ilyen bátran és őszintén a felszínre hozta, nagy élmény volt.

– hangsúlyozta Anikó.

Attila úgy emlékszik, hogy amikor évekkel ezelőtt először ment el a csíksomlyói búcsúra, akkor televíziós tudósítóként érkezett oda, de zarándokként tért haza. Úgy véli, ezzel nagyon sokan vannak így, hogy turistaként mennek el, de zarándokként térnek majd haza. „Viszont a tavalyi csíksomlyói búcsú egyáltalán nem hasonlított az előző évekhez, pontosan ez a hangulata maradt el, és családi körben, 100-150 ember jelenlétében zajlott. Jó volt, hogy mi ismertük a búcsút, hogy milyen szokott lenni, és láttuk azt, hogy mennyire más. Hogy az emberek a házakba húzódva a kapuk mögül integetnek az elvonuló keresztnek, hogy fertőtlenítették a keresztnek a nyelét stb. Ez egy olyan búcsú volt, amilyen eddig soha, és ezért is volt fontos, ha csak kordokumentumként, de mindenképp meg kellett ezt örökíteni.”

Kérdésünkre, hogy hogyan találták meg a főszereplőt, elmesélték, hogy a producer Hajnal Gergő és a forgatókönyvíró már ismerték korábbról, tudták róla, hogy gyimesi, tudták, hogy otthon van, és azért keresték meg első körben, hogy segítsen nekik szereplőt keresni. De az alkotócsapat nagyon hamar rájött, hogy nem kell mást keresni, mert megvan a főszereplő, hiszen Renáta erre teljes mértékben alkalmas.

„Az eredeti elképzelés az volt, hogy megkeressük azt a három embert, aki Gyimesből viszi a keresztet, és rajtuk keresztül mutatnánk be a történetet. De közben kiderült, hogy faluról falura váltják egymást, innen már bonyolódott a dolog, és az idő is sürgetett. És ott volt Renáta, és én láttam, hogy ő tökéletes lenne főszereplőnek. Észrevettem, hogy nagyon közvetlen, őszinte, ami a szívén, az a száján. Nem mondom, hogy nagyon egyszerű volt a forgatás eleje, éppen ezért: természetesen viselkedik, önmagát adja, és ez nagyon fontos. Anikó is az első beszélgetés után rábólintott, hogy akkor Renáta legyen a főszereplő. Megvolt ugye a forgatókönyv, kitaláltuk előre, hogy mit hogyan kéne, de egy dokumentumfilmnél az improvizáció sokszor fontosabb. Ha ezeket a szituációkat nem ismerjük fel, és makacsul ragaszkodunk az eredeti elképzeléshez, nem biztos, hogy sikerült volna egy olyan filmet készíteni, amilyenre sikerült ez” – avatott be Attila.

Anikó hozzátette, egy őszinte filmet szerettek volna, de nem tudták előre, hogy mi fog történni. És az, hogy végül ez az elképzelésük megvalósult, Renátának köszönhető. „Amikor láttuk a képernyőn Renátát és az őszinteségét, éreztük, hogy tényleg túlmutatunk azon, hogy egy »meg nem tartott« somlyói búcsús filmet készítsünk, muszáj volt nekünk is átkódolni az agyunkba azt, hogy itt valami olyan elemi dolgot ragad meg Renáta ezzel az őszinteségével, ami a mai ember számára nagyon fontos. Nagyon sokan keressük a hitünket, nagyon sokan úton vannak még ebben az ügyben. Az egész Gyimesről, a csíksomlyói búcsúról, Erdélyről van egy ilyen romantikus elképzelés, hogy ott mindenki szent ember, mindenki egyenesen »oltármászó« – ahogy Renáta fogalmazott –, és közben nem.” Mint mondta, izgatottan várták a gyimesi bemutatót, hogy milyen lesz a közönség reakciója. A visszacsatolás pedig nem maradt el: „odajöttek és azt mondták, hogy úgy érzik, mintha Renáta a szócsövük lenne, és végre kimondott olyan igazságokat, amiket ők is megélnek nap mint nap, ugyanezekkel a problémákkal, csak nem beszélnek róla.”

Attila rámutatott, a vallási rituálé is ott van a filmben: végigmegy a keresztalja az úton, megérkeznek, részt vesznek a misén a szereplők, a napbanézésen, felmennek Máriához. „Ezt a vonalat is végigkíséri ez a film, de tulajdonképpen ez csak egy utazás. A csíksomlyói búcsú is erről szól, hogy mindenki keres valamit ott, a Jóistent, a párját, a lelki békéjét, a nemzeti összetartozás érzését. Az életünk folyamán is mindannyian folyamatosan úton vagyunk, keresünk valamit. Ez a keresés is benne van a filmben, a hit, az otthon, önmagunk keresése.”