Azért (is) érdemes elmenni egy magyarországi strandfürdőbe, hogy a székelyföldi-erdélyi emberfia láthassa, mi minden hiányzik az itteni turizmusból ahhoz, hogy a strandoló jól érezhesse magát.
Már elnézést, hogy rögtön a következtetéssel kezdem, de valahogy ez a járványos világ arra serkenti a magamfajta tollforgatót – legalábbis én így vagyok vele –, hogy még határozottabban csapjak bele a lecsóba. És akkor folytassuk az elejétől, vagyis a tavalyi karanténos, a határon egyáltalán nem átmenős világtól, amikor arra kényszerültünk a legtöbben, hogy szeretett „hazánk” tágas, de annál korlátozóbb határain belül éljük ki nyaralási vágyainkat. Akinek mindenképpen a tenger kellett, az elmehetett a tengerre is aztán a nyáron, miután tavasszal még ahhoz is papír kellett, hogy a sarki közértben egy kiflit megvegyen. Meg is lett az eredménye a berobbanó őszi második hullámban, és itt most nem a tenger hullámaira gondolok.
Sokan felfedezhettük hát tavaly, milyen szinten áll ez az ország, olyanok is, akik tizen-huszonévvel ezelőtt végleg elhatározták(tuk), hogy ide Romániába aztán nyaralni soha többet. Akkor már inkább Bulgária, ha tengerpart, nyomatékosítottuk – már persze, ha valami még távolabbi helyre nem sikerült eljutni, ahol még kevesebb az esély arra, hogy szeretett (zajos, civilizálatlan, szemetelő stb.) honfitársainkra bukkanjuk.
S hogy ez mennyire helytálló (és időtálló) megállapítás volt, arról idén tavasszal is meggyőződhettem, amikor egy hosszú hétvégére egy püspökfürdői „wellness” szállóban próbáltam elkölteni a tavalyról megmaradt vakációs jegyeket – addig majdnem minden rendben is volt, amíg viszonylag kevés volt a vendég a szálláshelyen, a hétvége beköszöntével azonban meredeken romlott a szitu egész addig elmenően, hogy éjszaka a többi vendég pihenésével sem törődött néhány elmebajos, az állandó ajtócsapkodás és hangoskodás hajnalig is eltartott – hát ugyebár ők nem azért mentek el otthonról, hogy éjszaka pihenjenek.
Ilyen előzmények után egy igazi felszabadulás érzésével volt egyenlő, mikor (vajon ideiglenesen?) ismét megnyíltak a határok, s mindenféle tesztelési vagy akár oltási kényszer nélkül fel lehetett keresni mondjuk Magyarországot. Jelen élménybeszámoló helyszíne a Magyarhertelenden található fürdő –
nem csoda, ha az erdélyi turistának elsőre nem ugrik be, hol is van, hiszen ez a Pécstől északra mintegy félórányi autózásra elérhető, Orfű közelében található baranyai település fürdője nincs a tipikus célpontjaink között,
hiszen még ha Pécs környékén is lennénk, alighanem inkább Harkány ugrana be, ha strandolni szeretnénk. A harkányi óriásmedencék, hatalmas, árnyéktalan terek és tömegek családias, árnyékos és barátságos alternatívájaként ajánlotta pécsi szállásadónk a helyet, és azt kell mondjam, fején találta a szöget.
Mert a Hertelendi Termálfürdő & Szaunapark – ez a létesítmény hivatalos neve – valóban sokkal alkalmasabb egy kisgyerekes család számára, mint a grandiózus harkányi. Emberi léptékek, kisebb, de otthonosabb medencék, sok-sok árnyékot nyújtó, hűsítő lombok, padok és nyugágyak, kanyargó, jópofa, dimbes-dombos sétányok váltják egymást. Nem akkora, hogy el lehessen veszni benne, de mégsincs klausztrofóbiája benne az embernek.
Szabadtéri medencéből van többféle, egészen- és kevésbé meleg ülőmedencék, illetve hűs úszómedence egyaránt rendelkezésre áll, ugyanakkor van az egészen kicsiknek való „pancsoló” medence, egy „sima”, 80 cm-es vízmélységű gyermekmedence és a nagyobbacskáknak való, csúszdás-sárkányos-ágyús fantáziamedence, a vízivár is.
Kiskamaszokkal, nagyobb gyerekekkel vagy gyerekek nélkül valószínűleg inkább a harkányi strand mellett kardoskodnék, ahol egy tekintélyesebb csúszdapark is van, de ötévesünkkel ez volt a tökéletes választás – a csúszdáktól általában eleinte ódzkodó leányzót alig lehetett kihalászni a szóban forgó medencéből. S mivel a csúszda tetején ott ült az – egyébként kamasz – úszómester,
még azt a luxust is meg tudja engedni a szülő magának, hogy nem tartja szemét állandó jelleggel az egyre jobban önállósodó gyerkőcön.
De ha rossz lenne az időjárás – vagy esetleg tél lenne –, akkor is érdemes ezt a létesítményt felkeresni, hiszen – amint nevében is olvasható – nem csak szaunaparkja, hanem fedett fürdője is van, ahol szintén találni pancsolót, de sodró- és élménymedencét is. Van itt ugyanakkor olyan termálmedence is a nyáristrand-részen, ami elhúzható-kinyitható tetővel rendelkezik. A szaunaparkban – és ilyet kevés helyen látni – elkülönítettek külön textiles és textilmentes részt, ami annyit tesz, hogy mindkét helyen fürdőruha nélkül lehet „kulturáltan” szaunázni, csak van, ahol a szemérmesebbek elfedhetik egy lepedővel, törülközővel vagy szaunaruhával azt, amit nem szeretnének mindenkinek megmutatni. (A kulturáltan kifejezést úgy kell érteni, hogy szaunázni „rendesen”, a szaunázás kultúrája szerint fürdőruha nélkül érdemes.)
Na de míg a gyerekmedencék könnyen leveszik lábáról a gyerkőcöket, az apákat mással lehet ámulatba ejteni. Például azzal, hogy milyen szintű kereskedelmi szolgáltatások vehetők igénybe egy ilyen nyári strandon, ami ugye nem tartozik a legnagyobbak és leglátogatottabbak közé. Míg nálunkfelé a nagyobb fürdőkben is a koszt kínálata sokszor kimerül egy hotdogos-hamburgeres büfében, a hertelendi fürdőben főtt ételekkel szolgáló étterem és palacsintás-lángosbüfé egyaránt ellátja az éhes szájakat, emellett ezektől teljesen külön helyen működő italbár is van. Ha otthon felejtettük volna a fürdőruhánkat vagy kilyukadt volna a gyerek karúszója, semmi gond, mert strandos árucikkeket forgalmazó kisbolt is van a helyszínen.
És mindez mennyiért? A sima felnőtt belépő 2500 forint, amiért egész nap fürdőzhetünk – az erdélyi-székelyföldi „wellnessközpontok” hasonló árszinten vagy ennél drágábban működnek három-négy órás időkorlátozásokkal.
A teljes árú belépő mellett különböző akciókkal csökkenthetünk a költségeken, van családi belépő, délutáni jegy és diák- vagy nyugdíjas belépő is. A családi belépőre szánt 5400 forintot megduplázva az ebédet is megoldhatjuk az étteremben az egész családnak. Valamiért a strandcikkeket forgalmazó kisboltban sem dolgoznak horribilis árréssel – Magyarországon a legtöbb esetben nem azt érzi az ember, hogy rajta és csak rajta akar a kereskedő meggazdagodni, és pont azon két hét alatt, amíg ő ott van. Ott tartunk, hogy itthon gyengébb minőségű turisztikai szolgáltatást kapunk sokkal drágábban, mint mondjuk Magyarországon. Vajon miért?
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A liget.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | liget.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | liget.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | liget.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.