A lábvíz kellemes, nem a karácsony: az ünnepről Sebestyén Péterrel

Simon Virág 2018. december 21., 18:00

Gyermekkorában idilli környezetben töltötte a karácsonyokat, olyan közösségben, amelynek második élettere volt a templom. Felnőttként Isten üzenetét próbálja meg maradandó élményként átadni az embereknek. Reméli, hogy megéri az nyugdíjas éveket, hogy ő is a padból hallgathassa a prédikációt. Sebestyén Péter marosvásárhelyi plébánossal az ünnepről beszélgettünk.

„Ha nyitottan eljön valaki a templomba, akkor lehet kereső vagy pogány, kap egy istendózist, egy igerészt, egy mondatot, amit magával vihet.” Fotó: Haáz Vince

– Milyenek voltak a gyerekkori karácsonyok, mennyire hagytak maradandó nyomot az életében?
– Gyermekkori karácsonyaim idilli környezetben, Csíkszépvízen teltek egy hagyományos, hívő, egységes katolikus egyházközségben, ahol a közösség a második élettere a templom volt. Az egyházi ünnepek, az évszakokkal járó hagyományok, népszokások, a vidámság, mind egymásba fonódtak és egymást felerősítve megtartottak bennünket. Mondhatom, hogy abban a közösségben, gyermekfejjel minimálist éreztünk a kommunizmusból.

Kisgyermekként karácsonyunk központi helye a templom volt. De az otthoni környezetben is igazi ünnep volt az angyaljárás.

Először az éjféli misén vettünk részt, volt ott pásztorjáték, erős fenyőillat. Otthon megtartottuk a „Mária radinát” is: ünneplőben hátrament az édesapám vagy valaki a családból, és enni adott az állatoknak. Annak emlékére, hogy Mária és József mellett a betlehemi jászolnál az állatok is ott voltak, és együtt köszöntötték a Kis Jézust. Most is együtt „ünnepeltek” a családdal, és a legfinomabb szénából, a sarjúból kaptak. Édesanyám megterítette az asztalt, villanyoltás, gyertyagyújtás, és szent énekeket énekeltünk, azután jött az angyal. Gyermeki kíváncsiság volt bennünk, mindig örömmel bontottuk ki az ajándékokat, amelyeket szüleink lehetőségeik szerint előkészítettek nekünk. A karácsonyfán kevés dió, szaloncukor lógott, amit akkor kapni lehetett, vagy otthon készítették, pár gyertyával. A cukorkához nem szabadott nyúlni, amíg a papbácsi meg nem szentelte. De voltak csalások, megettünk egyet-egyet, és visszacsomagoltunk, mintha tele lenne. De a papbácsi mindig rájött: megtapogatta a cukorkát a fán, s csodálkozott, hogy miért olyan lapos. Vacsora után éneklés és beszélgetés volt. Nagyobb gyerekekként, amikor édesanyám sekrestyés-harangozó lett, az egész család szolgált a templomban, nem volt sok szabadidőnk.

Fotó: Haáz Vince

Ünnepekkor általában, de karácsonykor különösen fontosak voltak az énekek. Pár évvel ezelőtt népdalokból állítottam össze egy kis könyvet, azokból a népdalokból, amit gyermekkoromban is tanultunk. Rájöttem, hogy a karácsonyi énekek mennyire hasonlítanak a népdalokra. Sőt mi több, legtöbb karácsonyi énekünk népdalalapú, és népdalként énekeljük ma is. Azt hiszem, nem tévedek, amikor azt mondom, hogy ha a ünnepköröket vesszük figyelembe, a legtöbb, több száz éves magyar egyházi népénekünk a karácsonyi időhöz kapcsolódik. Ezek az énekek is hozzájárultak az ünnep hangulatához.

Gyermekkoromban a karácsony az iskolai vakációhoz és a házszentelés kötődött. Nagy dolog volt, amikor ministránsként kísérhettük a papot. Ez azért is nagy dolog volt egy paraszti származású gyermek számára, mert minden faluban vannak rétegek, rangok. Például voltak olyan házak, ahova másképp soha nem engedtek be. De ministránsként minden házba bekukkanthatunk, megnézhettük: mi hol van, hogy van berendezve. Ez megtiszteltetés volt, rangot adott a gyermeknek, hisz beléphetett mindenkihez. Akár csengettyűsként mentünk, bekérezkedve, akár nagyobbakként, mint vidimusz a pap mellett segédkezve. Mindig finom süteményeket, cukorkákat, narancsot kaptunk. S ha a házszenteléseknek vége volt, összeszámoltuk a „bocskorpénzt”, s abból tényleg lehetett venni egy cipőt. A sok kis adomány összegyűlt, s ha kellett, a papbácsi is hozzátett, kipótolta.

Fotó: Haáz Vince

– Milyenek a mostani karácsonyok?
– Most papként élem át a karácsonyt, és ez felelősséget jelent, hiszen olyan közvetítője kell legyek az isteni titkoknak, hogy a hívek megérezzék a misztériumot, hogy át tudjam adni az üzenetet. Ehhez hozzátartozik a prédikációra való felkészülés, a szervezés, és benne vagy te is. Igyekszem, hogy híveim a templomban ne csak prédikációs élményt, hanem istenélményt kapjanak. Ehhez hozzátartozik, hogy a templom fel van díszítve, jól ki vannak választva az énekek, hogy minden megragadja őket.

Fontos az élmény, főleg azokra gondolva, akik csak ritkán, csak nagy ünnepekkor jönnek a templomba. S velük együtt több százan vannak, akik külföldről jönnek haza ünnepelni.

Ők is kell, hogy kapjanak valamit, örülni kell nekik is. Bízunk abban, hogy Isten kegyelme dolgozik, és reménykedünk, hogy hátha pont akkor, azon a misén érinti meg Isten szava. Ha nyitottan eljön valaki a templomba, akkor lehet kereső vagy pogány, kap egy „istendózist”, egy igerészt, egy mondatot, amit magával vihet. Nekem saját, „bennfentes” karácsonyom nincs, mert értük vagyok. De fontosak azok a csendek, amikor egyedül vagyok. Az éjféli mise után hazajövök, s addig a hívek, akik szeretnek, előkészítik már a kellő étket, kis süteményt hoznak. Az angyal kis ajándékot is odatesz, az ünnepi asztalon sonka és a töltelékes káposzta. Figyelmességet és szeretetet tapasztalok részükről, egyénileg és közösségileg is. De ugyanakkor persze ott van a papi magány, egyedül vagy ott, egyedül ünnepelsz... Egyedül, és mégsem, mert ott van a Szentcsalád, és örülsz annak, hogy több száz, vagy ezer embernek átadhattad az örömhírt: megszületett a Megváltó!

Fotó: Haáz Vince

Nekem mind kettő fontos: a magány és a közösség is. Karácsony ünnepén mindig meghív egy család magához, szinte válogatni kell, hogy kihez menjek. Akkor közösségben is megélem az ünnepet. Vagy amikor aztán annyi időm lesz, akkor a szeretteimet is meglátogatom. De Isten ad száz gyermeket, apát-anyát, aki a maga emberségével, szeretetével vesz körül. Kell vigyázni arra, hogy miközben a pap ad, ne ürüljön ki, a titok személyesen őt is érintse meg. Adventben, de az ünnepen is igyekszem figyelni az apró kis jelzésekre, az emberek, a természet részéről is, hogy megérezzem Isten jelenlétét.

Az ünnep kapcsán azt is elmondom, hogy rühellem azt, hogy „kellemes karácsonyt” kívánnak. Kellemes lehet a lábvíz esetleg.

A jókívánság által ki kell áradjon a benned levő jó, áldott kell legyen az ünnep. Ezért jó, ha azt mondjuk, hogy: Áldott karácsonyt! Vagy lehet az ünnep szép. Szép karácsonyt is lehet kívánni, az is többet jelent, mint a kellemes. Mert ha nem kellemes, akkor is lehet szép a karácsony. Akkor is, ha valami baj történik, vagy valaki meghal. A betlehemi gyilkosság, amikor Heródes meggyilkolta a gyermekeket, az is a karácsonyhoz tartozik.

Fotó: Haáz Vince

– Mire figyeljenek oda az olvasók karácsonykor, mit kíván nekik?
– Nemrég olvastam, hogy az adventi készületben ez a sok hajsza, ez a fogyasztásmánia azt a kísértést is elülteti az emberekben, hogy tökéletes kell legyen a készülődés, és közben kikészülnek. Ahelyett, hogy felkészülnénk, kikészülünk. Jó lenne, ha visszafognánk az igényeinket, inkább befele figyelnénk. Észrevenni az örömöt, észrevenni, hogy mi az, amit mi tudunk nyújtani másoknak.

Az ünnepek erre valók: hogy megállítsanak és feltöltsenek. Isten maga hív minket ünnepelni. Nekünk hagyni kell, hogy a karácsonyi ige visszhangozzék a szívünkben.

Féltékenyen ragaszkodni ehhez az igéhez, az üzenetéhez. Nem engedni, hogy ünnep másod- vagy harmadnapján a karácsonyi ige eltűnjön a szívünkből. Ez egy gyógyszer, visszahat az ember életére, erősíti a lelki immunrendszert. Jó és fontos megérteni, hogy Isten úgy fogad el minket, ahogy odamentünk a templomba. Istennek az elvárása, hogy légy ott, légy vele. Isten karácsonykor a „szerethetőbb” arcát mutatja, kisgyermekként jön. Ha ránézünk egy kisbabára, még az elvetemültebbek is elmosolyognak. Ezt kell meglátni s megőrizni a szívünkben: Isten vállalja a szenvedést, a kiszolgáltatottságot, emberré lesz. Ez örömhír minden embernek.

Fotó: Haáz Vince

A karácsonyt nem mi találtuk ki, ezért nem kéne pénzügyi, kereskedelmi céllal kiüresíteni, hanem hagynunk kellene, hogy amit Ő érettünk tett, az hasson ránk, mert ez a lényeg. Nem véletlenszerű a karácsony időpontja sem. December 21-étől a nappal, a fény erősödik. A sötétség és világosság aránya megváltozik. Nem szabad felednünk: Krisztus a mi felkelő Napunk és Megváltónk.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat