Finom bőrillat terjeng a Ponpaon műhelyben, varrógépek, szabóasztal, hímzőgép, a polcokon különböző színű bőrök, anyagok, szőttesek sorakoznak. A belső teremben pedig megcsodálhatjuk a kész termékeket is, táskákat, fülbevalókat, nyakláncokat, és egyedi kutyakabátokat is látunk.
Kelemen-Haszmann Éva és András Hajnal, a két csíkszeredai édesanya már évek óta készítettek kézműves termékeket külön-külön, amikor úgy döntöttek, hogy közös vállalkozásba kezdenek.
„Mindketten több éve kézműveskedünk, varrunk, és szerettünk volna pályázni, többet kihozni ebből, minthogy csak egy otthoni kézműves műhely maradjon. A férjeink munkatársak, és ők jöttek az ötlettel, hogy pályázzunk együtt, mert egyedül nehezebb végigcsinálni, fogjunk össze. Így is történt, egy évvel ezelőtt nyertünk egy start up-os pályázaton, és lassan nekiálltunk a műhely kialakításának, megvásároltuk a szükséges dolgokat. Kezdetben úgy terveztük, hogy ketten leszünk a cég alkalmazottai, de közben Hajnikáék babát vártak, ő gyereknevelési szabadságra ment, és így Ildikó lett a munkatársunk, aki képzett divattervező és fontos láncszem a műhely életében” – elevenítette fel a kezdeteket Éva.
Mivel ez egy előfinanszírozásos pályázat volt, arra már nem futotta, hogy helyiséget béreljenek, így Éváék házában
egy addig üresen álló emeleti szobában kezdték el a munkát.
El is fértek ott, tudtak dolgozni, de mivel idővel mind többen és többen ismerték meg a termékeiket, és sokan szerettek volna rendelni tőlük, így egyre kényelmetlenebb volt naponta több embert is átvezetni a lakásukon keresztül a műhelybe. Ezért döntöttek úgy, hogy keresnek egy helyiséget, ahol dolgozni is tudnak, és a vásárlók a termékeket is meg tudják tekinteni. Október elején költöztek be a Petőfi utcai műhelybe, november végén pedig hivatalosan is megnyitották azt.
A kézműves páros többnyire rendelésre készíti a termékeit, övtáskákat, kisebb és nagyobb hátitáskákat, pénztárcákat, kutyaruhákat, nyakékeket, fülbevalókat alkotnak.
Még a pályázat előtt készítettem bőrnyakláncokat, amelyekhez egy helyi manufaktúra bőrhulladékait használtam fel. Most már a mi hulladékainkat is felhasználjuk. Mindig készítünk készletre is, de gyakran jönnek a megrendelők egy teljesen egyedi elképzeléssel, ezeket is szeretjük megvalósítani, hisz látjuk, hogy tetszik nekik, boldogan viselik. A táskáinkhoz is a nagyobb hulladékdarabokat használjuk fel. Most már vásárolunk nagyobb tábla bőröket is. Ezeket egy zetelaki bácsitól szerezzük be, aki nem mindig tud ugyanolyant adni nekünk, mint előtte. Ezért is nem tudunk és nem akarunk nagy tételben gyártani, mert mindig változik a bőrkínálat” – magyarázza a műhely egyik tulajdonosa.
A bőrt különböző anyagokkal kombinálják, például felhasználnak régi szőttesanyagokat is. Ezeket az anyagokat vagy a bolhapiacon szerzik be, vagy adományba kapják – sokan keresik fel őket, tudván, hogy fel tudják használni ezeket a táskákhoz. De lehetősége van a megrendelőknek olyan anyaggal is kiegészíttetni a bőrt, amely egy, már nem használt, de kedvenc ruhadarabjából származik.
Az övtáskák úgy vannak megalkotva, hogy a pántjuk bővíthető, így kis válltáskaként is lehet használni,
a pénztárcákat pedig szintén hulladékbőrből készítik, ezért mindenik más, egyedi.
„A kutyaruhákat pedig úgy kezdtük el készíteni, hogy Hajnikáéknak van kutyájuk, és igény volt rá, mert a kutya télen fázik, veri az eső, hó, tehát valamivel védeni kell. Hajnika körülnézett, látta, hogy milyen drágán lehet a kutyaruhákat beszerezni, és eldöntötte, hogy ő megvarrja a saját kutyájának a védőruhát. Csinált egy szabásmintát, megvarrta, és mivel tagja egy kutyás társaságnak, érkezni kezdtek a megrendelések. Így ezeket is gyártjuk méretre, igény szerint, egyedi mintával. Van egy hímzőgépünk, amelyet szintén igyekszünk kihasználni, hogy a termékeinket még egyedibbé tegyük. Sokan kérnek egyedi mintát a kutyaruhára, vagy neveket, de van, hogy a táskákra is”– mutat rá Éva, aki vallástanári–szociális munkás szakon végzett, majd három évig szociális munkásként dolgozott korábban. Aztán a három gyereke mellett hét évig volt gyereknevelési szabadságon, de közben folyamatosan kézműveskedett. Családi hagyomány is ez náluk, a nagytatája alapította a csernátoni Haszmann Pál múzeumot, amelyet most a szülei gondoznak, a család zöme ott tevékenykedik.
„Gyerekkorunktól kezdve ott volt a kézműveskedés iránti szeretet, a régiség iránti szerelem, valamilyen szinten onnan is jön a régi, hagyományos anyagoknak a felhasználása. Nekem az életem mindig a kézműveskedésről, az alkotásról szólt. Így ennek a műhelynek a megnyitása nem volt nagy váltás. Talán a szociális munkás lét volt egy nagyobb váltás az életemben. Azt is nagyon szerettem csinálni, csak a nyolc órás munkaidőt úgy, hogy valakitől függök, a három gyerekkel nem tudtam összeegyeztetni. Most, ha véletlenül betegek, akkor jobban meg tudom engedni magamnak, hogy otthon maradjak, nem kell kéredzek senkitől, a magam ura vagyok, jobban beépíthető a mostani tevékenységem az élethelyzetembe.” Kolléganője, Hajnal is kézműveskedett már korábban is, majd mindketten elvégeztek egy varrótanfolyamot, és folyamatosan tanulnak, fejlesztik magukat.
A közös munkafolyamat során tartanak olyan napokat, amikor csak szabnak, mert rájöttek, hogy sokkal egyszerűbb nagyobb tételben kiszabni valamit, mintha egyenként kellene. Igaz, ez a módszer a bőr esetében nem működik, azt külön kell kivágni, precíz munkát igényel. A szabás után következik a vasalás, keményítő anyagot vasalnak az anyagra, hozzáigazítják a bőrt, és ezután kerül a varrási fázisba az adott darab. Általában egy-két napot rááldoznak a szabás folyamatára, és amikor bizonyos mennyiség összegyűlt, akkor Ildikó előkészíti a bőröket, Éva pedig összevarrja – ha van ideje.
Nem szalagmunka ez. Azt is szeretjük ebben a munkában, hogy változatos, nem csak egyfélét készítünk. Ha rá is untunk az övtáskák készítésre, és nincs rendelés, akkor tudunk mást készíteni, vagy a hímzőgépen egyet kreatívkodunk” – összegezte Kelemen-Haszmann Éva.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.