Böjte Csaba: a legjobb doppingszer a gyerek

– Nemrég ünnepelte a Dévai Szent Ferenc Alapítvány a 25. születésnapját. Ma már 83 településen van jelen, több mint 2100 gyermekkel foglalkozik.
– Álmomban sem gondoltam volna, hogy így elszaporodunk, de sajnos újabbnál újabb gyerekek kopogtattak a házak ajtaján. És ha Isten nevében valaki segítséget kér, akkor Isten szolgájának segítenie kell rajta. De jó látni, hogy lehet is segíteni, nem olyan komplikált ez a világ, ha jó szóval fordulunk valakihez, annak meg is lesz a gyümölcse. Mindig azt mondom, hogy bármilyen kis szikes föld legyen is az, ha az ember egy kicsit felkapálja, megöntözi, beveti virágmaggal, abból kiskert lesz.

– Egy nemrég megjelent, önnel készült interjúban azt mondta, hogy a legnagyobb megtiszteltetés az volt számára, hogy az egyik „lánya” esküvőjén részt vehetett. Mesélne erről egy kicsit?
– Annál is inkább, mert ez Székelyudvarhelyen történt. Jó tizenöt évvel ezelőtt Udvarhelyről jött egy nagymama, hogy a lánya szült egymás után két gyereket, aztán utána még sikerült neki, és elment külföldre, ő viszont beteges, gyenge, nem tudja nevelni a gyerekeket, beadná hozzánk. A három-négy éves kislányok bekerültek hozzánk, szépen leérettségiztek Szovátán, most már dolgoznak. Az egyik felhívott, hogy elmennék-e az esküvőjére. El is jöttem ide Székelyudvarhelyre, a református templomba, és láttam a sekrestyében, hogy a tiszteletes úr egyik lábáról áll a másikra, sehogy se értettem. Rá is kérdeztem, mi a gond. Azt mondta: az az igazság, hogy itt nem Csaba testvér fog esketni. Akkor értettem meg, hogy engem ide igazából örömapának hívtak el. Hát kimentem a templom elé, ott irult-pirult az én nagyra nőtt lányom, belémkarolt, és szépen elindultunk a templomba középen előre. Mondom, né, ott áll egy ilyen, hogy mondjam, legényke, ismered-e. Hát hogyne, ő a vőlegényem, mondta. És szereted-e, kérdeztem. Igen, mondta, a fiút is ugyanígy kikérdeztem, s aztán a lányom kezét a fiú kezébe adtam, megpuszilták egymást, én pedig, mint egy jól nevelt örömapa szépen leültem a padba. De emlékszem, potyogtak a könnyeim. Olyan jó volt gyönyörködni ebben a nagyra nőtt, szép lányban.

hisz ő sem volt vér szerinti apja a kis Jézusnak. És mégis apjává vált, mert befogadta. Merjen férfi lenni, merjen gondoskodni, és gondoskodó szeretetében felnevelni néhány gyereket.

– Mai előadásában, a Bizniszvitamin elnevezésű rendezvényen is azt mondta, hogy minden bánatra a legjobb megoldás a gyerek. Ha valaki, akkor ön teljesen hitelesen tudja képviselni, hisz jelenleg több mint kétezer gyerekkel foglalkoznak, de már több mint hatezer gyerek repült ki a kezei közül.
– Sokszor megtapasztaltam, hogy reggel elindulok, s szembejönnek velem az én óvodásaim vagy iskolásaim, csillog a szemük és ideszaladnak hozzám, adnak néhány puszit is. Szemükbe nézek, és azt látom, hogy lám, a mi papbácsink a világ legügyesebb, legerősebb embere, aki minden gondot meg tud oldani. Hihetetlen bizalommal tudnak rám hagyatkozni ezek a gyerekek, hogy hát ma is lesz ebéd, vacsora, minden, mert Csaba testvér ezt meg tudja oldani. A gyerekek tekintetének teremtő ereje van, a szeme tükre azt mutatja, hogy te képes vagy rá, meg tudod csinálni.

Ezért szoktam mondogatni, hogy a gyerek a világ legjobb doppingszere, amit ki se lehet mutatni. Ha a fiad szembejön veled, kacagva a karjaiba veti magát, az a férfit szinte sebezhetetlenné, erőssé, bátorrá teszi.

A múltkor elég sok hideget-meleget kaptam, amikor azt írtam, hogy a férfi, ha nem vállal gyereket, kicsit mintha egy torzó maradna csak. Döbbentem olvastam, hogy Magyarországon ma a negyven év alatti férfiak hetven százalékának nincs gyereke. Mindenkit arra biztatok, hogy ajándékozza meg magát az apaság, anyaság örömével.

– Csaba testvér hogyan éli meg az adventet, mit jelent az ön számára az évnek ez a gyönyörű periódusa?
– Egyfelől az adventben rádöbben az ember arra, hogy milyen kicsik vagyunk, mekkorák a perspektívák, ezért is várunk és vágyunk, megfogalmazzuk kéréseinket, levelet írunk az Angyalnak, egymásnak, Istennek. Advent erről is szól. Fontos az, hogy számba vegyük a hiányokat, hogy mire van szükségünk, és ne csak az Angyalkának írjunk, hanem magunknak, az Istennek is, hogy Uram, olyan sok dolog van az életünkben, de itt és ott, ebben és abban szükségünk van Rád. Valamelyik évben – nálunk sok fiatal kolléga van – szeptemberben született egy csomó gyerek. Ez azzal járt, hogy sok kolléganő elment szülési szabadságra, éreztem, hogy mindjárt összecsapnak a hullámok a fejem felett, még mérges is voltam egy picit. Elővettem a naptárt, és kiderült, hogy abban az évben a vakáció végén nagy hó esett, a kollégák kaptak egy hét plusz szünetet, a tanügyminiszter elrendelte, hogy egy héttel később kezdődjék az iskola.

Ennek köszönhetően kilenc kisbaba született.

Akkor mondtam, hogy kellene ilyen demográfiai mutatókat javító szabadságokat adni a fiataloknak, merjük egymást szeretni, merjünk az élet mellett dönteni.

– És hogy látja, mire van szükségünk nekünk, az erdélyi családoknak?
– Ha felemelném a népem fazekának a fedelét és belekóstolnék, úgy látnám, hogy nem pénzre van szükség, nem is lehetőségekre, hanem több reményre, több hitre, több szeretetre: egy szóval több Istenre. Ha megnyugodnánk, megfognánk a teremtő Istenünk kezét, rengeteg dolgot meg lehetne valósítani. Nagy a nyugtalanság, a vibrálás ebben a mai világban, de olyan könnyen feladjuk az álmainkat. Az egyik gyerekünk is fogorvos akart lenni, nem sikerült, elment közgazdásznak. Mondom neki, kicsi szívem, hát miért nem próbálod meg jövőre is? Régebb valahogy kitartóbbak voltak az emberek, ha nem sikerült bejutni egy egyetemre egyből, akkor tovább tanultak, amíg sikerült. Ne legyen ez a kapkodás, időnk van, Isten mellettünk van, a mennyei Atya ezt a munkát, amit négy és fél milliárd évvel ezelőtt elkezdett, ezt a Föld nevű projektet biztos, hogy jól végre fogja hajtani.