Csipős kaják, egzotikus izgalmak: Mexikó a sztereotípiákon túl

Hiába rutinos utazó valaki sok éve, a világjárvány, a korlátozások sokat ártottak az önfeledt, laza világjárásnak. Ha a célország nem is kér tesztet, szinte biztos, hogy az átszállási ország – esetemben Nagy-Britannia igen, sőt nyomtatványokat, telefonos applikációba bevitt adatokat is. Lehet Párizson, Lisszabonon, Frankfurton keresztül is utazni, az átszállást helyétől függően 12-14 óra repülést jelent ez az úti cél, természetesen maszkban.

A Yucatán-félsziget legnépszerűbb helyei Cancún, Isla Mujeres, Playa del Carmen, Tulum, illetve a kristálytiszta vizű cenoteknek nevezett, természetes módon kialakult kútszerű karsztképződmények, melyekben fürdeni és búvárkodni egyaránt lehet.

A térség kiváló példa arra, hogy pénzért mennyivel kényelmesebben lehet bármit csinálni, mint spórlósabban, de tény, hogy a szervezett kirándulások sok „élménytől” megfosztják az utazót. Mexikóban fantasztikus a tömegközlekedés, a távolsági buszjáratok, a belföldi repülőjáratok vagy az ottani „maxitaxik”, az úgynevezett colektivók is hatékony megoldást jelentenek. A colectivókból, a kis mikrobuszokból rengeteg van, menetrendjük nincs, akkor indulnak, amikor megtelnek – egyszer sem kellett a három hét alatt öt percnél többet várjak rájuk. Többnyire van bennük légkondi, ha nincs, nyitott ajtóval is „szép az élet”. Bárhol megállnak, a többsávos gyorsforgalmi utakon gond nélkül le lehet őket inteni. A távolsági buszállomások szépek, rendezettek, tiszták, vendéglőkkel, boltokkal, zuhanyzókkal, ingyen wifivel – a romániai buszállomásokat jól ismerve, tényleg ég s föld a két tapasztalat.

A repülés is népszerű, Cancún és Mexikóváros között bizonyos napszakokban akár húsz percenként van repülő. Az utazás során sikerült egy repülőt elnézni – lekésni, ám legnagyobb meglepetésemre – egy mosoly és két telefon nyomán adták az új jegyet, hogy akkor a következő járattal menjek, pár perccel később. Se ejnye-bejnye, se káosz, se plusz költség. A taxi nem drága, de nem is olcsó. Általában, ha azt írja az első internetes oldalon, hogy valahova csak taxival lehet eljutni, meg kell nyitni a következő két másik weblapot is, mert mindenhova van tömegközlekedés, valami, a helyiek által is használt megoldás.

A mexikói konyha évtizedek óta betört a fastfood-kajáldák világába is, ami nem csoda, hisz alapvetően a helyiek is gyorskajaként eszik a tacót, a burritót és társait. Az utcai árusok bámulatos gyorsasággal dobálják bele a különböző méretű kukoricalepényekbe a húst, az apróra vágott hagymát, paradicsomot, csilit, korianderzöldet, mindezt jó sok csípős szósszal megspékelve. Én csípős-rajongó vagyok, de Mexikóban vannak szintek a tűrhetőtől a kibírhatatlanig, és tény, hogy, ami „nem csíp”, az is csíp. Az alapvetően disznó- vagy marhahúsból készült tacónak rengeteg variációja létezik, készülhet disznófülből, marhaszívből vagy épp májból is, épp ezért érdemes az utcai árusok bódéira kitett étlapot szótárral olvasgatni.

Nem csak az utca árusoknál lehet jókat enni, hanem a piacokon is, ahol a friss húsból, halból készülnek a finomságok az ember szeme előtt.

A halászlé, a polipleves és a különböző sült halak kihagyhatatlanok azoknak, akik szeretik az ilyen jellegű ínyencségeket. A piacokon az avokádó az egyik legnagyobb „sláger”, de ha az utazó eljut az ország „belsőbb” térségeibe is, érdemes kipróbálnia a tüskés rambutánt, a zamatos csirimojót vagy az egzotikus guavát is. Alkudni mindig érdemes, bár ez az egész ország szinte minden boltjára érvényes (persze nem a szupermarketekre gondolok), mert bár az alkudozás nem egy olyan „kötelező játék”, mint a muzulmán országokban, de ha az ember próbálkozik, azaz mer, akkor nyer – az ár akár a negyedére csökkenhet.

A tengerparti települések kényelmes, akár luxusszállásokat, napsütést, kék vizet, homokos partokat, elegáns vendéglőket kínálnak, ám tény, hogy a főutcákon túl gyakran már itt is felfedi magát az igazi Mexikó: a színes házaknak omladozik a vakolata, az ablakon belesve egyszerű szobák fogadnak, nagyok, zajosak, vidámak a családok. A partokhoz közel már kezdődik a „dzsungel”, ahol szintén luxusszállások, medencés „haciendák” nyújtanak menedéket a turistáknak, bár tény, hogy itt már nem ritkák az öklömnyi madárpókok, a korallsiklók, a kellemetlen szúnyogok, a kiabáló gekkók és a hatalmas hangyák sem.

Bár a természet néha ijesztő, de többnyire ártalmatlan.

A part menti településtől eltávolodva, de még mindig a Yucatan-félszigeten maradva Valladolid és Mérida két kihagyhatatlan látnivaló. Bár Valladolidot a többség „csak” azért látogatja meg, mert a közelében található a híres Chichén Itzá romváros – az Instagram-influenszerek egyik kedvenc helye – a település hagyományos világa, kis, egyszintes házai, a főtér családias forgataga késő délután megér néhány napot. Mérida bájos és elbűvölő, jó hely a kézművesektől emléktárgyakat venni, hiszen a maja indiánasszonyok és -lányok hímzett, szőtt termékek tárházát kínálják.

A főváros – mint minden ország esetében – egy sajátos világ (ami nem is csoda, hisz elővárosaival és külvárosaival együtt 21 milliós lakosú). Ottlétemkor éppen halottak napja volt, az egész város beöltözve ünnepelte a jeles napot, napokat, a féléves babáktól a hatvanévesekig szinte mindenki maszkot, jelmezt viselt. A Marvel-karakterek nagy kedvencek voltak, de a Nyerd meg az életed koreai sikersorozat karakterei is lépten-nyomon szembejöttek az utcán: kissé döbbenetes volt, ahogy a filmben a játékosat irányító maszkos alakok jelmezét 2-3 éves gyerekeken láttam viszont. Az ünnep részben a hálaadásról szól, vallási töltete van, másfelől a családról szól, a nagycsaládok együtt mennek ki a térre, ünnepelnek.

Mexikóváros bámulatosan tiszta annak ellenére, hogy nincsenek a közterületen szemetesek.

Meglepő módon akárhányszor el akar dobni valamit az ember, valahonnan előkerül egy utcaseprő vagy kukás, aki elveszi a szemetet. Ugyanitt érdemes megemlíteni, hogy bár Mexikó laza a beutazás kapcsán, nagyon szigorúan veszik a fertőtlenítést, a lázmérést, a takarítást, a maszkviselést beltéren, fegyelmezetten viszonyulnak a témához.

Mexikó kapcsán az embereknek sok sztereotípia jut eszébe a hatalmas szombréróktól (kalapok) a drogkartelleken át a koktélt kortyolgató szökött bűnözőkig. Az utóbbi sztereotípiával kapcsolatban már a határátlépéskor meginogtam, ugyanis alig akartak beengedni az országba – furcsállták a kis csomagot, az új útlevelet – így fél óráig telefonálgattak, amíg azt mondták, hogy rendben. Az országban utazgatva is megállított egyszer a határőrség – néha ellenőrizik a gyanús fehérek iratait –, úgyhogy kissé kételkedem, hogy mennyire könnyű Mexikóba „elbujdosni”.

Az ország kapcsán gyakran felmerül az is, hogy veszélyes. Tulumban épp egy hónappal ezelőtt halt meg két turista, valamint sérült meg három másik egy utcai lövöldözésben – rosszkor voltak, rossz helyen. A helyiek szerint a turistákra mindenki igyekszik vigyázni, de tény, hogy

az ország bizonyos részein – például az egykor hírhedt, híres üdülőhely, Acapulco környékén egyre nagyobb problémát jelentenek a bandák, kartelek közötti háborúk, és ezek következtében néha turisták is megsérülnek, meghalnak.

A statisztikák szerint az országban főleg a nőket éri erőszak, atrocitás. A tömegközlekedési eszközökön plakátok hirdetik, hogy gyakori a szexuális erőszak, valamint például a metróban kijelölt helyen várhatnak, szállhatnak fel a nők és a gyerekek a férfiaktól elkülönítve, de látszólag senki nem él ezzel a lehetőséggel, látszólag a nők nem félnek. A helyiek nem félnek túlságosan a lopástól, a zsebtolvajlástól sem, de tény, hogy nem árt figyelni.

A helyiek kedvesek, de nem túl barátkozóak, keveset mesélnek még a spanyolul tudóknak is. Ennek ellenére, ha az ember megkeresi a megfelelő helyeket – a kis családi éttermeket, a luxustól távoli, turistamentes falvakat, a zajos piacokat, akkor

betekintés nyerhet egy izgalmas, egzotikus világba, ahol nem mindenki drogkereskedő vagy az Egyesült Államokba vágyó leendő bevándorló.

Mexikó – mint minden ország – a sztereotípiákon túl kezdődik.