HIRDETÉS
HIRDETÉS

Elfeledett erdélyi famatuzsálem: a tiszafa

2018. július 11., 15:55
HIRDETÉS

Egykor Erdélyben, a Székelyföldön is sűrűn előfordult fajta mára jócskán visszaszorult, feledésbe merült, pedig volt idő, hogy háborúkat is eldönthetett a hatalmas kerületű, többezer éves kort is megérő tiszafa. Erdőmérnök írása a fajtáról.

Európa legöregebb fája a Fortingall temetőjében álló tiszafa Fotó: Wikipédia

A szorosba lemenet az árnyékos jobb oldalon találhatók elszórtan tiszafa egyedek. A legtöbb az Elveszett világ nevű részen van. Minő telitalálat ez a név. Egy nagy gratuláció érte, bárkitől származik. A tiszafát ma kevesen ismerik, éppen ezért érdemelné meg, hogy ismertessük.

A legöregebb tiszafák kora vitatott, de az biztos, hogy lassan növő, igen magas kort megérő fafaj. Az évgyűrűkön alapuló kormeghatározás (dendrokronológia) lehetetlen, mert az erre a címre pályázó fák átmérője óriási (3-4 méter), és törzsük sokesetben odvas. A Wikipédia szerint Európa legöregebb fája egy Skóciában élő tiszafa. Ez Perthsire tartomány, Fortingall nevű falu temetőjében áll. A fenti forrás szerint ennek a fának a kerülete 1769-ben 16 méter volt, vagyis 5,4 méteres átmérőjű. A következő évszázadok során több különálló törzsre szakadt. Korát 3000 és 5000 év közöttire becsülik. Ez a nem éppen hajszálpontos kormeghatározás a www.nevezetesfák.hu honlapról származik.

HIRDETÉS
Képes nemet váltani

Más források, nem sokat teketóriázva, egyből 5000 évesnek titulálják ezt fát, amely még azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy – a korszellemnek megfelelően – 2015-ben nemet váltott. Addig hímnemű volt, de ekkor női virágok jelentek meg rajta, és termést is hozott.

A tiszafa régi nagy elterjedését vidékünkön a földben maradt csutakok igazolják.

Ugyanis az történik, hogy a fában lévő taxin méreg nagyfokú ellenállást biztosít bárminemű gomba vagy kártevő rovarral szemben. A Gyergyóban a gyakori Tiszás, Tiszapatak helynevek is az egykor jelentős gyakoriságát bizonyítják. A földben maradt régi csutakok körül tavasszal, hóolvadáskor a hó színe vörös árnyalatú lesz. Így lehet megtalálni. A legtöbb csutak a tölgyesi erdőkből került felszínre.

A tiszafa (Taxus baccata) a tiszafafélék (Taxaceae) családjába, a Taxus nemzetségbe tartozik. Ez a nemzetség legismertebb fája. A magyar szakirodalom közönséges tiszafa néven ismeri. Őshonos egész Európában, kisebb mértékben előfordul Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában, a Kaukázusban is. Lassan növő, igen hosszú életű fa. Egyes feltételezések szerint az 5000 éves kort is megéri. Közepes hőigényű, árnyéktűrő, közepes termetű fafaj, magassága ritkán haladja meg a 20 métert. Törzse ormós, kérge vékony, barnás-vörös, szalagokban hámló. Lapos tűlevelei felül sötétzöldek, alsó részükön világoszöld színűek, két enyhe fehéres csíkkal. A fehér fenyő tűihez hasonlítanak, de azoktól eltérően puhák, nem szúrnak. Egy síkban, fésűsen helyezkednek el az ágakon. Koronája nagyon sűrű, erőteljes.

Egyedüli fenyőféle, amely jól bírja a nyesést, szép térbeli formákat, mutatós élő sövényeket lehet kialakítani belőle.

Kedveli az árnyékos hegyoldalakat, a magas páratartalmú környezetet. Diszperz jellegű, nem állományalkotó fafaj, a mai erdőkben ritka. Ma kb. 200 kertészeti változata ismert, de mi az őshonos, természetben megtalálható tiszafáról beszélünk.

Kétlaki fa. Ez azt jelenti, hogy külön-külön egyedeken nőnek a porzós és a termő virágok. Termése élénk piros 8-15 mm hosszú álbogyó, amelyben 4-5 mm átmérőjű, kerek kemény mag található. Ez az álbogyót körülvevő piros magköppeny (arilus) az egyedüli nem mérgező része a tiszafának. Ezt a madarak a maggal együtt megeszik, amely ürülékükkel együtt távozik, biztosítva a fajfenntartást. A mesterségesen elvetett magok későn csiráznak (2-3 év).

A piros magköpeny kivételével az egész fa egy taxin nevű mérgező anyagot tartalmaz. Ez a melegvérű állatok szívműködését és légzését bénítja. Erre a méregre a legérzékenyebbek a lovak.

A tiszafa fája, lassú növekedése eredményeképp rendkívül kemény, tömör. Keresztmetszetben a fatest belső sötétebb része a geszt, a külső világosabb része a szijács. A gesztes rész tartósabb, keményebb, tömörebb, jobb műszaki tulajdonságú.

Mire (lenne) jó a tiszafa?

A tiszafa apró növésű nagyon kemény vöröses fája a legdekoratívabb európai fafaj. A legelőkelőbb műbútorasztalos munkák, szobrok keresett nyersanyaga. Ez a nagyon finom szövetű tömörfa lehetővé teszi a legapróbb részletek kifaragását is lepercenések és repedések nélkül. A Révai lexikon szerint, a könyvnyomtatás történetének volt egy olyan időszaka – Guttenberg előtt – amikor a betűk fából készültek (valószínűleg tiszafából). Így nyomtattak szentképeket, bibliai idézeteket, játékkártyákat stb. Guttenberg érdeme abban állt, hogy neki sikerült a fa betűket öntöttekre cserélni.

Gyergyóban, ahol a talált csutakok alapján a tiszafának egykor jelentős előfordulása volt, Tarisznyás Márton művei szerint nagy szerepet játszott a vízi építkezések terén (malmok, vízifürészek, gátak stb).

Gyergyószentmiklós örmény templomának a bejáratánál áll egy feszület, mely esetében a kereszt tiszafából készült.

Bevésve az 1763-as évszám látható. A fa állapota most is kitűnő, igazolva e fafaj nagyfokú időjárásállóságát. Méreganyagából újabban sejtburjánzást gátló, rákellenes gyógyszert fejlesztettek ki.

Háborúkat döntött el

A lőfegyverek megjelenése előtti évezredekben – az európai országokban – az íjgyártás legfontosabb nyersanyaga volt. Ez elsősorban a rendkívüli rugalmasságának köszönhető. Eltérően az ázsiai népek – így az ősmagyarok – fából, állati inakból, csontból stb készült, úgynevezett összetett
íjaitól, az európai tiszafaíjakat a szakirodalom tömörfa íjakként tartja számon. Ezek nehezebben kezelhetők, de nagyobb átütő erejűek voltak, mint az ázsiai társaik. El lehet képzelni, hogy egy százezres létszámú hadsereg felszereléséhez mennyi tiszafára volt szükség.

A tiszafa gyümölcse Fotó: Wikipédia

A tiszafa kipusztításának milliónyi példájából csak egyet említünk meg: ez az Anglia és Franciaország közt zajló százéves háború volt, mely 1337 és 1453 közt dúlt. E háború első időszakában az angolok több csatában tönkreverték a franciákat, jobb íjaiknak köszönhetően. Ezek az angol íjak felajzva kb. 2 méter hosszúak voltak, vastag anyagból készültek, és akkora volt az átütő erejük, hogy a visszafelé fogazott acélhegyű nyílvesszőik a legvastagabb páncélt is átütötték. Ezek az íjak a mostani nehéz tüzérségként értékelhetők. Ezt a szakirodalom hosszú íjnak nevezi. Ezek után a franciák is észbekaptak, ők is áttértek erre az íjtípusra, megadva a kegyelemdöfést a Nyugat-európai tiszafa állományának. Túlzás nélkül állítható, hogy ebben az időszakban a tiszafa stratégiai anyag volt, mint ma az atomfegyverek.

Ebben az időben a legjelentősebb íjkészítő műhelyek Nyugat-Európában, Nürnbergben voltak, ezt a helységet nyugodtan lehet az akkori „hadiipar” központjának nevezni. Feltételezhetően, ezidőben a tiszafa fontos kereskedelmi cikk volt, és valószínűleg a mi erdeinkből is szállíthattak jelentős mennyiségeket Nürnbergbe. Mivel a fegyvergyártás nagy biznisz volt minden időben, és tegyük hozzá, hogy a nagyok biznisze volt, feltételezhetően ez volt a tiszafa kiirtásának a fő okozója.

Sokáig lehetne folytatni az információk sorát, ezzel a kultúr- és hadtörténeti jelentőséggel bíró értékes fafajjal kapcsolatban, de abból az alapállásból kiindulva, hogy a hosszú cikk látványa felezi az olvasók számát, itt befejezzük.

Gyergyóból a királyi családhoz

Azaz még egy újabb információ: a gyergyószentmiklósi Bara Istvántól nemrégiben tudtam meg egy érdekes idevágó adatot. A két világháború közti időszakban a román királyi család a városuból szerezte be a fából készült ajándék- és dísztárgyait. Ezek tiszafából készültek Madaras Vencel műhelyében.

 Lemhényi Pál nyugalmazott erdőmérnök

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS