Gasztroforradalom: a szelét már érezni Erdélyben

Mautner Zsófia valószínűleg a legtöbb magyar nő számára ismert, ha mégsem, azt kell tudni a gasztrobloggerről, hogy 2005 óta vezeti a Chili&Vanília blogot, egyébként közgazdász, és öt évig volt Brüsszelben diplomata. A szakmaváltás szándéka nélkül hozta létre a blogot, csupán azért, mert „sok mondanivalója volt”– árulta el a Hargita Business Center rendezte Bizniszvitaminon. 2009-től vált hivatásos „főzőnővé”, gyakorlatilag szemtanúja és alakítója is volt a Magyarországon akkor kezdődött gasztroforradalomnak.

A napilap gasztromellékletének olvasói azt is megtudhatják, hogy a világ több országában is lezajlott gasztroforradalom jellemzően két évtizedes folyamat: Magyarországon mintegy tíz éve kezdődött, Budapesten viszont már lezajlott. A kistérségi, regionális gasztronómia fellendítésének van már bevált „forgatókönyve”, azaz minden régióban kell lennie egy olyan „zászlóshajó étteremnek”, amely beizzítja a térséget. Ezek jellemzően befektetői lokálok, ahol egy ambiciózus csapat eldönti, hogy minőségi gasztronómiát szeretne kialakítani, és ehhez minden eszközt mozgósítanak. Ha van egy ilyen étterem, egy séf, egy tulajdonosi kör, akik minőséget akarnak képviselni, akkor beindul az utánpótlás-nevelés is – véli Mautner Zsófia. Tőle tudhatják meg az olvasók azt is, hogy Magyarországon reneszánszukat élik a kézműves pékségek: a magyar kultúrában szakrális szerepe van a mindennapi kenyérnek, a hagyományos, vadkovásszal készült kenyerek osztatlan sikernek örvendenek.

A gasztroblogger szerint a közönség kinevelése is igen fontos feladat, hiszen az értő fogyasztó nyitottabb az újításokra. A műfaji sajátosságokat is meg kell ismerje a közönség, ez a kemény dió Székelyföldön:

hogy a fine dining étteremben ne azt mondjuk, hogy ezt nálunk kérdés nélkül elmosogatnák; hogy értsük, mi a különbség egy Michelin-csillagos és egy „kockás abroszos” étterem között. De fontos, hogy mindkettőnek helye kell legyen a gasztronómiában – olvashatják az Erdélyi Gasztró mellékletben.