Házi joghurt egyszerűen: nem bonyolult, csak időigényes

Léteznek már méregdrága joghurtkészítő gépek, meg ott a hatalmas termékfelhozatal az üzletek polcain. Reklámok tömkelege sulykolja belénk, hogy bifidusz így, regulárisz úgy, szóval megvan a marketingje rendesen a joghurtpiacnak. Ami mellett a házi joghurtkészítés gyakorlatilag kiment a divatból. Pedig esküszöm, nem sokkal bonyolultabb műveletről van szó, mint elkészíteni egy kakaót. Legfeljebb picit időigényesebb.

Azzal kezdtem, hogy utánaolvastam a joghurtkészítés rejtelmeinek. Maga az igény úgy merült fel, hogy előzetes rendelésre hetente három liter házi tej érkezik hozzánk – vannak előnyei a hagyományos falusi közösségeknek – és néha előfordult, hogy nem tudtunk mit kezdeni ennyi tejjel. Meg aztán feldolgozatlan formában kevésbé is tolerálja a szervezet a tejet, így hát logikus következtetés az, hogy akkor dolgozzuk fel.

A már említett pszichológiai akadály azonban bennem is működött, amihez hozzájárulhatott az, hogy gyerekkoromban volt egy családban egy kefirkészítő-korszak, ami elég bonyolultnak tűnt így utólag, a kényes kefirgombákat éltetni kellett, vigyázni, nehogy kihaljanak. Meg persze szinte semmit sem tudtam a joghurtkészítés technológiájáról, ezért azt képzeltem, hogy ez valami atomfizika. Szóval tipikus városi pasas vagyok na.

Miután tájékozódtam azonban, elhárultak a szellemi akadályok. Azon még eltűnődtem egy ideig, hogy vajon szerezzek-e be egy speciális hőmérőt azért, hogy biztosra menjek – ez is ilyen tipikus pasasos dolog. De mivel kies városom (Csíkszereda) két nagyobb boltjában nem találtam ilyet, lemondtam erről a tervemről, úgy döntöttem, szó szerint érzésből lövöm be a hőmérsékletet.

Mert a joghurtkészítésnek ez a legnagyobb titka: a tej hőmérsékletének szabályozása. Na de ne kerüljem tovább a forró kását, akarom mondani a tejet. Lássuk, hogyan lehet egyszerű és nagyszerű joghurtot készíteni csupán az odahaza alapból megtalálható eszközökkel!

Szóval: a tejet szép lassan felfőztem, egy duplafalú fémedény erre tökéletesen alkalmas. Már előzőleg felfőzött tejet is lehet használni, legelső alkalommal (amikor még nem fotóztam le a folyamatot a Liget olvasói számára) én is így tettem, ez valamivel talán idősporlósabb variáns is. Mert a lényeg, hogy a tejet olyankor kell beoltani, amikor már nem annyira forró, hogy megölje a savanyító baktériumokat, tehát mindenképpen 60 Celsius-fok alatti kell legyen ez a hőmérséklet. Olvasmányaimból kiderült ugyanakkor, hogy

a savanyító bacilusok a legjobban a 30–40 fok közötti médiumban szeretnek szaporodni.

Tehát úgy 50 fok körüli kellene legyen a tej a beoltáshoz. Ezt eltalálni hőmérő nélkül nehéznek tűnik – főleg a férfiaknak –, de valójában nem az.

Úgy döntöttem, hogy akkor lesz beoltható a tej, amikor már nem égetően forró, vagyis nem kell elkapjam a kezem, ha az edény falát megérintem. Ha nem felfőzés után hűtjük vissza a tejet, hanem erre a célra melegítjük, ez a hőmérséklettartomány akkor áll, amikor a fölképződés után már enyhén gyöngyözni kezd a tej.

Milyen tej alkalmas? Minél zsírosabbat ajánlanak, persze a tiszta házitej mindenképpen jó választás. Aki nem jut hozzá úgy, mint mi, kaphat házitejet a különböző automatáknál – nem árt persze előzőleg kicsit érdeklődni a megbízhatóbbakról. De ha ez sem menne, szerintem a zsírosabb, kereskedelemben kapható, „üzleti” tej is megteszi, bár én ebben az esetben a bio változatot használnám – másképp nem igazán lesz „házi” a joghurtunk sem.

Az oltáshoz azt tanácsolták, hogy használjunk olyan joghurtot, aminek nincs hosszú tartóssága. Hát ezt a tanácsot nem tartottam be. Aggódtam is először, hogy lesz-e így valami az egészből. Fogtam egy teljesen átlagos, hosszú lejáratú, 125 g-os joghurtot, tudják, olyan bifiduszost. Na most kiderül, mennyire élő benne a flóra, gondoltam. A másfél liter, szinte még forró tejet kiöntöttem egy vastagabb falú befőttes üvegbe (nálunkfelé borkán), belekanalaztam a joghurtot. Egyenletesen kell elkavarni a tejben, ezért elővettem egy mixert. Tudni kell azért, hogy ha a borkán pont másfél literes és a tej is pont annyi plusz még az oltóanyag, akkor egy kicsit a mixer ki fogja önteni, nem árt ezért másfél liternél kevesebb tejet vagy nagyobb edényt használni. Két-három percnyi, a legkisebb fokozatra tett keverés bőven elég kéne legyen, nehogy vajat köpüljünk belőle (lehet, ez majd a következő projektem lesz).

Az oltás után már csak az érlelés van hátra. Ennek az a titka, hogy minél hosszabban abban a bizonyos 30–40 fokos tartományban kell tartani az érlelődő tej hőmérsékletét. Sok tanácsot olvastam erre, még azt is, hogy öt-hat órára az ember berakja a tejet egy 40 fokra állított sütőbe. De a legegyszerűbb, leghatékonyabb és legolcsóbb módszer a száraz dunszt. Beraktam a borkánt egy nagyobbacska műanyag tálba, bebugyoláltam jól szigetelő pokróccal, s rátettem egy csipkés terítőt – na jó, ez utóbbi nem feltétlenül szükséges. Ezt a cókmókot pedig eltettem egy félreeső helyre a fűtőtest mellé. És ennyi. Így „megmózerolva” még hét-nyolc óra elteltével is jócskán kézmeleg marad a tej, ami nekünk több mint elég.

Ha ezután kibontjuk, már állagában-színében is tökéletes házi joghurtot kell kapjunk. És megtapasztalhatjuk, milyen is ez a fajta tejtermék teljesen frissen. Majd két, három és négy nap múlva.

Nap mint nap egy picit más ízt fogunk kapni, az első kanál mindig meglepetés lesz, de nem a kellemetlen fajtából.

Tehetünk rá persze gyümölcsöt, például a fagyasztóba eltett szedret, ribizlit, adhatunk hozzá mézet. Az okosabbak azt állították, hogy négy-öt napig nyugodtan eltarthatjuk ezt a joghurtot a hűtőszekrényben. Na ezt nem tudom, mert odáig még egyszer sem nem tartott ki :) Saját joghurtkalandhoz jó étvágyat!