Kalotaszeg, a világ, meg a zene – augusztus 2–5. között rendezik a Méra Világzenei Csűrfesztivált (x)

2018. július 30., 15:43

A kalotaszegi Mérán egy falusi portán, az úgynevezett Szarka-telekben számos kulturális tevékenység és rendezvény talált otthonra.

Kalotaszeg, a világ, meg a zene – augusztus 2–5. között rendezik a Méra Világzenei Csűrfesztivált (x)
galéria
Fotó: Méra Világzenei Csűrfesztivál

Varga Zoltán és Bethlendi András, a Kalotaszegi Néptáncegyüttes alapítói friss életet leheltek a Szarka-telekbe a rendszerességgel megrendezett táncházakkal és a Kalotaszegi Vándor Néptánctáborral. 2016-ban nagy lélegzetet vettek, és elhatározták, hogy megmutatják a világnak Kalotaszeget. Sőt: elhozzák Kalotaszegre zenélni az egész világot! Így született az immár 3. kiadásánál tartó Méra Világzenei Csűrfesztivál.

A fesztivál területének egyedi hangulata már az első kiadás óta a KOOHO építészeinek találékonyságát dicséri. Raklapok, gyümölcsös dobozok, újrahasznosított bannerek és számtalan világítótest segítségével ötvözik a modern fesztiválhangulatot a mérai porták falusi patinájával. Az elmúlt években a fesztiválon olyan világzenei klasszikusok léptek fel, mint a Muzsikás, a Nadara, a Parno Graszt, a Besh o Drom, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartett, a Fanfara Transilvania, a Guajiro Calentano és a The Resonant Rogues.

Nagyon jó addig amíg egy fesztivál ilyen kicsi, erre szerintem nagyon sokan vágynak. (Söndörgő)
Úgy éreztem, mintha otthon Paszabon zenéltem volna a családnak. Szerintem ez az, ami számít. (Parno Graszt)

Méra mindössze 13-km-re van Kolozsvártól, könnyen megközelíthető vonattal, busszal és biciklivel is. A fesztivál ideje alatt a Kisállomástól és a magyar operától éjszaka is rendszeresen járnak buszok Mérára és vissza. Az éjszakába nyúló zene és tánc után meg lehet a faluban is pihenni. Sátorhelyek, illetve helyi lakosok házában puha ágyak várják a megfáradt fesztiválozókat.

Fotó: Méra Világzenei Csűrfesztivál

A fesztivál amellett, hogy összegyűjti három kontinens világzenészeit egy csűrbe, megmutatja azt is, amiről Kalotaszeg híres. A sokszínű nemzetközi kínálat mellett idén a szervezők ráerősítenek a magyar és román nép- és világzenei vonalra is olyan fellépőkkel, mint a Besh o Drom, a Fonó zenekar, Ferenczi György és Rackajam, a Nightlosers, az Oláh Gipsy Beats, Dresch Mihály és az Eztán. A Méra Világznenei Csűrfesztivál az egyetlen nemzetközi világzenei fesztivál Erdélyben.

Forró hangulatban indul csütörtökön, augusztus 2-án a fesztivál idei kiadása a szászcsávási Nadarával, a magyarországi folkpatikával, a Putripoppal, akik lazán ötvözik a hagyományos hegedű-énekcentrikus folklort a laza szövegvilágú urbánus dallamokkal. Az estét Ferenczi György és a Rackajam (HU) zárja.

Szeretünk mindennapi embereknek zenélni, akik érzik a ritmust és tudnak táncolni. Amikor azt látom, hogy az emberek boldogok és táncolnak, arra gondolok, milyen bódító tud lenni a zene! (Nadara)

Akik a hétvégi fesztiválnapokból szeretnék a maximumot kihozni, 29 lejért válthatnak elővételben napijegyet, amely a fantasztikus templomi koncertekre is érvényes. Az esemény különlegességét az adja, hogy Dresch Mihály, Csoóri Sándor és Lőrincz Hortenzia formációja kifejezetten a mérai templomi koncertre áll össze. A repertoárt is a hely szelleme ihleti majd. Elsősorban népzenét hallhat a közönség, de lesz református zsoltár is. Vasárnap Csoóri Sándor és fiai zenélnek a templomban.

Fotó: Méra Világzenei Csűrfesztivál

Szombaton, augusztus 4-én a Nightlosers (RO) és a Besh o Drom (HU) mellett a chilei deRuts lép a csűrszínpadra! Az együttes minden tagja különböző országból és kulturális környezetből jön. Ami összehozza őket, az éppen maga a világzene és a gondolat, amelyet a világzene szó magában rejt.

Alig várjuk, hogy megismerjük a mérai embereket és a közönséget, és hogy megosszuk velük a zenénk multikulturális hangzásvilágát. Készüljetek ti is, mert semmi kétség, hatalmas buli lesz!” (deRuts)

Vasárnap is dél- és észak-amerikai ritmusok feszítik szét a csűrt: a Laura Lackey’s Rhythm Revue alig várja, hogy táncra perdítse a mérai közönséget autentikus swing, jazz, blues és calypso ritmusokkal. Színpadra lép a tavalyról jól ismert Guajiro Calentano Mexikóból. Fellép a marosszéki Eztán folk-fúziós zenekar és az estét a magyarországi Oláh Gipsy Beats zárja.

Fotó: Méra Világzenei Csűrfesztivál

Az együttes 2008-ban alakult Olah Gipsy Allstars név alatt a legnevesebb három magyarországi cigányzenekar vezetője és a Romano Drom fúziójából. A tizenkét zenész és táncos alkotta csapat ritkán látható közös koncertje semmihez sem hasonlítható élményt nyújt, nem csoda, hogy 2017-ben az együttes elnyerte az év legjobb népzenei/világzenei lemeze díjat.

Egy külföldi fesztiválfellépés alkalmával elveszett az öltöző kulcsa, ahova a hangszerek egy részét elzártuk. Már kezdeni kellett, így a zenekar a hangszerek egy része nélkül állt színpadra, de megoldottuk tapsolással, szájbőgővel, és fantasztikus buli kerekedett. ( Oláh Gipsy Beats)

Azoknak sem lesz okuk panaszra, akik az autentikus kalotaszegi hangokért szeretik a Mérát! Nekik ajánlják a szervezők a pénteki koncerteket. Idén sem marad el a Fölszállott a Páva gálaműsor, színpadra lép a máramarosi Grupul Iza és a magyarországi Fonó zenekar, akik Európa és a világ számos, nagy nevű koncerttermeiben zenéltek már, azonban, a legemlékezetesebb fellépéseik Erdély, Moldva és Magyarország apró falvaiban voltak.

Természetesen minden este összegyűlnek a csűrben Kalotaszeg, Szászcsávás és Palatka legjobb muzsikusai, hogy hajnalig húzzák a talpalávalót a táncolni vágyóknak a tőlük megszokott virtuozitással és energiával. A táncházak házigazdája a budapesti Erdőfű zenekar. A zenekar két prímása a tavalyi Méra Világzenei Fesztivál által szervezett I. Kalotaszegi prímásverseny I., illetve III. helyezettje lett.

Fotó: Méra Világzenei Csűrfesztivál

Naponta este 6-ig kézműves foglalkozásokkal, zenével, tánccal, énekkel, mesemondással várja a fesztivál a gyerekeket! Szombat délután Bognár Szilvia családi koncerttel várja a kicsiket. Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Kányádi Sándor megzenésített sorai népi dallamokkal karöltve vezetik a hallgatóságot a titkos úton, Moldovától egy sikátorban rejlő ugróiskoláig.

Első alkalommal visszük Titoktok című gyermek / családi műsorunkat Erdélybe. Jó érzés, ha a hallgatóság soraiban nyitott, várakozó, sőt, akár szeretetteljes emberek ülnek, akik vágynak a zenére és hagyják, hogy az „beléjük lépjen”, hogy érzelmeket hívjon elő. (Bognár Szilvia)

A helyi különlegességek közül a fesztivál idején látogatható lesz a Bivalymúzeum, amely számos különleges programnak ad otthont. Itt lesz például a Kalotaszegi Gasztroudvar is kalotaszegi kistermelőkkel, akik termékeikkel a Bivalymúzeum udvarára rajzolják Kalotaszeg gasztronómiai térképét, így a fesztivál teljes ideje alatt hozzá lehet jutni házias ízekhez, helyi ínyencségekhez.

A program támogatói: a Román Nemzeti Kulturális Alapkezelő (Administraţia Fondului Cultural Naţional), Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Bethlen Gábor Alap, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), Communitas Alapítvány, Magyar Fesztivál Szövetség. A program kiemelt partnere a Hagyományok Háza.

(X)

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport