Kényelem sportos csomagolásban: BMW X3 M Pack

Ami a Mercedes Benznél AMG, az Opelnél OPC vagy a Škodánál vRS, azt BMW egy, a márkafanatikusok számára mágikus betűvel elintézte: M. A brutális teljesítményt, fantasztikus felfüggesztést, hibátlan fékrendszert – is – jelentő felszereltségi szintnek azonban van egy „butított”, többnyire optikai kiegészítőkre korlátozott csomagja is, ami kinézetre dögössé teszi a gépet, de a lemezek alatt meghagyja a kiforrott és tartós, teljesen gyári részegységeket.

Az M-csomag jelen esetben különleges fényezést és könnyűfém-felniket, a „sima” változattól eltérő első-hátsó lökhárítót, légterelőt és küszöböt, illetve az utastér „stratégiai pontjaira” – kormánykerék, váltókar – elszórt M-logót és sportüléseket jelent. Az aggregáton nem csavartak, igaz, a 184 lóerős csúcsteljesítmény és a 380 newtonméternyi maximális forgatónyomaték ezt nem is feltétlenül követelte meg. Műszakilag egy ponton nyúltak a géphez: sportosabbra állították a felfüggesztést, és felárért kérhető volt hozzá adaptív futómű is, Normal, Sport és Sport+ beállításokkal.

A 2003-ban bemutatott, E83 kódjelű első generáció helyenként kusza és sokakat megosztó vonalaihoz képest a 2011-es második nemzedék (F25) maga a „harmónia”, noha ehhez az is kellett, hogy hosszában nyolc, szélességében három centit nyúljon. A SUV-kategória sablonjául is szolgálhatna a nyújtott motorháztető, alatta a tűzfalhoz teljesen hátratolt, súlyelosztás szempontjából a lehető legoptimálisabban elhelyezett motorral, a visszafogottan emelkedő övvonallal és az enyhén agresszív farrésszel. Minden szögből összetéveszthetetlen BMW, egyedül a külső visszapillantó tükrök tűnnek enyhén túlméretezettnek. Ennek van egy kisebb negatív hozadéka, menet közben az egyetlen kintről beszűrődő hang a „füleken” megtörő légáramlat miatt hallatszik az utastérben.

A beltér a mai csúcstechnológiás, digitális kijelzős, érintés- és gesztusvezérlős prémiumkategóriás gépekhez képest „klasszikusnak”, ha szőrszálhasogatók akarunk lenni, elavultnak hat, holott ebben a méretosztályban az X3-asé az egyik – ha nem a – legjobban összerakott utastér. A csíkszeredai Car Cosmetic használtautó-kereskedés által rendelkezésünkre bocsátott, 2012-es, 140 ezer kilométert futott BMW gyakorlatilag szalonállapotú, kopás-, repedés- és karcolásmentes, és meg merem kockáztatni, hogy további 200 ezer kilométer megtétele után sem sokat fog változni.

A klasszikus, négyes órabeosztású, analóg kijelzős műszerfaltól jobbra méretes, gyors és precíz navigáció kapott helyet, alatta pedig ismét a régebbi nyomó- és tekerőgombos klíma-, valamint hangrendszerkezelő található. A középkonzol alja nagyot „vastagodik”, és ez a termetesebb vezetők jobb lábának akár kényelmetlen is lehet. A minden irányba állítható sportülések igyekeznek kompenzálni a „lábszűkét”, de az oldaltartást biztosító körülölelő párnázások itt is határokat szabnak. A bajor szabadidő-autóban hátul már „korlátlan” a helykínálat, hatalmas a lábtér, és három személynek is kényelmes az ülőlap. Az alaphelyzetben 550 literes csomagtér az osztottan dönthető ülésekkel 1600 literig növelhető.

A soros hathengeres BMW-erőforrásokhoz szokott márkahű vásárlóknak egy dolog fog hiányozni: a jellegzetes motorhang. A kétliteres, hengerenként négyszelepes, turbófeltöltős, töltőlevegő-hűtős, közös-nyomócsöves dízel ugyanis elhanyagolható „zajjal” végzi a dolgát, a motorháztető alatti vastag szigetelőanyagnak hála magas fordulatszám-tartományban is alig észrevehető, mindössze a kipufogó irányából szűrődik némi finoman bizsergető fémes hang a beltérbe.

Amikor megértjük a BMW-seket: X3, az arany középút

Amikor az óránként száznegyven kilométeres tempóval haladás egy süketszobába zárt komótos csorgásnak tűnik, akkor a „hétköznapi” autókhoz szokott, ebbe a propellerjelvényes zárt világba ideig-óráig bekerülő ember is némileg átértékeli a bajor gépeket vezetőkkel szembeni előítéleteket.

A puszta számokat nézve nem „izompacsirta”, közel 1,8 tonnát kell mozgatnia a 184 lóerőnek, nyomatéka szerencsére bőséges, ráadásul már percenként kétezres motorfordulat alatt eléri csúcsát.

Az M-csomag „sportossága” ugyan kikövetelte, hogy hatfokozatú kézi váltót párosítsanak hozzá, de tény, hogy a BMW nyolcgangos ZF-automatája mérföldekkel jobban passzol ehhez a motorvariánshoz.

A manuális sebváltó hibátlan, pontos, de aki ekkora és ilyen kényelmi szintet kínáló autót szán maga mellé társnak, az többnyire fölösleges munkának tartja a baloldali pedál nyomkodását.

A hatvanhét liternyi üzemanyagot befogadó „tank” elvileg ezer kilométerre is elegendő lehet, már annak, aki nem siet, és eltűri, hogy időnként megelőzzék. Óvatos gázpedálkezeléssel a pillanatnyi fogyasztásmérő digitális csúszkája mindig tíz liter alatti értéken tartható. Az X3 alacsony sebesség melletti magas sebességfokozatban sem méltatlankodik, 1300-as motorfordulattól szépen megindul, anélkül, hogy nagyot rúgna. Ez egyébként jellemző a teljes fordulatszám-tartományra, nincs hirtelen kirobbanó erő. Felelőtlen száguldásra nem is való – arra ott a sima 3-as széria –, mivel az elöl két alsó lengőkaros, rugóstagos, hátul ötlengőkaros, modern futómű teljes ellentéte az előd fogtömés-eltávolító keménységének. A kényelmes adaptív futómű Sport+ állásban sem feszül teljesen be, hanem okosan átsuhan az úthibákon.

A feltűnősködést messziről kerülő X3 időtálló formatervű BMW, az egyik legjobb dízelmotorral, ami manapság a használtautó-piacon kínált öt-tíz éves autókhoz elérhető. Hosszú – külföldi – utazásokhoz az automata ajánlott, de aki szeret néha – az észszerűség határán belül – bolondozni, az a hatgangos kézi váltóban nem fog csalódni, megvan neki is a varázsa.