HIRDETÉS

Kéz a kézben hetven éve

Péter Beáta 2017. november 14., 15:26 utolsó módosítás: 2017. november 14., 17:38

Jégvirágos hideg tél volt, mikor megismertelek – szólt a nóta egy februári éjjelen 1947-ben Csíkszentsimonban az egyik leányos ház ablaka előtt. És noha a cigánynak majdnem ráfagyott a keze a hegedűre a −30 Celsius-fokos hidegben, az éjjeli zenét adó legénynek a szerelme annál forróbban lángolt. De nem csak a szerelem kellett ahhoz, hogy Jánossy Margit és Bertalan a házasság szent kötelékében éljen – immár hetven éve.

Jánossy Margit és Bertalan 90, illetve 94 évesek. Ebből hetvenet házasként töltöttek együtt

Muzsikaszó kíséretében vonult 2017 októberében a hat dédunoka, három unoka és a két gyermek – legtöbbjük székelyruhában –, valamint a közeli rokonság néhány tagja, mögöttük egy cigány zenésszel az egyik csíkszeredai lakótelepi tömbházba. A Debrecenből, Szegedről, Budapestről, Sepsiszentgyörgyről összegyűlt ünneplő sereg meglepetésszerűen érkezett az idős házaspárhoz, hogy azokat hetvenéves házassági évfordulójuk alkalmából köszöntse.

HIRDETÉS

A jelenleg 90 éves Margit és a 94 éves Bertalan Csíkszentsimonban ismerkedett meg egy színdarabos bálra való felkészülés alatt.

„Olyan nagyon régen volt. Mindketten Simonban születtünk, ott ismerkedtünk meg. Aztán ő elkerült a hét elemi elvégzése után Marosvásárhelyre, mert nem szerette a mezőgazdaságot, az ipart választotta, én is elkerültem Sepsiszentgyörgyre iskolába. De haza kellett jönni, mert háború volt. Egy színdarabbal készültünk egy bálra, úgy ismerkedtünk meg. Egy évnyi udvarlás után aztán összeházasodtunk.

És ez a házasság csak hetven éve tart, és ez idő alatt annyi, de annyi változást éltünk meg.

Volt negyventől negyvennégyig az a kicsi magyar világ, utána pedig a kommunizmus. Apósom volt bíró és szövetkezeti ügyvezető is a faluban, kicsi földje is volt, de nem annyi, hogy kulákot lehetett volna belőle csinálni. De az akkori kommunista elvtársaknak nem tetszett, kiköltöztették. Jött az üldöztetés, a gyermekek is szenvedtek, mert mindenhol azt mondták, hogy kulákfióka, menekülni kellett olyan helyre, ahol nem ismernek. Nehezek voltak ezek az évek, belefér minden ebbe a hetven évbe” – foglalta össze hét évtized történetét dióhéjba Margit néni.

A szélrózsa minden tájáról érkezett a rokonság köszöntésükre

Elmondta, a férje pékmester volt, 1946-ban az édesapja közreműködésével épített is egy pékséget Simonban. De két év múlva már nem lehetett a malmokból lisztet vásárolni, csak kiutalásra kaptak. A férje felment a „megyéhez”, ott

megkérdezték, hogy van-e piros könyve. De mivel azt válaszolta, hogy nincs és nem is kell, a pékséget bezárták.

A fiatal házaspár Galócásra költözött, Bertalan egy asztalosműhelyben kapott munkát, Margit egy irodában. Tíz évet éltek Galócáson, a két gyerekük ott végezte az általános iskolát. Akkoriban nyílt Szamosújváron egy bútorgyár, ahová a galócási műhelyből áthelyeztek tizenöt személyt, köztük Jánossy Bertalant is. Szerencséjükre, mert Szamosújváron működött magyar osztály a középiskolában, ide járhattak a gyerekeik.

Tizenhét évet éltek itt. Csíkszeredában is megnyílt a bútorgyár, és mivel mindig vágytak vissza a szülőföldre, úgy döntöttek, hazaköltöznek. Bertalan minőségi ellenőrként dolgozott, Margit a beszerzési irodában, amíg nyugdíjba nem mentek mindketten. A Tudor lakótelepen vásároltak egy tömbházlakást, mintegy negyven éve laknak ott. Közben a gyerekek „kirepültek”, a lányuk Debrecenbe, a fiúk előbb Kolozsvárra, majd Szegedre költözött.

Jánossy Bertalan, bár most már nehezen mozog, mindig is aktív életet élt. Jóval a hetven évén túl visszatért az eredeti szakmájához, a tömbházbeli kisszobájukban pékséget alakított ki, ahol három-négy éven keresztül sütötte a perecet, a kiflit, a kalácsot.

A kamrában vágott lyukon keresztül adta ki a vásárlóknak a péksüteményeket.

Ugyanakkor éveken keresztül lépcsőházfelelős volt, valamint pajtafelelős. Ugyanis a Tudor lakótelepen található egykori disznópajtákat felügyelte, kiszámolta mindenkinek, hogy mennyi áramot, vizet fogyasztott, egy kis fabódéban lehetett megtalálni naponta. A házaspár fia, aki időközben bekapcsolódott a beszélgetésbe, úgy véli, ez is a hosszú élet titka, hogy az ember próbáljon meg aktív maradni, ameddig csak lehet, és hogy a közösség, amelyben tevékenykedik, elismerje a munkáját. A fiuk, akit szintén Bertalannak hívnak, a téli időszakban Csíkszeredában tartózkodik, hogy szüleinek segítsen, mivel Margit néni a házban még tesz-vesz, de a bevásárlás már nehezére esik. Fájnak a lábai, a háta.

Családi fotó 1950-ből

„Sokszor tizenkét órát ültem egy széken egyfolytában. Olyan is volt, hogy hazahoztam éjszakára a csörlős számológépet, mert heten voltunk egy irodában, és záráskor mindig veszekedtünk, hogy ki dolgozzon rajta. Este betettem a táskába, és éjjel dolgoztam, a táskám füle is leszakadt, mivel hat-hét kilós volt a masina. Ilyen körülmények között dolgoztunk.

A számítógéppel, bár megpróbáltam, nem tudok megbarátkozni. A fiam be is szereltette ide, de már nem nagyon érdekel, egy jó könyvet többre becsülök”

– magyarázta az idős asszony.

A hetvenéves házassági évforduló ünneplése jó alkalom volt arra is, hogy a család apraja-nagyja találkozzon, noha sem az unokáknak, sem a dédunokáknak nem ismeretlen Csíkszereda, hisz a nyarak nagy részét itt töltötték.

„Minden vakációt itt töltöttek. Tati mondta, hogy itt nem szabad Ceaușescuról beszélni, legfeljebb a rövidnadrágos Kaka Marciról. És akkor azt szidták. Nagyon jól emlékeznek arra, hogy mennyit álltak sorba tojásért” – elevenítette fel ifj. Jánossy Bertalan. Hozzátette, ötven éve most volt először úgy, hogy két hetet együtt töltött a húgával, és ötven éve nem tudtak ennyit beszélgetni, mint most.

Volt türelmük, szeretetük egymás iránt és felelősségérzetük a gyerekekért

Más volt a világ akkor, mint amilyen most – válaszolta Margit néni arra a kérdésemre, hogy mi lehet a hosszú házasság titka. „El kellett fogadjuk egymást, alkalmazkodnunk egymás után, csak így lehetett tartós. Millió ok lett volna, hogy szétváljunk, minden családban kerül ilyen. Mert most olyan könnyen elválnak.

A mi éránkban más volt, tűrtünk egymástól, próbáltuk úgy csinálni, hogy jó legyen, neveltük a gyerekeket. A hetven évbe belefér szép is, jó is, nehézség is, gond is. De azért mindig jól megvoltunk egymással.”

A fia szerint a neveltetés is sokat számít. Rámutatott, a szülei vallásos emberek, pap előtt esküdtek meg, nem lehetett ezt felrúgni. Egymást mindig kisegítették, és bíztak egymásban. Volt türelmük, szeretetük egymás iránt és felelősségérzetük a gyerekekért.

Mint mesélték, a családban sokan megélték a nyolcvan évet. „Kilencven év van a hátunk mögött. Még kimondani is sok, nemhogy ennyit élni. Minden nap hallgatom a Mária Rádiót, és azért imádkozok, hogy Szűz Mária adja meg nekem azt a kegyet, hogy a férjem mellett lehessek élete végéig, és utána két-három hétre rá én is meghalhassak.

Csak arra kérem a Jóistent és Szűz Máriát, hogy az utolsó lépést is tudjuk megtenni együtt”

– fogalmazott Margit néni.

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS