Kirabolt falvak, önjelölt rendcsinálók

Liget 2019. november 18., 14:04 utolsó módosítás: 2019. november 18., 14:07

Mindennaposak voltak a lopások és betörések: Székelyföldet az első világháborúban a keresztülvonuló katonaság(ok) éléskamrának tekintették. Miután a katonaság kivonult, jött a hazatért katonákból verbuválódott bandák terrorja – olvasható az erdélyi Előretolt Helyőrség Élő történelem című rovatában.

Hazatérő honvédek, valahol Európában Fotó: Forrás: historia.hu

1918 ősze rendszerváltások és összeomlások sorát hozta, valamint elszabadult erőszakot, egyéni, közösségi és nemzeti tragédiákat. A frontról hazatért katonák Székelyföldön a vélt és tényleges igazságtalanságot durván megtorolták. Mindenfelé lázongások törtek ki, ezek hátterében legtöbbször a leszerelt, fegyverrel rendelkező katonák álltak, sok esetben a megígért, az 1916-os román betörés során okozott károk elhúzódó kártérítése okozta a konfliktust. A lázongások során elöljárókat, tanítókat és papokat kergettek el. Kétes egyének bandába verődve, magukat rendcsinálóknak kikiáltva garázdálkodtak, bűnbandákba szerveződtek és rabolták, terrorizálták a települések lakosságát. A falusi forrongások megelőzésére a főispán általában jegyzőcseréket hajtott végre, a Nemzeti Tanácsok pedig helyi megbízható emberekből álló nemzetőrségeket hoztak létre. Ám voltak helyek, ahol a nemzetőrség együtt rabolt a bandákkal.

Az előzményekről így írnak: miután a román katonaság 1916-ban visszavonult Székelyföldről, távozásukkor végigrabolták a vidéket, az élelmiszerkészletet és mindent, ami mozgatható volt, szekérre pakolták, és vitték magukkal. Az emberek viszont hamarosan már az kérték, „Isten, ments meg a megmentőimtől is!” A sok nehézségen, éhezésen átment közkatona lassan elvesztette érzékét a tulajdonjog iránt. Amikor szükségét érezte valaminek, azt elvette. A hivatali személyek nem tudtak és nem is akartak szembeszállni a katonasággal. A felmentő német csapatok katonái sem voltak ez alól kivételek. Napirenden voltak a disznólopások, rakományszámra küldték Németországba a lopott zongorát, bútort, de még a termőföldet is, írja Pokorny Hermann honvéd vezérezredes visszaemlékezésében.

Drótkötélpálya a muníció szállítására Fotó: Forrás: Tóth László

A központi hatalmak 1918-as összeomlása az Osztrák-Magyar Monarchiát maga alá temette, a háborút elvesztették, november 3-án aláírták a fegyverszüneti megállapodást. A katonákat szélnek eresztették, mindenki sietett haza. Ki hogyan tudott: vonattal, gyalog, olyanok is akadtak, akik hónapokig tévelyegtek Európában. A falvak népére viszont ezúttal sem várt nyugalom. A sok szenvedés, felgyülemlett keserűség féktelen dühben tört ki otthon a katonákból. A csatatéren az otthonról érkező levelekből értesültek a vélt vagy valós igazságtalanságokról, ami a családjukat érte. Igazságot szolgáltató hangulatba érkeztek haza, jaj volt annak a hivatalnoknak, papnak, akit a közvélemény hibásnak kiáltott ki. A településekre szórványosan érkeztek a katonák, de ahogy mind többen jöttek haza, eltávozott a rend és békesség.

A román csapatok megjelenése 1918-ban Székelyföldön ideig-óráig gátat vetett a kialakult helyzetnek. Nem sokkal a második bejövetel után a lakosság egy egészen más kizsákmányolási formával, atrocitásokkal nézhetett szembe.

Bővebben minderről a több erdélyi napilap mellékleteként megjelenő Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális folyóirat novemberi számában olvashatnak.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat