Magányos kiruccanás: kapszulaágyban Varsóban

Antal Erika 2019. július 12., 16:28

Az utazás, az idegenben történő tájékozódás, más helyek megismerése, az otthontól távol való boldogulás fejleszti a személyiséget, nyitottabbá tesz, növeli az önbizalmat, sikerélményt nyújt. Ha kilépünk a komfortzónánkból, azzal erősebbek leszünk. Június közepén, kihasználva egy olcsó lehetőséget, fapados járattal két napra Varsóba utaztam. Egyedül.

Varsó történelmi belvárosát érdemes megtekinteni Fotó: 123RF

Budapesten hagyva a családomat, vasárnap reggel utaztam. Két óra alatt átrepültem 545 kilométert, ennyivel távolodtam el, de ha még az otthonomat is hozzáadom, akkor közel ezer kilométerrel léptem ki a komfortzónámból. Egyedül vasárnap délelőtt egy ismeretlen városban sétáltam, és vártam, hogy elfoglalhassam az előre lefoglalt szálláshelyemet, amelyről azt írták, hogy a lengyelen kívül beszélnek oroszul, angolul és németül. Amikor becsengettem, akkor éppen az a személy fogadott, aki csak oroszul tudott. De kedves volt, a hátizsákomat betette egy szekrénybe, majd azt mondta, déli egykor jöjjek vissza, arra kész lesz a takarítással.

Kapszulaágy, ahová bekuckóztam

Biztos sokan hallottak, olvastak róla, de én még sosem próbáltam a kapszulaágyat, ezt a főleg Japánnal, japánokkal asszociált, leginkább egy zárt fülkére emlékeztető doboz-ágyat. Pedig nem csupán Japánban, de itt Európában is vannak olyan hotelek/hostelek, ahol kapszulaszoba bérelhető. Ami azt jelenti, hogy többágyas szobában az ágyak úgy vannak elkülönítve egymástól, hogy mindenki a saját kuckójában alszik, van kis lámpája, kis fogasa, matraca, ágyneműje. (Szinte mint Hófehérke hét törpéi). Csak éppen nem tud felemelkedni benne, kb. derékszögben mehet be a saját kapszulájába.

Ilyenek az ominózus kapuszilaágyak. Egy légtérben, mégis a magunk intimitásában Fotó: Antal Erika

De ezt itt nem úgy kell elképzelni, mint Japánban, nem annyira modern, felszerelt lak, ez csak egy egyszerű függönnyel működik. Idősebb személyeknek, akik a hagyományos szállodát kedvelik, nem ajánlom, bevállalósoknak, kíváncsiaknak, fiataloknak igen.  Nagy előnye természetesen, hogy jóval olcsóbb a szállodaszobánál, ugyanakkor valamivel, egy kicsivel jobb a hálóteremnél. Aki egész nap gyalogol és este csak arra vágyik, hogy vízszintes helyzetbe tegye magát, annak éppen megfelelő.

Én az El Camino zarándokaitól hallottam, hogy a lehető legegyszerűbb és legolcsóbb szálláshelyeket veszik igénybe általában. Ezek pedig az úgynevezett hálótermek, ahol tízen, vagy akár húszan is alszanak egy teremben. Mindenkinek van egy ágya és kész. Nincs semmi luxus, de az ágy az éppen megfelel a célnak: a pihenést szolgálja. Nos én is, hogy a családi kasszát ne terheljem túl, előbb egy hálótermi ágyat foglaltam magamnak. Tovább keresgélve a lehetőségek között, találtam rá a kapszulára, amibe aztán befészkelve és kényelembe helyezve, úgy éreztem magam, mint anno középiskolás koromban, ha sátorozni mentünk. Ott voltunk a társaságban, a közösségben, de mégis az a vékony sátoranyag egyfajta intimitást nyújtott. 

Sétálók a királyi palota előtti téren Fotó: Antal Erika

Megérkezésem után én az alsó szinten választottam magamnak kuckót. A közös fürdőszobába igyekezvén egy kedves, mosolygós fiatal férfival találkoztam, ő is akkor bújt ki a kapszulájából. Udvariasan köszönt. Később még találkoztam egy idősebb kínai férfival, egy kínai lánnyal és egy ukrán fiúval. Volt még egy lány, az felettem „lakott", de nem nézett senkire. 

Varsó, az ellentmondásos főváros

Az első percekben az ellentmondásosság tárult a szemem elé a lengyel fővárosban. Miközben kerestem a történelmi belvárost, a kultúrpalotának nevezett, szovjet mintára épült, hatalmas, tornyos épülettel találkoztam.

A kultúrpalota tornya a város minden részéből látszik, jó tájékozódási pont Fotó: Antal Erika

Azonnal megállapítottam, hogy ezt a varsóiak nem kedvelik, hiszen elhanyagolt, gazos park vette körül, az épület sem volt valami bizalomgerjesztő. De lehet, hogy éppen elkezdték a tatarozását, és csak nekem tűnt olyan rondának. A környékén szintén szovjet típusú, a mieinkhez hasonló panelházak váltakoztak a legmodernebb tervezésű és kivitelezésű üvegpalotákkal. Ott állt a közelben a többszintes, tiszta pályaudvar is elegáns boltokkal, éttermekkel, tiszta peronnal. Aztán egy szépen rendben tartott parkba értem, majd újból panelházak keresztezték az utamat, néhol régi századelős bérházak törték meg a szürke és unalmas sort. Majd egy következő, az előzőnél is hatalmasabb parkhoz értem, amelyet ápolt sétányok, gondozott fák és bokrok, virágágyások, padok és szökőkút tett még kellemesebbé a több mint 30 fokos melegben. Így értem el a régi, történelmi belvárosig.

Amikor a tériszonynál erősebb a kíváncsiság

Varsót porrá zúzta a német hadsereg, ezért az óvárost korabeli képeslapok alapján rekonstruálták –  olvastam egy weboldalon. Én ezt, kívülállóként, nem vettem volna észre. Így már értettem, miért szakítja meg egy-egy többemeletes régi palota sorát a szocialista háztömb, és figyelni kezdtem a foghíjas utcaképekre, terekre is. A belváros azonban a sok üres telek és tér után igazán meseszerű. Szépen rendezett utcákat, terecskéket, házakat találtam. Volt egy szög, ahonnan úgy tűnt,  pillanatnyilag ez a legszebb látványa a világnak és boldog voltam, hogy láthatom.

A torony, ahová érdemes volt felmenni Fotó: Antal Erika

A belváros közepén ott áll a torony, ahová érdemes felkapaszkodni. A tériszonyt legyőzte a kíváncsiság, a látvány pedig kárpótolt mindenért, nem csalódtam. Ott állt előttem a királyi palota, a Szentháromság műemléke, és az összes színes, régi ház, amelyek egykor mind a német bombatámadások áldozataivá váltak, de amelyeket újjáépítettek a háború után. A vár, a várfal egyik oldalon, másikon a Visztula, modern hídjaival, a túlsó partján a Prága nevű városnegyeddel.

A toronyból lenézve, ez a látvány fogadott Fotó: Antal Erika

Varsó egykori legszebb palotáit ma egy parkban, egy miniatűr kiállításon lehet megtekinteni.

Miniatűr kiállítás: az egykori vásárcsarnok már csak így látható Fotó: Antal Erika

A kiállítás része az a fotósorozat is, amely az egykori épületeket teljes szépségükben mutatja, illetve lebombázott állapotukban. Szálláshelyemre más-más úton tértem vissza, hogy minél többet lássak a városból, amely egyszerre modern és hagyományokhoz ragaszkodó. A belváros főutcáját vasárnap a gyalogosok uralták, minden utcasarkon zenészek, énekesek, kórusok léptek fel, a családok, kicsik, nagyok pedig sétáltak, fagyiztak, hallgatták az előadókat. Igazi, békebeli hangulat uralkodott.

Sokszínűség, búcsú Varsótól

Múzeumok, templomok, kiállítások, új és régi szobrok, parkok várják a Varsóba látogatót.

A királyi palota egyik terme Fotó: Antal Erika

A királyi palotában a festmény Báthori István erdélyi fejedelmet ábrázolja, aki Lengyelország királya is volt a haláláig Fotó: Antal Erika

Érdemes néhány napot eltölteni ott, az árak körülbelül az itthoni árakhoz hasonlóak, a zlotyi egy kicsivel értékesebb a lejnél. 

Utolsó nap hajnalban keltem, reggel indult a repülő vissza Budapestre. A közös konyha félhomályában üldögéltem, kávéztam, amikor megjelent egy borzos, alsónadrágos fiatalember, a hűtőszekrényhez ment és magába döntött egy liter vizet. Aztán leült mellém, kedvesen mosolygott, érdeklődött, honnan jöttem, hogy beszélek, mi az anyanyelvem. Oroszul jobban tud, mint angolul,  ő ugyanis fehérorosz – mondta. Körülbelül így történik ez egy ilyen helyen, a legtöbben nyitottak, érdeklődők és kedvesek. Itt nem számít, hogy ki hány éves, honnan jött, hogy beszél, mennyire ismeri azt a nyelvet, amelyen a többiekkel kommunikál.

Ez is Varsó, a modern alkotás Pawel Althamer szobrászművész munkája, aki a Fülöp-szigeteki szertartásokból ihletődött Fotó: Antal Erika

A repülőtérre taxival mentem, 32 zlotyit fizettem, a kapszulaágyért 100 zlotyit.  Élelemre, kávéra, kis ajándékra elköltöttem 100 zlotyit. A repülőjegyem jövet-menet 150 lejbe került.

 

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat