Mesebolt, amiből megélni nem lehet, csak általa

Régi szerszámok, táskák, meséskönyvek, nyakláncok, a régi Vásárhelyt és Erdélyt felidéző képek, tárgyak köszöntek vissza a polcokról, falakról. Pedig ez nem a Mikulás, hanem Makkai Nagy Erzsébet birodalma.

A Meseboltra először a Facebookon bukkantunk rá, s olyan kíváncsiak lettünk a képek alapján, hogy elhatároztuk: megnézzük, hogy élőben is mesés-e.És melyik nap lehet erre a legalkalmasabb, ha nem a Mikulás érkezését megelőző délután, amikor már kellő módon ráhangolódtunk a csodára és az ajándékozásra.

Makkai Nagy Erzsébet olyan szeretettel fogad, mintha régi ismerősök lennénk. Épp egy bagolyt varr, közben elmeséli, hogy végzettsége szerint mérnök, de volt már kocsmáros, azt is nagyon szerette. 2011-ben

egészsége válságos állapotba került, s átértékelte az életét.

A férje vállalkozása melletti kis helyiségbe elkezdte behordani mindazt, ami számára értéket jelentett.

{A}

Gyermekkorára emlékeztették a méhész édesapja szerszámai, amelyeket most is meg lehet csodálni a falon, nagyszülei bútorai, amelyeket megszabadított a felesleges festéktől, hogy eredeti formájukban tudjanak pompázni. Majd úgy érezte, hogy babákat, horgolt nyakékeket, táskákat szeretne készíteni. S bár most is azt vallja, hogy nem tud szabni és varrásban sem kitűnő, munkája nyomán érdekes és szép mesefigurák keltek életre.

„Édesanyám, akit nagyon szeretek, s aki most már nincs mellettem, azt mondta, hogy gyermekkoromban soha nem babáztam, és csodálkozott, hogy nekifogtam babákat készíteni. A babák előtt az első báb egy zsiráf volt. Az első anyuka, aki meglátta azt, mondta, hogy az Eiffel-toronyhoz hasonlít, a vele levő gyermek pedig azt, hogy mégis inkább zsiráf, mint torony. Nem adtam el azóta sem, őrzöm itt az üzletben, s ha rákérdeznek, elmesélem, hogy mi a története”.

Nemcsak azzal a zsiráffal van úgy Erzsébet, hogy a szívéhez nőtt, és alig-alig akarja elengedni, hanem minden pillangóval, bagollyal, babával, de még a táskákkal, nyakékekkel és a régi Vásárhelyt idéző dobozokkal is. Hiszen mindeniket ő készítette, s kicsit magáénak érzi.

„Ahogy telt az idő, a babák, állatfigurák, és régi tárgyak mellé meséskönyvek kerültek, majd a régi Vásárhelyt és Erdélyt idéző régi fényképek, történelmi könyvek és két, Vásárhelyen kevés helyen forgalmazott borászat kitűnő nedűi is. Hiszen a játékok, könyvek, a mesevilág és a múltidézés mellé illik egy kicsi finom bor.

– mondja Erzsébet, aki kérdés nélkül azt is bevallja, hogy a betérő és visszatérő látogatók, vásárlók rá szoktak kérdezni, hogy meg lehet-e élni ebből az üzletből, s ő mindig azt válaszolja: belőle nem, de általa lehet élni.