Munkaeszköz, fegyver és címer: a karikás ostor

Péter Beáta 2018. augusztus 13., 15:36

Egy csikós ügyességének mértéke valamikor a karikás ostor használatában való jártasságában is mérhető volt. Ma már azonban kevésbé ismerik ezt a “munkaeszközt”, amely valamikor több célt is szolgált. Két egyforma nincs, ugyanis sokszor örömüket és bánatukat is belevésték a karikás ostor nyelébe. Minderről egy hajdúnánási csárdában hallottunk.

Egy csikós ügyességének mértéke valamikor a karikás ostor használatában való jártasságában is mérhető volt Fotó: 123RF

Ha valaki betér a hajdúnánási Diófa csárdába, rögtön feltűnhet számára, hogy a tulajdonos valamiféle gyűjtő lehet, aki át szeretné örökíteni a régi tárgyakat az utókornak. A több mint száz orosz karóra, Sokol rádió mellett az egykori alföldi paraszti élet számos eszköze megtalálható, bicskatartók, körmölő bicskák, kasza üllők, szarvasmarha szarvából készült fintokok, amelyekbe annak idején a kaszakövet hordozták, kürtök, csizmák és kulacsok. Ebben a gyűjteményben kapott helyet hatvankét darab karikás ostor is.

„Ezekkel mind dolgoztak valamikor, családtagoktól, az egykori tulajdonosok unokáitól vásároltam meg. Közel áll hozzám a pásztorélet, ugyan sosem volt jószágom, inkább a hagyományőrzés szempontjából fontos számomra. Azt tartom fontosnak, hogy ezek megmaradjanak. A városi emberek nem nagyon látnak már ilyeneket és szeretném megmutatni, hogy mi micsoda”

– magyarázta Nagy Miklós, miközben leemelt a gerendára akasztott darabokból egy-egy ostort, kulacsot. A tulajdonos tíz éve gyűjti a régi tárgyakat, mesélte, volt olyan eset, hogy valaki vendégként tért be a csárdába, meglátta a gyűjteményt és szólt neki, hogy neki is vannak a családi örökségében ilyen tárgyak és szívesen eladja, mert tudja, hogy a csárdában jó helyen lesznek.

Nagy Miklós a karikás ostorok közt Fotó: Péter Beáta

Buczkó József muzeológus, a hajdúnánási Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója is rámutatott, hogy a gyűjtőnek köszönhetően nem kallódnak el ezek a paraszti világot idéző tárgyak. „A csikósoknak, akik a ménesre vigyáztak, ez volt a fegyverük és egyben a címerük. A vállukra tekerve hordták. Ezzel terelték a jószágot, de azon túl túzokot is tudtak fogni, vagy ütni vele. A karikás ostor nagyon jó volt a védekezésre, vagy verekedésre, ezzel tudták egymást jól elagyabugyálni” – meséli a múzeológus, aki szerint

olyan tökéletesen tudott célozni egy csikós a karikásával, hogy a ló homlokáról a legyet hajszálpontosan le tudta csapni vele.

Ha a juhászoknak a pásztorbot a jelképük, akkor a csikósoknak a karikás.

A csikósok és betyárok rettegett fegyvere nevét az ostor több ágból álló nyaki részét összekapcsoló réz- vagy vaskarikáról kapta. Idővel aztán ezek a karikák elmaradtak, felváltotta őket a bőrből készült fül. A teleknek nevezett rész köti össze a karikás két fő részét – az ostort és a nyelet. Magát az ostort kenderre font bőrből készítették a csikósok. A bőrt kikészítették, hasogatták, fonták hat, nyolc, tizenkét, vagy éppen harminckét ágúra, attól függően, hogy milyen vastagra szerették volna fonni. A legszebb fonásnak a kígyóhátinak nevezettet tartották, de volt még zabszem, kocka, vagy rozmaringfonás is. Mindenik karikás egyedi a maga nemében. A nyeléhez való fát sokszor érlelték, vagy épp erre a célra nevelgették a fácskát, amelyet aztán kifaragtak, de volt, hogy csontberakást is készítettek. Általában a maguk környezetéből vették a díszítés témáját: a legény ölelgeti a babáját, a csikós tereli a jószágot, vagy éppen a kutyáját mintázta meg. Egy ostor két-három hosszú. Ez azért volt szükséges, mert ha ütött, vagy fogott vele a csikós, azt lóhátról el kellett érje. A jószágot többnyire nem ütötték, inkább az ostorcsattogtatással terelték.

„Egy karikás ostor generációról generációra öröklődött, apáról fiúra. Mindenki beleszületett abba, ami az édesapja mestersége is volt. És ez volt a csimborasszója mindennek, ezért tudtak jól csinálni bármit, mert beleszülettek”

– magyarázta a szakember.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat