Régi idők szalonczukkedlije

A kászonimpéri Váncsa Rozália tizenhat éves volt, amikor egy kézdivásárhelyi cukrászlaborban kezdett dolgozni, és huszonnégy éves koráig, amíg férjhez nem ment, nem is váltott munkát. Ám amint megszületett első gyermeke, elkezdte a laborban tanultakat kamatoztatni odahaza. Amellett, hogy tortákat, süteményeket süt, szaloncukrok készítésébe is fogott, a kis cukorfiguráknak pedig évről évre egyre nagyobb a sikere. A ma 56 éves asszonyt a szaloncukoröntésben ma már középső lánya segíti, aki szeretné ellesni édesanyjától a szakma csínját-bínját.

„A cukorból vízzel fondantot főzök, ezt addig kell főzni, amíg jól be nem sűrűsödik a massza, utána töltök hozzá ecetet, hogy ne »dögöljön le«, ne cukrosodjon meg.

Hideg vízbe mártott kézzel, gyors mozdulattal mosom be a széleket, miközben főzöm. Nagyon fontos, hogy az oldala ne ragadjon. Mikor már úgy látom, hogy elkészült, besűrűsödött a massza, mintát veszek vizes kézzel, ha összeáll, megköt, akkor jó, ekkor töltöm bele az ecetet. A műhelyben glükózszörpöt tettünk, ezt idehaza ecettel helyettesítem. Aztán hideg vízbe teszem a lábast, kiviszem a hidegbe, egy jó fél óra múlva pedig, amikor már annyira kihűlt, addig addig keverem egy fakanállal, amíg a ragacsos massza ki nem fehéredik. Ez egy jó bő fél órába is beletelik, s kell bizony hozzá az erő is. Régen a laborban a fondant masszát gépekkel készítettük, de az újramelegítés, az öntés már kézzel történt. Négyméteres asztalon terítettük szét a lisztet, szezonban naponta ötven kiló szaloncukrot is készítettünk” – magyarázza Rozália.

S amikor arra gondolok, hogy én is keverek egyet a kályha szélén a fazékban pihenő kikristályosodott masszán, legnagyobb meglepetésemre az már annyira meg van kötve, hogy a fakanalat mozdítani sem tudom. Ebből vesznek ki kisebb adagokat, újramelegítik, ételszínezékkel színezik és öntik a formába.

Ekkor jut szerephez Rozália lánya, a 25 éves Rozália, azaz Dodi. Az édesanyja által elkészített fondantot már a fiatal lány és vőlegénye önti ki formába csíkszeredai otthonukban. Kedvünkért most mindannyian ott sürgölődnek a kászoni otthon konyhájában. „A tavaly készültünk bemutatni egy rendezvényen, hogy hogyan készül a szaloncukor, de közbejött egy sajnálatos tragédia, és az esemény elmaradt. A lányom viszont úgy döntött, elviszi magával a masszát Csíkba, s kiönti formába. Olyannyira jól sikerült, hogy az idén is hozzáláttunk. Az ismerősöknek nagyon tetszett a meglepetés” – meséli büszkén az édesanya.

Közben a konyhaasztalra egy fakeret kerül, ebbe öntenek legalább öt kiló lisztet, nekem pedig fogalmam sincs, mire készülnek. Ekkor kerülnek elő a formák. Egy fadarabra van felerősítve négy forma, azt mártják az átszitált lisztbe, majd a mélyedésbe öntik a folyékony cukormasszát.

– jegyzi meg az édesanya. Dodi most a keze alá dolgozik, egyelőre ő „csak” a formába öntéssel foglalkozik, a fondant készítését még nem vállalta be, de szeretne mindent megtanulni az édesanyjától, hogy ne vesszen el a tudás.

A most készülő szaloncukrok vanília, mandula, narancs, citrom ízesítést kapnak, ételszínezéktől lesznek kékek, sárgák, zöldek, vagy maradnak hófehérek. Ha eltörik vagy hibás lesz, azt meg lehet enni – mondják nevetve.

Közben Dodi gyors mozdulattal egy tölcsérből a formákba önti a cukormasszát, sietni kell, mert gyorsan megszilárdul. „Régen jöttek a szomszédok, a gyermekek, néztük a tévét, mert akkor a környéken csak itt volt tévé, s mindenki segített, ugyanis amint a formában megszilárdul a massza, mielőbb ki kell szedni a lisztből, s mindegyik darabot egy kis ecsettel megsimogatni, hogy ne maradjon rajta liszt” – meséli az asszony. Minden eszközük – a fakeret, a formák, a tölcsér – megvan már harmincéves is – mesélik.

Dodit hatalmas örömmel tölti el munkájának sikere. Egyrészt az, hogy a szaloncukorkák szépek, mutatósak, másrészt az, hogy mindenkinek ízlett, aki kapott belőle. „Aki az idén megkóstolta, annak megmarad a szívében és az emlékezetében.

– mutatja a tányérban a mutatós harang, szív, csengő alakú színes cukorkákat.