Sütögessünk kalácskenyeret!

Amint újra felfedezzük, hogy milyen remekül simul össze az édeskés kelt, kemencés sült tészta íze a húsokéval, zsigerekével, egyre nagyobb tiszteletet vált ki bennünk asszonyelődeink szeretetteljes és tapasztalati tudománya. Hányszor voltak képesek egy-egy ünnep előtt, különböző hőfokra újrahevíteni a kemencét, hogy minden fogás mellé vagy után más-más ízű sülemény kerüljön! Közülük legmeghatóbb a mindennapi kenyérnek a jeles napokon kaláccsá lényegülése – olvasható a cikkben.
Kiderül, a kalácskenyereket többnyire ünnepekre sütötték.

Karácsonyra, húsvétra előkerültek azok a sütőformák, amelyekben a reggeli húseledelekhez, sonkához vagy az ünnepi töltelékes káposzta mellé készült a kalácskenyér.

A kovászkeverést elleshettem, kevergethettem a tejben oldandó cukrot, esetleg mézet majd sót. A dagasztást, a vége felé, amikor már könnyebb volt a tésztával bánni, kipróbálhattam édesanyánk mellett. De amikor kétszer kelt – előbb a teknőben vagy vájdlingban, majd a gyúródeszkán illetve a formában – nem szabadott billegtetnünk a takaróabroszt, avagy konyharuhát. A tészta pihent, nem zavartuk! Volt abban valami, nem hétköznapi misztérium, ahogy rejtett életet élt a kőttes a teknőben, a kemence melegében, párájában, hogy ünnepet varázsoljon majd a terített asztalon.

Ma pedig képes vagyok egy kerek, gázsütőben duzzadó kalácskenyértésztát is bedagasztani, ha ínyencséget szolgálnék fel az ünnepi eledelek mellé. Közben látni vélem a szélesebb, csak nagy ünnepek előtt használt kalácstepsiben a szőttes alatt domborodó, majd tojásos tejjel megkent áhított falnivalót, és érezni vélem semmivel össze nem hasonlítható illatát” – írja a szerző.

S hogy hogyan kell elkészíteni Lázár Imréné Gizi nénitől és György Margittól a Homoród–Küküllő LEADER Egyesület tagjai által lejegyezett receptet, megtudhatják az Erdélyi Gasztró november 27-ei számából.