HIRDETÉS
2019. február 22., péntek
Gerzson
Gerzson
A klasszikus magyar történeti felfogás szerint Csík túl távol volt mindentől, hegyes, erdővel borított vidék volt, ahol „csak bölények és vérmedvék tanyáznak”.
A plasztikus leírás Botár István régészé, aki nemrég a Csíkszereda 460 várostörténeti konferencián számolt be legfrissebb, a klasszikust felfogást cáfolni látszó felfedezéseiről.
A Csíki Székely Múzeum régésze már évtizedek óta publikál arról, hogy a magyar királyság területe jóval korábban kiterjedt a keleti hegyközi medencékre, a mai Gyergyóra, Csíkra és Háromszékre, mint azt gondolták eddig.
Most olyan friss felfedezést tett, egy olyan lelőhelyen, amelynek szimbolikus jelentősége talán jobban beágyazhatja nézeteit a tudományos közvéleménybe.
A szóban forgó lelőhely Csíksomlyón helyezkedik el, pontosabban Somlyó és Csobotfalva határán – mind a két település közigazgatás szempontból ma Csíkszereda része. Ha megállunk a lelőhelyen, a csobotfalvi plébániatemplom és a somlyói kegytemplom szinte egyforma távolságból néz rá a területre, amelyen ma már csak földkupacok jelzik a néhány hónappal ezelőtt itt még lázasan zajló régészeti kutatásokat.
Botár István rámutatott: nem véletlen, hogy most csak Somlyóról van szó, ugyanis Csíkszereda mostoha sorsa következtében a mai belváros területéről gyakorlatilag nincsenek régészeti lelőhelyeink: kivétel ez alól a Ligeten nemrég bemutatott mártonfalvi ház esete. Késő középkori nyomok éppen itt, Mártonfalván, a Mikó-vár környékén bukkannak fel, de nincs tudomásunk arról, hogy az Árpád-korban itt létezett volna település. A régi Csíkszereda elveszett: a mai Kossuth utca tengelyében található város fölé kommunista építkezések és közelmúltbeli beruházások terpeszkedtek mindenféle régészeti felügyelet nélkül.
Ezért is kiemelten fontos minden olyan új felfedezés ezen a környéken, mint ez a csíksomlyói, Fodor-kerti leletegyüttes. A helyszín nincs messze a mai csobotfalvi plébániatemplomtól, tőle közvetlenül nyugatra, a patak jobb oldalán található. Ehhez a templomhoz tartozott több környékbeli településsel együtt egyházjogilag Csíkszereda mezőváros lakossága is.
– fejtette ki Botár.
Ezen a lelőhelyen az is különleges, hogy nem építették be: bár máshol is vannak szép számmal a Csíki-medencében a települések belterületein Árpád-kori lelőhelyek, de mivel általában ezekre később rátelepült a falu, nagyon nehéz már találni bármit is.
„Tessék elképzelni, mennyi esélye van a régésznek úgy terepet bejárni, hogy a telek nagy részét a ház, a csűr és istálló foglalja el, nem mindegy, hogy éppen fel van-e szántva vagy nincs, otthon van-e a néni vagy nincs, van-e kedve beengedni a régészt vagy nincs. És ezek után van még a következő szűrő, hogy a szerencsétlen régésznek van-e olyan szerencséje, hogy megtalálja a többszörösen átforgatott, trágyázott talajban az Árpád-kori nyomokat” – mutatott rá a szakember.
A Fodor-kertben is volt földművelés még bő tíz évvel ezelőtt, Botár István egyetemista hallgató korában gyakran járt a traktor után itt leleteket gyűjteni. Ennek a területnek a művelésével azonban nemrég felhagytak, így most jól kutatható. Az első kutatási felületet még 2011-ben nyitották itt, akkor egy tervezett, de meg nem valósult öregotthon alapterületén kellett megelőző feltárást végezzenek a régészek. Az akkori eredmények ismeretében 2014-ben és 2016-ban is végeztek feltárásokat. Legutóbb 2017 őszén vizsgálódtak itt, amikor egy nagyobb beruházás megelőző kutatásának részeként a tervezett útvonalak majdani nyomvonalait tárták fel.
Az már a 2011-es feltárás alkalmával kiderült, és a későbbi kutatások is ráerősítettek erre, hogy a lelőhely zömét népvándorlás kori, 4. századi objektumok foglalják el. Egy hatalmas gót falu lehetett itt, de jó néhány szláv objektum is előkerült. „Az Árpád-kori objektumok jóval alacsonyabb számban fordulnak itt elő, ez nyilván abból adódik, hogy az eltérő népességek más-más településszerkezeteket alakítottak ki, úgy tűnik, hogy ezek a derék germánok jó sűrűn, egy helyen telepedtek meg, a szlávok sokkal szellősebben, akárcsak a mi Árpád-kori elődeink” – vázolta a régész.
A Fodor-kerti feltárás rávilágít arra is, hogy habár a környék hely- és településneveiből soknak gyanítanak szláv eredetet, ez az itteni ásatások alapján megkérdőjelezhető, ugyanis a szláv objektumok itt 670 körül megszűnnek, ennél későbbi népvándorlás kori lelet nem került elő.
– szögezte le a szakember, célozva egy másik környékbeli falu, a mára már szintén Csíkszereda részét képező Csíktaploca elnevezésére. Rámutatott: a szlávok eltűnése és az Árpád-kori magyarok megjelenése között évszázadok teltek el, így a nevek közvetlenül, érintkezéssel biztosan nem voltak átadhatóak.
A területen két Árpád-kori házhelyet sikerült részlegesen feltárni, mivel a lelőhely abban az értelemben eléggé lepusztult volt, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évekbeli mélyszántások annyira felbolygatták a talajt, hogy a házak gödreinek kontúrjait nem lehetett egyértelműen felfedezni. Az egyik ház egy négy sarokoszlopos épület lehetett kissé a földbe mélyítve, egy agyagkemencével. A másik épület részben egy korábbi gót házgödörre épült, ennek is sikerült beazonosítani az agyagkemencéjét, illetve két oszlopát, amelyek valószínűleg egy nyeregtetőt tartottak.
A régészek az egyik objektumból előkerült leletek zömét C-14-es vizsgálattal késő Árpád-korinak keltezték,
egészen pontosan 1251 és 1283 közöttinek, egyetlen cseréptöredék kivételével, ami valószínűleg egy korábbi ház helyének betöltéséből került elő. A második Árpád-kori ház betöltéséből még korábbi leletanyag került elő, itt a kemence tapasztásából is került elő edénytöredék, illetve a kidobott földjéből pedig olyan körömbenyomásos, fésűs bebökdödéses, hullámvonalköteges töredékek, amelyek egyértelműen Árpád-koriak: 1164 és 1264 közé keltezték őket.
„Rendszeresen kisebb-nagyobb konfliktusba keveredek belső-erdélyi vagy magyarországi régészekkel, van ugyanis egy elvárás, ami elsősorban a történeti hagyományhoz, irodalomhoz kapcsolódik, hogy a Csíki-medence csak valamikor a tatárjárás után települhetett be. A nyelvészek és történészek jelentős többsége ezt vallja az írott források megkésettsége miatt, illetve a helynévanyag szerintük késői volta miatt. Én ezt a magam részéről nem tartom elfogadhatónak.
– fogalmazott Botár István.
A régész szerint Csíksomlyón minden bizonnyal egy nagyon korai, a feltárt objektumok alapján a 11-12. században már biztosan létező falu részletét sikerült beazonosítani, ez pedig több száz évvel Csíkszereda első ismert írásos említése előtti időszak.
A Fodor-kertben találtak rá Székelyföld legrégebbi ismert pincéjére: a betöltésében talált leletanyag és az itt talált famaradványok C14-es vizsgálata szerint a 14. század előtt használhatták. A pince környezetében levő betöltésből azonban még érdekesebb objektumok bukkantak elő: mintás edény- és csontdarabok, utóbbi C14-es vizsgálata az 1040 és 1203 közötti időszakra keltezi a leletet.
„Ha valaki nem hisz a helyi régészeknek, hogy egy Árpád-kori edény tényleg Árpád-kori, akkor talán a független természettudományos vizsgálatoknak hitelt adhat” – jegyezte meg Botár.
A jelek szerint a régészetben is működik Murphy törvénye, jelen esetben úgy, hogy mindig az utolsó pillanatban bukkannak elő a legérdekesebb leletek. Itt már gyakorlatilag be volt fejezve az adott évbeli ásatás, amikor a régészek észrevettek egy leásást, amelyből később egy kőkemencés ház alapja rajzolódott ki. Az itteni leletanyagból hiányzott az előző házaknál észlelt tipológia (mintázat), de a C14-es vizsgálat a 12. század végére, 13. elejére keltezte a csontozatot. A legfrissebb, 2017-es feltárások eredményeképp további két Árpád-kori házalapot azonosítottak, ezeket a terület nyugati szélén, ahol fekete, vizenyős volt a talaj, valószínűleg patakmeder lehetett ott korábban. Az itteni leletanyag ipari jellegű tevékenységekre utal, amiből Botár István azt a következtetést vonta le, hogy feltehetően a tűzveszélyesebb jellegű tevékenységeket a település szélére telepítették. Rábukkantak itt egy kisméretű, akár egy ölben is elférő Árpád-kori edényégető kemencére is, ami a régész tudomása szerint nem más, mint „az első ismert edényégető kemence a Kárpát-medencében”. A kemence használata során keletkezett szénből vett minta C14-es elemzése amúgy 1046–1219 közötti időszakra keltezi a leletet.
A Fodor-kertben talált edénytöredékek bögrékből, tálakból, fazekakból származnak, illetve van a leletek között – ami külön kuriózum – cserépbogrács is.
Pedig a cserépbogrács az a markáns leletanyag, amit a honfoglaló magyarság hozott be a Kárpát-medencébe, magyar környezetben a leggyakoribbak” – vázolta a régész.
A másik 2017-es objektum feltárása során egy magas, kőből rakott tűzhely került elő, aminek a belsejében több rétegben vörösre átégett felületek voltak – a régészek úgy vélik, hogy egy kovácsműhely maradékát találták meg. „Ez azért fontos, mert kaptam már olyan kritikát is, hogy bár előfordulhat, hogy Csíkban előkerülnek korai edénytöredékek, de mi van, ha ezek nem helyben készültek, hanem hozták. Nyilván ezt csak olyan ember mondhatja, aki nem járt borvízért agyagkorsóval, és sose verte földhöz. A kovácsműhely és az edényégető kemence megléte is arra utal, hogy itt voltak meseteremberek, akik ellátták falujukat fémeszközökkel és edényekkel” – hangsúlyozta Botár István.
A kovácsműhely betöltéséből is Árpád-korra keltezett kerámia került elő, bár a C14-es keltezés itt nem volt ezzel összhangban – valamivel későbbi kort jelöl –, ugyanis ezt a tűzhely legalsó rétegéből vett szénből végezték el. A régész szerint ezért a kerámiatöredékekből nem is a műhely korára lehet következtetni, hanem arra, hogy a környezetében voltak Árpád-kori házak maradványai, s ezek a leletanyagok folytak bele a műhely betöltésébe – annál is inkább, mert gót leletanyagot is találtak közöttük.
fogalmazott a régész, kitérve arra, hogy a ma Csobotfalvaként ismert település az első írott forrásokban Csobot faluként szerepelt, képző nélkül, mint ahogy a falva végződésű településneveink jelentős része utólagos, analógiás névadással keletkezett. A gyökként használt személynevek pedig – mint amilyen a Csobot mellett a Bánk is – a 13. század közepére kikoptak.
Ezek a leletek Botár István szerint a magyar királyság és a magyar szállásterület jelentős kiterjedését bizonyítják a Csíki-medencében egy olyan időszakra vonatkozóan, amiről azt hittük, hogy már mindent tudunk.
„Azt hittük, hogy nem kell visszamenjünk a régi toposzokhoz, nem kell a régi mítoszokhoz és tilalomfákhoz igazodnunk, hanem végre nyugodtan keltezhetünk. Még most is kapunk olyan kritikákat, amelyek azt vetik fel, hogy a Csíki-medence kimaradt a belső-erdélyi folyamatokból, holott egyértelmű, hogy egy kutatástörténeti hiányosságból próbálnak következtetéseket levonni. A módszer tarthatatlanságát szerintem laikusoknak sem kell különösebben bizonygatni” – zárta okfejtését a szakember.
