Tiszta lappal: Dacia Sandero Stepway III

Felejtsünk el mindent, amit az eddigi Logan-Sandero párosról tudtunk, ismertünk, nullázzuk le az előítéleteket, kezdjünk tiszta lappal – a Dacia vadonatúj húzómodelljei már első pillantásra ezt követelik. Ráadásul míg korábban a Stepway verziók csak enyhén emelt hasmagasságot és néhány plusz plasztik- és díszelemet jelentettek, ezúttal a Sandero „földútbarát” változatára már-már különálló típusként is tekinthetünk.

Az anyacég beleadott apait-anyait, hogy lemosson minden, még a Renault-éra előtti időkből a Daciára makacsul rátapadt sztereotípiát – a Sandero Stepway-jel szerzett tapasztalatok alapján sikerrel. Ez a kivitel az új változatok krémje, hiszen az „alapmodelltől” a motorháztető, a hűtőrács és a lökhárító kialakításában is eltér, és minden elemében a modernség mellett robusztusságot is sugall. Kétségtelen, hogy a formaterv zseniális: éppen egy csipetnyi maradt benne az elődmodellből és egy minimális a Renault-testvérekből. Az új márkaarculati elemek – mint az Y-alakú ledcsíkok és hátsó lámpavilágítás – minden bizonnyal az idén várhatóan félidős frissítéshez érkező Dusteren is visszaköszönnek majd.

A beltér műanyag elemeitől ne várjunk csodákat – a Dacia továbbra is a költségtakarékosság koronázatlan királya –, de az összeszerelés és a különböző Renault-modellekből érkező egységek messze felülmúlják azt a szintet, amit eddig megszoktunk. A kormánykerék ugyanaz, mint az elődben, a – kissé szokatlanul döntött – műszerfal és a sebességváltókar a Dusterből érkezett, a klímakezelő gombjai pedig a Clio-Captur párosból lehetnek ismerősek – ne feledjük, hogy az új Logan és Sandero éppen a két említett francia által is használt, utolsó generációs CMF-B platformot kapta meg, és mindkét autó lenyűgöző. Az eddigi puha, deréksajdító, rövid ülőlapú, visszafogott oldaltartású „székek” helyére kényelmes, felszereltségtől függően magasságban is állítható ülések kerültek – ég és föld a különbség a korábbiakhoz képest. A kormánykerék ráadásul akár négy irányba is állítható.

A méreteket összehasonlítva rögtön érthető, hogy az új Sandero Stepway miért tűnik sokkal arányosabbnak elődjénél: pontosan egy centiméterrel hosszabb, majdnem kilenccel szélesebb és közel hárommal alacsonyabb – azaz nincs benne semmi bumfordiság. A tengelytáv másfél centiméterrel nőtt, noha a hátsó lábtér ennél többet sejtet: jó a helykínálat, és itt is komfortos az üléssor. A csomagtér továbbra is visszafogott, 328 literes alaphelyzetben, 1108 literig növelhető – de egyrészt „belevarázsoltak” négy szatyorkampót, hogy megkönnyítsék a bevásárlás után a szállítást, másrészt eltüntették a csomagtérajtóról az ősidőket idéző nyitógombot. Előbbi apróság, de hasznos, utóbbi esztétikus megoldás – akárcsak az új ajtókilincsek, amelyek végre méltók egy 21. századi autóhoz.

Az első, 2009-ben Európába hozott Sandero Stepway indulóára 9200 euró volt, a leköszöntő – még kapható – modell a száz lóerős, benzin és gázüzemű motorral, Ambiance (alap)felszereltséggel 11 010 eurót kóstál, az új változat kezdőára (Essential) pedig áfásan 12 050 euró. A modernebb, biztonságosabb platform már önmagában igazolhatná az áremelkedést, de ha hozzávesszük, hogy alapáras a hat légzsák, az automata fényszórók – ledes nappali menet- és rövid-, illetve „hagyományos” halogén hosszúfénnyel –, a ködlámpák, a dönthető hátsó ülések, a fedélzeti számítógép, egy sor biztonsági automatika, illetve – uniós előírásoknak megfelelően beépített – vészhelyzet esetén aktiválható segélyhívó, érthető, hogy miért kerül ennyibe.

A tesztelt Comfort felszereltségi szintű Sandero Stepway-hez (12 950 euró) emellett többek között parkolóasszisztens, esőérzékelő, automata légkondi, nyolchüvelykes érintőkijelző, elektromosan állítható visszapillantó tükör, bőrbevonatú kormánykerék jár, de a további extrák listája is hosszú.

A generációváltással kikerült a kínálatból a kezdetek óta népszerű 1,5-ös dCi dízelmotor – ami nem feltétlenül hátrány, ugyanis a Stepwayhez kapható mindkét egyliteres, turbós erőforrás nagyszerű, takarékos, és bármennyire is hihetetlen, dinamikusan mozgatják az 1,1 tonnás testet. Ehhez a változathoz nem, csak a Loganhoz, illetve a „sima” Sanderóhoz kérhető az egyetlen megmaradt szívómotor, a láncvezérlésű, 65 lóerős benzines. A Stepway tehát a 999 köbcentis, háromhengeres, 12 szelepes turbós benzinmotor 90 és – gázüzemmel kombinálva – 100 lovas változatát kínálja. A sebességváltó lehet hatfokozatú manuális vagy (kizárólag a gyengébb motor esetében) fokozatmentes (CVT) automata.

A TCe 90 menet közben meghazudtolja önmagát. A három henger jellegzetes hangját visszafogott duruzsolássá hangolták, nem zavaró, a rezgéseket remekül megszüntették. A kiváló dinamikát a rövid fokozatok biztosítják, csak a hatodik gang hosszúra áttételezett. Ötödik fokozatban óránként száz kilométeres sebességnél 2600-at forog a motor, hatodikban 2100-at. A fokozatváltásokra figyelmeztető ikon a Stepway esetében nem idegesítő, sok más autótól eltérően az utasításokat követve sem fogjuk fuldoklást kiváltó tartományba ejteni a fordulatszámmérő mutatóját. A felfüggesztés hangolásakor a kényelem élvezett prioritást, de kanyarban így sincs zavaró oldaldőlés. Érdekes, hogy az eddig használt, szélesebb körben is alkalmazott abroncsokat (205/55R16) picivel ballonosabbra cserélték (205/60R16).

Ezekkel a modellekkel új időszámítás vette kezdetét a gyártónál, és nagyon úgy tűnik, hogy az új Daciák népszerűsége előtt továbbra sincs akadály.

A tesztautót a csíkszeredai Mida márkakereskedés bocsátotta rendelkezésünkre (mida.ro).