Visszaszámlás a VIBE-on: nyerj belépőket a Ligettel!

Szász Cs. Emese 2019. június 28., 16:24

Már elkezdődött a visszaszámlálás a VIBE Fesztivál háza táján, ugyanis július 4-én rajtol a Marosvásárhelyen a fesztivál, amely több mint száz előadóval, egyre zsúfoltabb nappali programmal az összerdélyi magyar diákságot célozza meg, s mind a Maros-partra invitálja.

Visszaszámlás a VIBE-on: nyerj belépőket a Ligettel!
galéria
De vajon mitől vibrálnak a VIBE-on? Fotó: Bereczky Sándor/Vibe Fesztivál

A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál az egyik legfiatalabb rendezvény a hazai fesztiválpalettán, amelynek azonban már az első kiadásán sem látszottak kezdeti „gyermekbetegségek”. A fiatal szervező csapat úgy fogott neki a rendezvény szervezésének, hogy jól körülhatárolhatóan azonosította a célcsoportját, s elsősorban az erdélyi középiskolás diákoknak és egyetemistáknak szánták a rendezvényüket, legyenek azok 14 vagy 28 évesek, jöjjenek Székelyföldről, Szatmárról, Kolozsvárról vagy épp a fesztiválnak otthont adó Marosvásárhelyről. 

S hogy mivel lehet megfogni az ilyen fesztiválozót? Elsősorban azzal, hogy a barátai, iskolatársai, a haverok a bandából mind ott akarnak lenni, és lehet velük bulizni és szórakozni. Ahhoz pedig, hogy mindenki ott akarjon lenni, a szervezők elsősorban igyekeznek nagy nevekkel előrukkolni, s olyanokat állítani színpadra, akik nem mindennap lépnek fel Marosvásárhelyen vagy Erdélyben.

A fiatalok, a diákok a fesztivál fő célcsoportja 14 és 28 év között Fotó: Bethlendi Tamás/Vibe Fesztivál

Ilyennek számít például a Lost Frequencies, amely a VIBE Fesztivál történetének eddigi legnagyobb nemzetközi előadójának számít. A belga származású DJ és producer 2014 óta, az Are You With Me című sláger megjelenésétől számít a nemzetközi zenei szcéna meghatározó alakjának. Az Are You With Me 300 milliós nézettséget súrol a Youtube-on, megjelenése utáni hetekben pedig tizennyolc országban vezette a toplistákat. A dupstep műfajban alkotó Modestep DJ Set is nagy névnek számít. Alle Farben német lemezlovas és a brit Foreign Beggars is ott lesz idén a Maros-parton. Ott lesznek a legismertebb magyarországi zenekarok is, mint a Punnany Massif, Halott Pénz, Kowalsky meg a Vega, Follow the Flow, Horváth Tamás, Krúbi, Fran Palermo, YesYes, Sky Fanatic és Drop The Cheese. Visszatér a Wellhello, ByeAlex és a Slepp, Intim Torna Illegál és Kistehén is. Ott lesz a hip-hop képviseletében Saiid, NB és persze a Bëlga. Az X-Faktor győzteseiről sem feledkeztek meg a szervezők, a VIBE-on ott lesz a hazai kedvenc USNK.

„A VIBE történetének eddigi legnagyobb előadóit sikerült idén Marosvásárhelyre hívnunk, a nemzetközi sztárfellépők mellett Magyarország toplistás zenekarai és Erdély legjobb lemezlovasai is fellépnek. A lista még nem teljes, sőt, nemzetközi fellépők is várhatóak még”

– mondta Polacsek Péter, a fesztivál kommunikációs koordinátora.

A koncertek a fő attrakciók. Minden évben van olyan fellépő, akiért tömegesével kilátogatnak a Maros-partra Fotó: Bethlendi Tamás/Vibe Fesztivál

S míg az idei években az erdélyi felhozatal volt kissé hiányos, idén ez ellen is tettek a VIBE szervezői, egy új elektronikus zenei helyszínen, a Black Boxban az erdélyi DJ szcéna krémje napi 24 órás zenei programot kínál. A fellépőket ráadásul egy verseny keretében válogathatta ki a fesztivál közönsége.

Összességében elmondható, hogy több mint száz fellépő lesz a fesztivál négy napja alatt, s ennek közel egynegyede erdélyi.

A fesztivál ugyanakkor nem csak a zenei kínálatra fektet hangsúlyt, hanem igyekszik

minél színesebb nappali programkínálatot is nyújtani.

Elsősorban a VIBE Koli programjai nyújtanak mindenféle beszélgetéseket, előadásokat, ami csak az idei témának szolgáló millenniumi nemzedéket érdekelheti. A VIBE KOLI-n felbukkanó témák között van az is, hogy meddig álmodhat egy nő, hol kezdődik az üvegplafon, mik a Facebook és a szólásszabadság összefüggései. Dezső Bence egy influenszer életéről beszél majd. A VIBE Koli húzóneve idén a közösségi média mém-sztárja, Tibi atya, akinek humoros, szarkasztikus bejegyzéseit minden huszonöt év alatti fiatal ismeri – hogy csak néhány témát és előadót említsünk.

Nappal is jó a VIBE-on Fotó: Haáz Vince

A VIBE két különleges helyszíne ugyanakkor a Fashion Corner és a Kerengő.

A Fashion Corner a legjobb erdélyi dizájnerekkel erősít majd, vásárolni lehet majd az alkotóktól vagy csak beszélgetni velük, kideríteni, hogy mi a legtrendibb ruha, cipő és leginkább hozzánk illő smink, frizura idén nyáron.

A Kerengő fesztiválhelyszín célja, hogy a tartalmas kikapcsolódást népszerűsítse, egyfajta chill zone másképp. Az ide látogató fesztiválozó kulturális, művészeti programok közül válogathat a rendezvény központi részében, mégis kissé elzárva a külvilágtól.

Tömegeket vonz a marosvásárhelyi rendezvény Fotó: Bethlendi Tamás/Vibe Fesztivál

A július 4–7. között zajló fesztiválra még lehet jegyet venni: a Magenta Pass 209 lejbe kerül. A helyszínen 250 lej lesz egy négy napos bérlet. Ugyanitt lehet beszerezni a VIP jegyeket is, amiért 399 lejt kell fizetni s extra ellátást kap a tulajdonosa.

Nyerj belépőt!

A VIBE idei kiadására is lehet belépőt nyerni a Liget portál segítségével, ehhez pedig nem kell mást tenni, mint a jelen cikket a Facebook-oldalunkon népszerűsítő bejegyzés alatt hozzászólásban megjelölni (taggeld be), hogy kit vinnél szívesen magaddal a fesztiválra. A játék határideje július 2., kedd 12 óra, s még aznap sorsolással eldöntjük, ki lesz a kétszemélyes belépő szerencsés tulajdonosa. A nyeremény összértéke 500 lej.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport