Hasznos a gyermeknevelésben a temperamentumok ismerete

„Vannak a tüzes gyerekek, akikben sok az erő, az indulat, ők a kolerikusak, őket ugye másképpen kell megszólítani. Vannak a nagyon lassúak, kényelmesek, barátságosak, olyanok, mint ahogyan a víz folyik, ők a flegmatikusak. És vannak azok a gyerekek, akik kicsit mindent magukra vesznek, mindig minden érinti őket, kicsit szomorúak, magukba fordulók, a melankolikusak. És a pillangók, akik röpködnek egyik helytől a másikig és sehol nem tudnak megnyugodni, mindig valami új dologba kezdenek, ők a szangvinikusok" − hozott fel egy-egy példát a négy különböző vérmérsékletre beszélgetésünk kezdetén Karkus Ottó.

Karkus Ottó kiemelte, mindenik temperamentumnak van hasznos és nehézséget okozó tulajdonsága, és az

egyes vérmérséklet típusok nem kizárólagosan vannak jelen az emberekben,

hanem hol ez, hol az jön elő. Úgy gondolja, fontos, hogy a mindennapi életben, a párkapcsolatban és a gyermeknevelésben is odafigyeljünk erre. „Úgy tűnik ma, hogy elvesztek azok a régi ösztönök, amikor megéreztük azt, hogy milyen a másik, hogyan látja ő a világot és azért nagyon sokszor keveredünk játszmákba a gyerekekkel is. Mert nem értjük, hogy ő hogyan viszonyul a dolgokhoz. Például egy kolerikusnak az alaptermészete, hogy dühös lesz, hogy nem viseli el, hogy megszégyenüljön mások előtt, hogy irányítani szeretne. Ha nem tudjuk, hogy mire van szüksége, akkor nagyon sokszor nem megfelelőképpen szólunk hozzá. Mert nem értjük már a másik embert" − mondta Karkus Ottó. Kihangsúlyozta, manapság egyre individuálisabbak vagyunk, egyre nehezebben értjük meg a másikat, a megértés hiányából pedig az lesz, hogy egyre dühösebbek leszünk egymásra.

Az embereknek ma nehezebb rátalálni egymásra

– mutatott rá a tanító. Példaként felhozta, míg régen az ügyeinket személyesen intéztük, másokkal való találkozás révén, ma már egyre kevesebb a találkozás és fogy az emberismeret is. Ezért ezt ma már újra meg kell tanulni, tudatosan. És Karkus Ottó szerint ez nemcsak a szülőknek, hanem a pedagógusoknak is dolga. Ugyanakkor az is, hogy tovább is adják ezt az emberismeretet. „A szülők és a tanárok közösen kell lássák a gyermeket és közösen próbálják egyengetni az ő útját, egyre jobban megismerve őt, hogy ki is ő valójában. Ki az, aki abban a kis lényben ott van. Mert nagyon sokszor az, ahogyan viselkedünk, csak egy álarc. Egy tomboló gyermekben nagyon sokszor félelem van. Meg kell érezzük, meg kell értsük, hogy mi az, ami őt motiválja és ha megértettük, akkor tudjuk segíteni őt" − mondta.

Ha ismeri a szülő vagy a pedagógus a különböző temperamentumok jellemzőit, felismeri azokat a gyermekben, akkor tudni fogja például, hogyan szóljon hozzá, hogyan érjen el eredményt nála, vele.

− magyarázta el a tanító. Hozzátette, olyan helyzeteket kell keresni, ahol helyénvaló, hogy a gyermek olyan legyen, amilyen, szangvinikus, flegmatikus, stb. Karkus Ottó szerint ez a fajta odafigyelés nem nehezíti, hanem megkönnyíti a pedagógus munkáját, a gyermek pedig azt fogja érezni, hogy megértik őt és ez jó. „Úgy kell viselkedni a gyermekekkel, ahogy nekik erre szükségük van. Hisz ők gyermekek, nem felnőttek és nekünk kell azt a nyelvet megtanulni, amin keresztül ők értenek" − tette hozzá.

Bár a temperamentumok tipológiáját sokan ismerjük, az ebből fakadó tudást nem alkalmazzuk ugyanannyian. Karkus Ottó szerint az is a mai kor nehézsége, hogy

bár sok mindent tudunk, a cselekvéseinkben nem látszik meg ez a tudás.

„Vannak jó fogalmaink, de semmit nem ér, ha azok nem alakítanak át bennünket. Elolvassuk, bólintunk és úgy is marad. Kicsit úgy kellene ezt, ahogy az ember táplálkozik. Eszem valamit tudatosan, ami aztán továbbjut az emésztéshez, egy tudat alatti folyamatba. Nem tudok arról, de az mégis épít engem, az lesz, ami engem életben tart. Ugyanúgy kellene, ha megtanulok valamit, hagyjam ezt lemerülni és valahogyan dolgozzam azon, hogy ez képességé alakuljon bennem... Ha ezt a tudást megemésztettem, akkor jó hangon és jó hangsúllyal fogok szólni ahhoz a gyermekhez. Tehát nem tudatosan, hogy ó ez a gyermek szangvinikus, akkor most így kell szóljak, hanem már belém épült ez a tudás" − fejtette ki a tanító. Úgy gondolja nem könnyű úgy átalakulni a tudás révén és úgy használni azt, hogy hasson is, hisz az ember saját maga is bizonyos fajta temperamentummal rendelkezik. Ezt is tudni kell használni, hisz a gyermekeknek sokszor van szükségük arra, hogy a pedagógus például erőteljes, vagy béketűrő, kreatív, vagy éppen együttérző legyen.

Karkus Ottó gyakorlati tanácsként azt fogalmazta meg a szülőknek, hogy beszéljenek gyakran a pedagógusokkal.

És ha ezzel a figyelemmel vannak jelen a gyermek mellett és beszélnek egymással erről, akkor többet tanulhatnak a gyermekektől, mint amit ők tanítanak nekik" − mondta. Kiemelte, azáltal, hogy gyermekek vannak közöttünk, mi is képesek vagyunk a változásra. „Innen kell elkezdeni: előbb elkezdünk beszélni, aztán elkezdünk figyelni, aztán elkezdünk reagálni. Jelenlét és figyelem az, ami szükséges ma. Erre van nagy szüksége a gyermekeknek manapság, hogy ne hagyjuk őt magára" − hangsúlyozta a tanító.