Nem igaz az, hogy tanulni csak szenvedések árán lehet

Lantos Mihály egyetemi oktató, tanulás-módszertani szakértő a csíkszeredai Fidelitas Ifjúsági Egyesület meghívottjaként tartott előadást a Lépéselőnyben elnevezésű tanulási módszerről. Az általa tartott tanfolyamokon a diákok olyan stratégiákat sajátíthatnak el, amelynek segítségével megtanulhatnak hatékonyan, rövidebb idő alatt, több élménnyel tanulni, a végeredmény pedig a maradandó tudás. A komplex tanulási stratégia jelentősen megkönnyítheti a diákéveket, hiszen

nem igaz az, hogy tanulni csak szenvedések árán lehet

– vallja a szakértő. Előadása előtt beszélgettünk a magolásról, a tanulási stratégiák és módszerek fontosságáról.

A szakember úgy véli, magolással semmiképp nem lehet jól tanulni. „A mi generációnk azért magolt, mert az épp elegendő volt ahhoz, hogy azokat az információkat megtanuljuk, ami elegendő az élethez. Viszont a mostani fiatal generációnak sokkal több információt kell ahhoz megtanulniuk, hogy egyáltalán funkcionálni tudjanak az életben. Éppen ezért kell valamilyen tanulási stratégia.”

A legjobb tanulási stratégia az, ami egyébként is bennünk van, tehát, hogyha az elménket úgy használjuk, ahogy az egyébként is működni képes. Fontos, hogy ne csak a bal agyféltekénket használjuk a tanuláskor, hanem ugyanúgy a kreatív, a jobb agyféltekét is, mégpedig úgy, ahogy hat éves korunkig használtuk – magyarázta Lantos Mihály.

Rámutatott, erre nagyon egyszerű módszerek vannak. Azt kell megfigyelni, főleg saját magunkon, hogy az életünk más területein, amikor főleg nem tanulásról van szó, hogyan használjuk az agyunkat. Mert felnőttként is szeretünk játszani, viccelődni, hülyéskedni, filmet nézni, olvasni, focizni, és használjuk eközben a játékosságunkat, a humort, kreativitást, fantáziát, az élményeket. De abban a pillanatban, amikor leülünk tanulni, akkor ezt a játékos, kreatív agyféltekénket száműzzük, kizárjuk a szobából is, és csak racionálisan akarjuk megérteni a tananyagot. A gond ezzel az, hogy ebből csak magolás lesz, amire rengeteg időt kell áldozni, a megértési szint alacsony és nagyon hamar elfelejtjük, ha utána nem ismételgetjük ugyanazt a tudást. „Amit a gyerekeknek tanítok, az egy olyan csomag, módszer-együttes, amiben pont ez a nagyon sokféle apró kis eszköz, módszer és lehetőség van, ami kifejezetten a tanulást szolgálja. Tehát a tanulásra építjük rá ezeket az eszközöket és nem a játékra, nem a focira és a viccelődésre, de ugyanazokat az eszközöket használjuk” – avat be a Lépéselőny eszközcsomag legfőbb stratégiájára.

Kérdésünkre, hogy mit tudunk tenni szülőként, hogy a gyerekünknek ne legyen „unalmas” a tanulás, elmondta, tanulási eszközöket kell felkínáljunk nekik. Fontos, hogy ötleteket adjunk, és ne megmondjuk a gyereknek, hogy ezt vagy azt így vagy úgy kell csinálni. „Mert honnan tudnám én szülőként, hogy neki mi a legmegfelelőbb? Persze, van elképzelésem róla, hiszen az én gyermekem, én neveltem, tudom, milyen a személyisége, de meg kell adni a gyereknek azt a fajta tiszteletet, ami a másik embernek jár. És inkább az ő képességeit és lehetőségeit kell használni és ehhez mérten kell adni neki ezeket az ötleteket, eszközöket. Ha a gyerek szeret rajzolgatni például, akkor tanítsunk neki olyan eszközöket, hogy vegye elő a színes ceruzákat és kezdjen el rajzolgatni. Rajzolja le a tananyagot magát, ez is egy nagyon fontos része a Lépéselőny módszeremnek. Hogyha a gyerek szeret mozogni tanulás közben, akkor mozogjon. Akkor vegyünk egy nagy fitneszlabdát és ne széken üljön az asztalnál, hanem ugráljon egy fitneszlabdán. A mozgásos tanulás egyébként is rendkívül fontos dolog. Tehát figyeljük meg, hogy a gyereknek milyen a képessége, mire van neki hajlama, mi az, amit sokkal jobban szeret és ehhez mérten érdemes neki ezeket az eszközöket is javasolnunk. Ne parancsoljunk rá a gyerekre, hanem segítsünk neki, hogy felépítse a saját tanulási stratégiáját. Mert az, amit ő maga felépít, biztos, hogy működőképes lesz. Amit kívülről erőltetünk rá, az majdnem biztos, hogy nem.”

A tanulás-módszertani szakértő szerint a tanulás nem a gyerek hatéves korában kezdődik el, amikor bekerül az iskolába, hanem már a születésekor. Nagyon sok múlik azon, hogy a szülő, a környezete, főleg az anya, mennyit érinti a gyereket, mennyit kerül vele kapcsolatba, mennyit beszél hozzá, énekel neki, és főleg, mennyit mesél a gyereknek. „Ez rendkívül fontos dolog, mert itt kezdődik a gyereknek a képessége, az, ami hat éves korban meg fog mutatkozni, amikor az iskolába elmegy.

A tanulási időszak során fontos, hogy szülőként pozitív visszajelzésekkel erősítsük meg a gyereket. Ismerjük el, ha valami jót cselekedett, ha megtanulta valamit, kapott egy jó osztályzatot, visszajelzést, akkor erősítsünk rá. Túldicsérni sem szabad, hanem inkább mondjuk azt neki: gratulálok, ez a te érdemed, ez fantasztikus volt, ezt te érted el. „Az ilyen pozitív visszajelzések azért fogják a gyereket építeni, mert ha valaki jutalmat kap – ezzel a felnőtt is így van – akkor szívesen tesz olyan dolgokat, amiért ismét jutalmat fog kapni. És természetesen a jutalom alatt nem a csokit vagy a legújabb játékot értem, hanem a pozitív visszajelzést. A gyereknek ki mástól lenne a legnagyobb az elismerés, mint a szüleitől, akik elmondják, hogy büszkék rá, mert amit tett, az nagyon jó” – emelte ki Lantos Mihály.

Beszélgetésünk során arra kértük az oktatás-módszertani szakértőt, adjon néhány tanácsot azoknak a nagyobb diákoknak, akik épp vizsgaidőszak előtt állnak.
Kifejtette, minden jó tanulás alapja, hogy először értsük meg az anyagot. A magolásnak az a természete, hogy a szöveget tanuljuk meg, de nem értjük az anyagot. „Ez nem jó, felejtsük el. Először mindenképp értsük meg az anyagot, azt, amit olvasunk. Az, hogy milyen módszerrel értjük meg, hogy elolvassuk háromszor, négyszer és akkor próbáljuk megérteni az egészet – de ez még nem az elsajátítás – vagy pedig lerajzoljuk az anyagot, netán jegyzeteket készítünk, az most mindegy, ezek csak technikák.

A lényeg, hogy értsük meg az anyagot. És amikor megértettük, utána jöhet csak a memorizálás, mert akkor tudjuk rögzíteni. Viszont, a memorizálási folyamat nagyjából egytizede lesz annak, minthogyha úgy próbálnánk memorizálni, hogy nem értjük az anyagot.

Az akkor csak szövegtanulás, ilyen alapon portugál nyelven is meg tudnék tanulni bármit, csak jó sok idő kellene hozzá, és nem érteném, hogy miről beszéljek. Tehát mindig a megértésen át halad a tanulás. A másik jótanácsom, hogy mindig az egésztől haladjunk befelé, a részletek felé. Az nem jó megoldás, hogy van például húsz tételem egy érettségi tantárgyból és akkor kidolgozom, megtanulom, memorizálom az első tételt, és amikor azt tudom, megyek a második tételre. Ez azért nem jó, mert bizonyára a tételek között van összefüggés. És hogyha én memorizáltam az első tételt, meg a másodikat, harmadikat, negyediket, akkor paneleket tanultam meg és nem látom az összefüggéseket. Az megint nem a megértésen keresztül haladó tanulás. Mindig átfogóan értsük az egészet és utána menjünk bele a részletekbe.”

A harmadik tanácsként pedig elmondta, egy felkészülési időszak alatt nagyon fontos az, hogy jól viseljük gondját saját magunknak. Igyunk elég folyadékot, együnk megfelelő mennyiséget, táplálkozzunk jól és aludjunk eleget, pihenjünk. „Ez a három dolog rendkívül fontos. Az, hogyha valaki utolsó este nekiáll és megpróbálja bemagolni az anyagot, az már most adja föl. Az teljesen fölösleges. Mégpedig azért, mert azt még lehet, hogy nem eszik rendesen, nem iszik rendesen, de az biztos, hogy holnap a vizsgán nagyon fáradt lesz. És hiába végzett el egy nagyon komoly tanulási munkát, másnap azért nem fog eszébe jutni az anyag, mert fáradt. Sőt, ami nagyon fontos dolog lenne, hogy ha reggel nyolckor megyek vizsgázni, akkor jó az, hogyha előző nap körülbelül délben, délután kettőkor befejezem a tanulást. És onnantól kezdve egészen másnap reggel nyolc óráig aludjak, pihenjek és agyilag is pihenjek. Hogy ne azon kattogjak, hogy melyik tételhez még mit akarok mondani, hanem menjünk el kirándulni, nézzünk egy jó filmet, olvassunk egy jó könyvet, pihenjük rá. Azért, hogy másnap szellemileg, illetve fizikailag is frissek legyünk, másrészt muszáj hagyni tizenhat-húsz órát az agyunknak, hogy szépen maga rendezze az anyagot a fejben. És az egy teljesen természetes érzés, ha másnap reggel fél nyolckor meg vagyunk ijedve, hogy nem tudunk semmit. De nem is akkor kell, hanem odabent, a teremben.”