HIRDETÉS
„Mindig fogékony voltam a történelmi kérdésekre, valahogy így születtem. Úgy látszik, hogy Domokos Pál Péterből is valami átsugárzott, aki rokonom, a szüleim tartották a rokonságot, jó viszonyban voltak, nekem nem úgy alakult. Utólag fedeztem fel, hogy ő egy nagy szellem, nagy gondolkodó, és később már bántam, hogy annak idején nem kerestük fel Pesten. Van nekem egy vesszőparipám, ha bárkivel szóba állok, megkérdezem, hogy látta-e a Péter bácsi szobrát Somlyón” – magyarázta elöljáróban, amikor csíkszeredai otthonában felkerestem, majd hozzátette: ő maga nem történész, fémipari szakemberként dolgozott.
A két kötetben bemutatott emlékhelyek nagy részét családjával bejárta, és mint mondta, mielőtt útnak indultak, mindig alaposan felkészültek, utánanéztek, hogy milyen történelmi események fűződnek az adott településhez.
Domokos Árpád 1940-ben született Magyarországon, Csíksomlyón, itt végezte az elemi iskolai tanulmányait. Már gyerekkorában érdekelték a gépek, azok szerkezete és működése, édesapja kerekes műhelyében például traktort és cséplőgépet készített fából.
„Édesapám gazdálkodó ember volt Somlyón, de a székely ezermester típusa, hivatásos, tanult kerekes szakember. Most is megvan a gyalupad, a szerszámok Somlyón. A későbbi tanulmányaim során a figyelmem a reál tantárgyak felé irányult, és a fémipar területén szereztem szakképesítést. Kezdetben a mezőgazdaság gépesítésében vettem részt, majd ezen géppark üzembe tartására, felügyeletére, szervezésére kaptam megbízást. Taplocán még működött a traktor- és gépállomás, amit a mai emberek nem ismernek, a Lázár Berta kúria területén. Főgépész voltam ott, főmérnöki beosztásban mint gépipari szakember. Az iparosítást követően a csíki traktorgyárban dolgoztam, ahol a nagy teljesítményű traktorok gyártási folyamatát szerveztem és követtem. Ebben a munkakörben töltöttem az éveket, amelyekre még szükség volt a kötelező hivatalos munkaviszony kitöltéséig” – mesélte magáról.
Kifejtette, már kisgyerek korában érdekelték a történelmi események, és ezirányú érdeklődése csak fokozódott a későbbiekben.
Öt-hat éves lehettem, édesapám még nem tért haza a háborúból, a fronton volt, de a kertben énekelgettem a Jóska lelkem, én édes vitézem kezdetű nótát – apámat Józsefnek hívták. Később hazakerült apám sebesülésből gyógyulva, az oroszok meglőtték Gyimesben, de helyrejött, és úgy 10-12 éves lehettem, amikor édesanyám a kezembe adta az Egri csillagokat, hadd olvasgassam. Már akkor elképzeltem, hogy a Kis- és Nagysomlyó hegyre milyen erős várat lehetne építeni, amit a törökök nem tudnának bevenni. Akkor még úgy gondoltam, hogy nekünk csak a törökök az ellenségeink. A történelmi események mindig érdekeltek, és később csak ilyen témájú könyveket kutattam fel és olvasgattam.”
Domokos Árpád és családja a szabadságos körutak alkalmával igyekezett a történelmi események helyszíneit felkeresni, behatóbban megismerni a történéseket. Az ilyen körutakra mindig előre elkészített útiterv alapján mentek úgy külföldön, mint belföldön. A családfő már hónapokkal az utazás előtt elkezdett kutatni, (most is őrzött) noteszekbe jegyezte fel, hogy hová mennek és ott mit kell megnézni.
Például az aradi vesztőhely és a vár környékéről személyes tapasztalatom is van erről, ugyanis szinte le akartak fogni, hogy mit nézelődök ott. A változás után is nyilvántartásba vettek, ha Agyagfalvára vagy máshová mentünk tömegközlekedéssel. Az autóbuszhoz kijöttek, és mindenkinek a nevét felírták, hogy félelemben tartsanak. A változás, 1989 után fellendült ugyan a turistaforgalom, azonban szomorúan kellett tapasztaljam, hogy milyen hiányos a tájékozottsága az emberek nagy részének arról, hogy mi történt velünk az elmúlt évszázadokban, és hogy jutottunk ide, ahová jutottunk. Általában nem csak a régmúlt fontos részleteit nem ismerik sokan, hanem a 19–20. század sorsdöntő dolgait sem, vagy esetleg egészen másképp tudják, mint ami a valóságban történt, mert nem ismerik a háttéreseményeket. Ahhoz, hogy úgy az egyén, mint a nemzet a társadalom előre lásson és öntudatos gondolkodással meg tudja szervezni a jövőjét, elengedhetetlenül kell ismerje a múltat” – mutatott rá, hogy miért gondolta, hogy összegyűjti a szak- és memoárirodalomból azoknak a fontos eseményeknek a leírását földrajzi tájegységek szerint, amelyek befolyásolták a magyarság sorsát.
Hangsúlyozta, maga az élet, a hétköznapok késztették erre a kutatásra, összegzésre. „Természetesen tömören, érthetően, ahol szükséges nevelő jelleggel és a mai ember felgyorsult világának megfelelően. Az egész munka tehát a fontos események tárháza, amelyek befolyásolták a sorsunk alakulását. A munka fő gerince egy párhuzamra épül: hol hibáztunk mi, magyarok az eltelt évszázadokban, és mit követtek el velünk más nemzetek? Ez a két pont vezérli végig az egész munkát. Határozottan állítom, hogy nagy hasznára lenne a pedagógustársadalomnak, és a turizmus világában is nélkülözhetetlen.”
A szerző úgy véli, a lényeget sűrítette bele a munkájába, azt, amiből lehet tanulni. Mint mondta, egy évvel ezelőtt fejezte be, de addig éjjel-nappal ezen dolgozott, és azt is elárulta, hogy mintegy ezer könyvet olvasott el hozzá. Nem csak történelmi eseményeket idéz meg az emlékművek bemutatása által, hanem nagy elődeinket is.
„Kezdődik Domokos Pál Péterrel, de ott van Márton Áron is, mert ő a katolikus világból toronymagasan kiemelkedik. Általában azokra a személyekre fektettem a hangsúlyt, akiknek a szelleme fennmaradt, és akiknek értékes tanításuk, szellemi hagyatékuk, figyelmeztetésük van. Belekerült Orbán Balázs is természetesen, tőle sokat idézek. Ugyanakkor két-három esemény több rendben is benne van, azért, mert a különböző szemtanúk és történészek párhuzamba állítását indokoltnak tartottam. Úgy írtam meg mindezt, ahogy a mai társadalomnak szüksége lenne rá.”
