Korzózás a múlt század fordulóján

Történetünk és a sétánk  „kezdetén” 1876-et írunk, amikor is a közigazgatási reform eredményeképpen megszűntek a székek, és létrejöttek a vármegyék. Csík vármegye központja Csíkszereda lett, az addigi széki központból, Csíksomlyóról a központi intézmények és a hivatalok bekerültek a városba. Ezek kezdetben a várban működtek, de a hivatalnokok panaszkodtak, hogy a vár alkalmatlan az irodai munkára, nem volt megfelelő fűtés és világítás, a termek sötétek, nyirkosak voltak. Felmerült, hogy Magyarország legkeletibb vármegyéjében egy új, tágas és díszes vármegyeházat kell építeni. A Mikó-vár épületét a honvédség kapta meg, és cserébe a vármegye rendelkezésére bocsájtotta a várral szembeni területet. Az építkezés 1886. április 20-án kezdődött, ekkor került sor az első kapavágásra. Az épület 1887 második felére már elkészült, és a hivatalok használatba is vették, de a felavatása 1887 végén nem történt meg, mivel az elöljáróság attól tartott, hogy a közelgő téli ünnepek beárnyékolják a vármegye történetének eme jelentős eseményét, ezért 1888 februárjára halasztották. Az épület tervezője egy nyugat-magyarországi származású építész, Hám Ignác volt, akinek nagy szerepe volt abban, hogy ez az épület Csíkszereda középület-állományában viszonylag jól sikerültnek számít (ellentétben a Vigadóval) – magyarázta Jakab-Ladó Ágota művészettörténész.

Költséghatékonysági okokból több javaslat született arra, hogy hány méter távolságra helyezzék el a főépülettől, az alispán négy métert javasolt, a törvényhatóság hatot, végül öt méter távolságról született határozat. Szintén határozatba foglalták, hogy az árnyékszékek kőkockákkal legyenek burkolva, az oda vezető folyosó pedig fával.” A művészettörténész kifejtette, az avatáson az elöljárók hangsúlyozták, hogy ez az épület a magyarság végvára, és hogy a város számára nagyon fontos pillanat ennek a felavatása, mert az épület felállításával Csíkszereda lakossága magára vállalja a magyarság végvári védelmező szerepét.

Egy korabeli alaprajzon látható az épület beosztása és a hivatalok elrendezése: a tanfelügyelőség, állatorvosi igazgatóság, irattár, alispáni irodák, sok minden megtalálta a helyét itt. Az épületet 1912-13-ban bővítették ki, fentről jövő utasításra a pénzügyigazgatóságot a vármegyeházban kellett elhelyezni, erre viszont az eredeti körülmények között nem volt lehetőség, ezért felmerült a bővítés szükségessége. Tivai Nagy Imre ugyan tiltakozott a bővítés ellen, mert úgy ítélte meg, hogy a ezáltal elveszik az épület egyszerű eleganciája, és teljesen lerombolódik az összkép, amit az épület a környéknek nyújt, viszont komoly ultimátumokat kapott a vármegyeszékhely, ezért a központi épületrészt megtoldották a két oldalsó szárnnyal. Ekkor nyerte el végleges formáját. Felkerült az épület központi részére a timpanon, és ekkor vették le azt a vármegyecímert, amely töltésnek bekerült a parkba, és a 2012-es ásatások során bukkantak rá. Ez a címer ma megtekinthető a Csíki Székely Múzeum állandó várostörténeti kiállításán.

Az egykori Vár, később Apafi, ma Petőfi utca felé vettük az irányt. A mai ortodox templom és a szovjet katonák emlékműve helyén állt az 1870-ben alapított gazdasági felső népiskola, a Magyar Királyi Földmívesiskola, amely azzal a céllal jött létre, hogy elméleti és gyakorlati képzést nyújtson a gazdasággal és mezőgazdasággal foglalkozó nép fiainak. Az iskola mögött húzódó lejtős területen gazdasági épületek voltak, és állatokat is tartottak itt. „Ezt az iskolát – nyilván fiúknak – szintén Tivai Nagy Imre indítványozta, és azért volt számára fontos ennek az iskolának az ügye, mert a korban nagy problémát jelentett a székely kivándorlás. A fiatal férfiak és nők a határos, szomszédos Romániába, de egészen Amerikáig mentek a jobb munkalehetőség és megélhetés reményében. Tivai Nagy Imre úgy gondolta, hogy ezt a problémát meg kell próbálni helyben megoldani, és neki ehhez akkor még megvoltak az erőforrásai és a hatásköre is. A mezőgazdasági iskolát az impériumváltáskor, a húszas években bontották le. Részben azért, mert nem találtak megfelelő funkciót a számára, részben pedig azért, mert más tervek voltak a területtel” – tudtuk meg.

Az egykori Polgári Leányiskola, ma Petőfi Sándor Általános Iskola épületének történetébe is beavatott a művészettörténész. Az intézmény, melyben lányokat oktattak, 1880-ban kezdte meg működését egy rozoga faépületben. A vallásos szellemű, háztartási munkára, kisipari tevékenységre is felkészítő elméleti és gyakorlati képzés iránt egyre nőtt az érdeklődés, így idővel új épületre volt szükség. Ezt 1891-ben adták át.

A Polgári Leányiskola célja és feladata művelt, vallásos, kötelességtudó, jó magyar, házias nők nevelése volt.

Első osztályába csak olyanok léphettek be, akik legalább a kilencedik évüket betöltötték, és akiknek az elemi iskola negyedik osztálya számára kiszabott tantárgyakban elegendő jártasságuk volt, és ismereteiket elemi iskolai bizonyítvánnyal vagy felvételi vizsgán igazolni tudták. A Polgári Leányiskola negyedik osztályát sikeresen elvégző tanuló felvehető volt az óvónő- és tanítóképző intézetbe, a női kézimunka és női kereskedelmi tanfolyamra, a marosvásárhelyi, pozsonyi és debreceni női kereskedelmi iskolákba, színészképző intézetbe. Dolgozhatott postán, távírónál, vasútnál, vármegyei segéd- és kezelő személyzet tagjaként. A növendékek a tanítási időn kívül is az iskolai törvények alatt álltak, színházba, hangversenyre, táncmulatságba a lányok csakis igazgatói engedéllyel és szülői felügyelet mellett mehettek. Az iskolában kötelező előírás volt az egyszerű öltözet, zsebóra és ékszerek viselése tilos volt, ez alól kivételt csakis a fülbevaló képezett. Negyedik osztályban a következő tárgyakat tanulták: hittant, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, számtan és mértan, természettan, történelem, egészségtan, háztartástan, neveléstan, rajz, női kézimunka, ének és testgyakorlat. A leányiskola mellett működött egy internátus, amely húsz vidéki diák számára biztosított bentlakást és ellátást.

Tovább haladva a Petőfi utcán a Vigadóhoz érkeztünk. Elhangzott, Csíkszeredában sokáig kulturális rendezvényeket csak egyes kocsmák termeiben tudtak megtartani. Ez természetesen nagyon kényelmetlen volt, és a lakosság hőbörgött, hogy nem lehet férni, nem biztonságos annyi embert bezsúfolni, és ideje lenne egy kulturális rendezvényekhez méltó palota felépítése, annál is inkább, mert „Sepsiszentgyörgynek már komoly kultúrháza van”. Ezért a Csíki Magánjavak vagyonából 1904-ben felépítették a Vigadót, amelynek a mai Kőrösi Csoma Sándor utca felőli részében volt a nagyterem, ahol a színházi előadásokat tartották. A tervek szerint az épület többi részében étterem, kávéház, szállodai szobák kaptak volna helyet. Az épületet 1904 szilveszter estéjén adták át. A lelkesen várt épület elkészüléséig a város lakossága dicsérte Szász Róbertet, aki a terveket készítette, és úgy nyilatkoztak a sajtóban, hogy egy impozáns palota emelkedik, ami büszkesége és ékszere lesz a városnak.

1905 elején már szidták és szapulták Szász Róbertet. Az első világháború előtt nagyon alapos és részletes tervek készültek arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne ezt az épületet helyrehozni, de a világháború kitörése sajnos elfojtotta ezt az ügyet. Az épület ma is abban a szerencsétlen állapotában van. Szó volt róla, hogy műemléki listára tegyék, de bonyolult a tulajdonjogi helyzete. Az elmúlt években szemmel láthatóan bomlik.”

A Bochkor Béla ügyvéd által építtetett „kék” házat nem csak kívülről, belülről is megtekinthettük. Kiderült, az 1902-ben épült ház tulajdonosát az épület túlméretezettsége és aránytalansága miatt sok kritika érte. Pedig a maga korában igazi ritkaságnak számított az emeletes ház Csíkszereda utcáin, amikor a város épületállományának jelentős része favázú volt. Bochkoréknak nem volt gyerekük, a házaspár (illetve a cselédség) lakta be az indokolatlanul nagy épületet. Róluk bővebben dr. Nagy András feljegyzéseiben olvashatunk történeteket. Az épületben az évek során több intézmény működött, majd tíz éven át üresen állt. Tavaly vásárolta meg a Hilcon Kft., és közhasznú tevékenységeket terveznek tartani benne.

A Petőfi utca közepén található az egykori Takarékpénztár – étterem működik most benne – , amely fontos intézménye volt a városnak a múlt század fordulóján, mivel korábban nem volt olyan pénzintézet a környéken, amely megfelelő körülmények között adott volna hitelt. Emiatt virágzott az uzsora, apró kölcsönökre száz, kétszáz százalékos kamatot is kértek. 1882 végén Csedő István ügyvéd indítványozta egy takarékpénztár felállítását, amely 1883-ban kezdte meg működését.

„Nagyon fontos, hogy jól gazdálkodtak, tisztességes, korrekt emberek voltak. Ennek az élén is egy idő után Tivai Nagy Imre állt, és első pillanattól nagyon fontosnak tartották a jótékonykodást és a közadakozást. A közért való cselekvés szándékával a huszonöt éves jubileumra megalapították és felépítették az első csíkszeredai kisdedóvót – ez a Kossuth utcának a Petőfi utcai végén állt. A városnak ebben az időszakban két főutcája volt, a Kossuth utca, és az egykori Vár, később Apafi, mai Petőfi utca. Ezek egy T-alakban találkoztak egymással, de nem azon a ponton, ahol ma. Ezen a két utcán zajlott az élet a városban. A Petőfi utcán nem csak magánházak voltak, hanem kávéházak is működtek, nyomdák, különböző kereskedések. A kávéházak közül az egyik legnépszerűbb a Hutter Kávéház volt. Állítólag Hutter vendéglős nagy mókamester volt, akiről feljegyezték, hogy egy hajnalban részeg tisztviselőknek náddugókat sütött ki zsírban.”

A sétánk utolsó előtti állomásán szétnéztünk ott, ahol régebb a város két fő utcája találkozott. A Petőfi utca alsó felében levő parkoló helyén állt Nagy Gyula üzlete – szemben a Kossuth szálló – , mellette Cseh István mészárszéke és háza. Vele szemben áll a Pototzky-ház, az örmény kereskedő díszes, 1905-ben épült háza. Mivel azonban Pototzky Pál a színház és a foci lelkes pártfogója és bőkezű támogatója volt, vagyona lassan elapadt, és az 1930-as évek derekán kénytelen volt eladni a házát. A sarkon a nemrég felújított Filep, később Hirsch-ház (majd szanatórium) található. „Filepék háza egy jóval egyszerűbb faépület volt, az 1910-es évek elején építették át. Filep Judit lett később Hirsch Hugó felesége, így került Hirsch doktor a képbe, aki később átalakíttatta az épületet, és 1926-ban szanatóriumot hozott létre itt. Hirsch doktor elismert és komoly szakembernek számított. A szegényeket és a rászorulókat ingyen gyógyította, viszont a tehetősektől, akik a szórakozásra is áldozni tudtak, bizony megkérte a kezelések árát, és úgy tartotta, hogy az egészség a gazdagoknak meg kell érje egy lakodalom árát. Az épület mögött hosszan hátranyúlt a birtok, teniszpálya volt, nagy társasági életet éltek, Szentgyörgyi Alberték is vendégeskedtek náluk. Az épület mögött áll egy fa, ami még ebből az időszakból maradt meg, és ennek az időnek az emlékét őrzi.”

A parkoló melletti Cseh István-ház ma is áll. A mészárszék és hentesáru kereskedés mögött hosszan hátranyúlt a birtok, amelyen gazdasági épületek, húsfeldolgozók voltak találhatók. Ő is támogatta és segítette a szegényeket, vederszám hordta a húst oda, ahol éppen szükség mutatkozott erre. „Cseh István unokája, Takács Pista bácsi emlékszik arra, hogy a hús tárolása a pincében, a jégveremben volt megoldva, szalmába csomagolt jégtömbök között, és ezzel segítették elő, hogy hosszabb távon is frissen tudjon maradni.”

A korzózás a Márton Áron Főgimnáziumnál ért véget. Az egykori katolikus gimnázium elődjét Csíksomlyón alapították. „A 19. század végén felmerült a költözés és egy új, tágas és korszerű iskola építésének gondolata, de a megvalósítás sokáig húzódott. A terv ellenzői úgy vélték, hogy kár lenne Csíksomlyó csendjét, nyugalmát és kellemes levegőjét a város zajára és porára cserélni, de a támogatók úgy gondolták, hogy az igazi szellemi fejlődés csakis egy fejlődő városban lehetséges. Emellett a város, a vármegye, az állam és az Erdélyi Római Katolikus Státus nehezen tudtak megegyezni az építési költségek megosztásáról is. Az új épületegyüttes végül 1909 és 1913 között készült el, és rendkívül korszerű, jól felszerelt volt” – mutatott rá Jakab-Ladó Ágota.