Pártkabinetből iskola – harminc éve alapították a csíkszeredai József Attilát

Amikor az 1989-es decemberi fordulat után megkezdődött az 1989–1990-es tanév második évharmada, már akkor felvetődött annak a gondolata, hogy a csíkszeredai 11-es számú iskolában (ma Octavian Goga Főgimnázium), ahol – hasonlóan más iskolákhoz – román és magyar tagozat is működött, változás történjen. Mivel a magyar tagozat létszámban jóval nagyobb volt, mint a román tagozat, az új, a tantestület által megválasztott igazgató magyar anyanyelvű volt, az aligazgató pedig román – mesélte Borbáth Erzsébet, a József Attila Általános Iskola alapító igazgatója.

„Már akkor felvetődött, hogy az nekünk a két tagozattal együtt nem megfelelő hely, állandóan teremhiánnyal küszködtünk, reggel nyolc órától este nyolc óráig tartott a program, két osztályunk pedig ki volt helyezve az akkori 10-es iskolába. Épületre volt szükségünk. Mivel a megyei pártkabinet épülete felszabadult, közösen a román-magyar tagozat, kérést tettünk le a polgármesteri hivatalba, hogy a funkcióját vesztett megyei pártkabinetet kérjük, hogy adják nekünk iskolának, s mi ide átköltözünk. Teltek-múltak a napok, mentem haza az iskolából, és a volt Hargita vendéglő parkolójában megállt egy autó, László Pali, az akkori polgármester kiugrott az autóból:

Óriási volt az öröm. Eljöttünk, megnéztük az épületet, az előcsarnokban egy hatalmas máglya maradványai voltak, brosúrák, pártkönyvek, pártdokumentumok maradéka, a vízcsapok leszaggatva, a termek feltörve, nagyon jó audiovizuális eszközök voltak annak idején, szépen fel volt szerelve a pártkabinet, semmi nem volt meg belőlük. Megállapítottuk, hogy el kellene váljon a két tagozat, ha a román iskola nem jön ide, akkor jön a magyar tagozat. Összehívtuk a kollégákat, a szülőket, és mondtuk, hogy mi nagyon szívesen idejövünk, csak rendbe kell tegyük az épületet. Vasárnapra közmunkát hívtunk, száz szülő jött be dolgozni, ki asztalos munkát végzett, ki kőműves munkát, falat kellett felhúzni, az alsó emeleten kis irodahelyiségek voltak, ott falakat bontottak a szülők, nagyobb osztályokat létesítettek. Vasárnap elkezdődött a munka, hét közben aki tudott, még jött, dolgoztak, az asszonyok pucolták az ablakokat, a bútorokat, mi pedagógusok is részt vettünk ebben a munkában. Egy olyan csodálatos összefogással, valóságos varázslattal alakítottuk át iskolává a megyei pártkabinet épületét, hogy február 2-án már bejöttek az alsó tagozatos osztályok tanulni, a többiek pedig február 12-én.”

Mint mondta, a román kollégákkal békésen, barátságosan döntötték el, hogy a magyar tagozat eljön onnan. Elmentek téli vakációra, és amikor megkezdődött az évharmad, akkor már ide jöttek, a volt pártkabinet épületébe – emlékszik vissza Rédai Attila, amikor néhányan az akkori VII. D osztály tagjai közül – többek közt a készülő film kedvéért – összejöttek nemrégiben az iskolában. Az akkori osztálytársak ma is tartják a kapcsolatot, néha találkoznak, Facebook-csoportjuk is van.

 „Néhány hónappal a költözés előtt még pionírgyűlésen voltam itt, én voltam az osztagparancsnok, és ide voltunk rendelve. Nem emlékszem, miről szólt, nagyon unalmas volt, de arra emlékszem, hogy el voltam ámulva azon a luxuson, ami akkor ebben az épületben volt, ahhoz képest, hogy mennyire sivár és szürke volt a külvilág. Aztán néhány hónappal később pedig ide jöttünk iskolába. Nagyon furcsa időszak volt számomra” – mesélte.

Emlékek, személyek idéződnek fel, illetve az osztálykirándulások, köztük az is, amikor 1990 áprilisában egyhetes magyarországi körútra indultak a budapesti József Attila iskola meghívására.

„Az összes politikai tárgyú könyvet, és az nem volt kevés, mi hordtuk ki az udvarra, és elégettük” – emlékezett vissza Szabó Szidónia. A pakolást említette Kóka Izabella is. „Arra emlékszem, hogy csomó pici diafilm volt, sok doboz, mondták, mindenki azt vihet el, amit akar. Végig kipucoltuk a termeket.” Az iskola környezete is folyamatosan alakult, a szülőket is bevonták, közösen alakították ki az udvart, az osztálytermeket – mutatott rá Albert Csilla. „Saját kezünkkel hoztuk létre az iskolát. Nem sok mindenkinek adatik meg, hogy iskolát alapítson” – summázott Rédai. „Az biztos, hogy az épület meghatározza a gyermek életét, de azt belátjuk, hogy a pedagógus az első. Nem csak az épület miatt adja a szülő ide a gyermekét. Akik itt jártak, azok biztos a régi emlékekre hivatkozva szívesebben adják a gyermekeiket iskolába. Az egy plusz élmény szülőként ide szülőértekezletre visszajönni” – vélte Tiboldi Bea, szintén egykori VII. D osztályos.

 Az iskolában „teljes gőzzel” február 25-én kezdték meg a tevékenységet – nagy lelkesedéssel. „Az az öröm és a bizalom a szülőktől, ami bennünket is lelkesített és erőt adott, és a kollégáknak az az akarása, hogy önálló magyar iskola vagyunk – a Ceaușescu-diktatúra után elsőként a városban. Mert más iskolában is folyt a vita, hogy a román tagozat menjen ki, a magyar maradjon, hogy magyar iskola legyen. Mi ezt békésen egykettőre rendeztünk.

Nekem József Attila volt a kedvenc költőm, és úgy éreztem, hogy az ő szellemisége, az ő versei, a csalódásai, de ugyanakkor a hite a jóban, a szeretetben, az Istenben, talán ő fejezi ki azt, hogy egy olyan szellemiségű iskola alakuljon, amelyben a központ a gyermek” – magyarázta Borbáth Erzsébet. És a lelkek valahol találkoztak – tette hozzá alapító pedagógusok közül Mihály Etelka ny. biológia szakos tanár.

 György Emőke, ny. matematika szakos tanár, aki 1997 és 2005 között volt az iskola igazgatója, és számos újítás fűződik az ő tevékenységéhez, elmondta: a hagyományok és a modernitás, valamint ennek az ötvözete végigkísérte az iskola életét. Gergely András ny. történelem szakos tanár, aki 1990 és 2004 tanított az iskolában, a moldvai csángó gyerekek ügyével kapcsolatban kifejtette, abban az időben nagy volt a lelkesedés a moldvai csángóság, magyarság felpártolására, viszont időközben nagyon sokan lemondtak erről. És valakinek fel kellett vállalnia. A József Attila iskola ajánlotta fel, hogy külön osztályokat tud biztosítani.

„Nagyon nehéz nyelvi közösségből érkeztek a gyerekek, akik magyar oktatásban nem vettek részt, törve beszélték, és nem csak hogy archaikusan beszélték a magyart, az oktatási nyelv számukra addig a román volt. Amikor idekerültek hozzánk, nagyon nehéz volt elfogadtatni velük úgy a hivatalos román, mint a magyar nyelvet, és velük dolgozni. Óriási példaadó tevékenysége volt a József Attila iskolának, hogy ezek a gyerekek nemcsak magyarul tanultak, hanem példaadóan viselkedtek. Hozták a saját kultúrájukat, azt szépen megőrizték, és ebbe a közösségbe úgy ékelődtek be, hogy nem csökkentették az értékét a magyar nyelvű közösségnek, hanem hozzáadott értékkel még emelték és színesebbé tették az egész iskolának a tevékenységét” – mutatott rá a pedagógus.

A József Attila-féle „vadalmafának” a magja már a 11-es iskolában el volt vetve – hangsúlyozta Bakó Klára ny. képzőművész tanár, az iskola első arculatosa. Az iskola logóján is egy vadalmafa látható.

– jelentette ki.

Márton Ildikó ny. tanító a március 2-ai névadóünnepségre emlékezett vissza. „Amikor lezajlott a nagyon szép műsor, székelyruhába öltözve – addig nem nagyon lehetett ilyent – olyan eufórikus hangulatba kerültünk, hogy az előcsarnokban összefogódzkodtunk s táncoltunk. Az felejthetetlen élmény volt, nagyszerű érzés, hogy ez a mi iskolánk, hogy magyarul énekelünk, táncolunk, hihetetlen volt azt megélni.”

Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke így emlékszik vissza a József Attila Általános Iskola alapítására: „Azt hiszem, Romániában páratlan módon ebben a megyében egy mini-parlamentet hoztunk létre, ha jól emlékszem, 241 küldött vett részt az ülésen a szakszervezetek házában, és ott döntöttünk a Hargita megyei iskolahálózat jövőjéről, ahol minden tanintézet választott küldötteket delegált. Ott véleményt formáltak, és megválasztottak egy öt tagú bizottságot, amelynek az élére engem jelöltek, hogy menjünk el Bukarestbe, és harcoljuk ki, hogy milyen legyen az iskolahálózat struktúrája óvodától egészen a középiskoláig.”

Ez meg is történt, és mint mondta, ennek keretében elindultak az iskolák azon az úton, hogy ezt a szabadságvágyat kifejezzék abban is, hogy neveket vettek fel. Úgy véli, a József Attila Általános Iskola helytállt az évtizedek során, megmutatta azt, hogy építkező, békében fejlődött. Minden arról szól, hogy kreatívan gondolkodnak – tanár, diák. „Kívánom, hogy tartsa ezt a szintet, és mindig vigyázzon arra, hogy a magyar nemzet egységéért dolgozzon, azért, hogy a gyermekeink kultúremberek legyenek, és az emberi társadalom, nem csak a magyarság, hanem a világ szempontjából is hasznossá váljanak. Ha elveti is a sors őket innen a szülőföldről, akkor se felejtsék el, hogy honnan indultak, és mindig ez a szülőföld maradjon egy erő, egy tartalék arra, hogy ide mindig vissza lehessen térni.”