A belső mozi kezdete – hogyan lesz a gyerekből olvasó ember?

Lehet-e valaki „született olvasó”? Vagy inkább azt kell mondanunk, hogy az olvasóvá válás egy hosszú, érzékeny folyamat, amely már a születés előtt elkezdődik? Kovács Zsanett gyerekirodalom-marketing szakértő szerint igenis lehet valakit olvasóvá szeretgetni, vezetgetni, meséken, versikéken, mondókákon és lapozgatásokon keresztül. A Csíkszeredai Könyvvásáron tartott előadásában a legkisebbeknek szóló olvasás szerepéről, annak szellemi és érzelmi hatásairól, valamint a mese erejéről beszélt – szülőknek, pedagógusoknak és mindenkinek, aki hisz a történetek formáló erejében.

A mese – mint kiderült – nem egyszerűen irodalom. A mese szókincs. A mese minőségi együtt töltött idő. A mese az érintés megtapasztalása, amikor együtt lapozzuk a könyvet. És a mese érzelmi biztonság is, ami akkor is hat, amikor nem tudatosul: ott van a ritmusában, a mondatfordulataiban, a hősei túlélésében. Nem véletlen, hogy a múlt század utolsó öt évtizedében kezdtek el komolyabban foglalkozni a kutatók azzal, milyen hatással vannak a mesék a gyerekekre. Hiszen addig nem volt erre tudományos minta, amit tovább lehetett volna adni. De ahogy egyre több vizsgálat született, úgy lett egyre világosabb:

a mese nem csak szórakoztat. Épít. Formál. Fejleszt.

Az első emlékek nem a megszületés pillanatában kezdődnek. Az agy már az ötödik héten fejlődni kezd az anyaméhben, és ahogy telnek a hetek, az emléknyomok is gyűlnek – még ha ezekre tudatosan nem is emlékszünk. Agysejtek millióival jövünk világra, de hogy ezek között milyen kapcsolatok alakulnak ki, az már nem pusztán adottság kérdése: a külvilág, a nyelv, a gondolkodás, a viselkedésformák – és bizony, a mesék is – mind alakítják ezt a hálózatot.

Nem kis tétje van tehát annak, hogy a gyereket már egészen kicsi korától kezdve olvasással vesszük körbe. Kovács Zsanett adatai szerint az intelligenciahányadosnak körülbelül a fele négyéves korig fejlődik ki. Három hónapos babák pedig képesek visszaemlékezni olyan ismétlődő élményekre, amelyeket több napon keresztül tapasztaltak. Ilyen élmény lehet például az esti mese – akkor is, ha a baba még csak kapaszkodik a hangokba és a ritmusba.

Már napi öt-tíz perc olvasás is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerek iskolás korára két-három év előnyre tegyen szert.

Ez az előny nemcsak a szókincsben vagy a mondatalkotásban, hanem a koncentrációban, a szövegértésben, a figyelem fókuszálásában is megmutatkozik – már óvodás korban is.

Kovács Zsanett külön kiemelte, mennyire más hatással van az agyra az olvasott mese és a képernyőn látott mese. A különbség nemcsak ritmusban, hanem feldolgozásban is jelentős. A hallott mese esetében a gyerek saját képzeletére hagyatkozik: csak olyan „szörnyeket” képzel el, amilyeneket ismer, nem rémül meg az ismeretlentől. A belső mozi szabályozható – a képernyő viszont kívülről zúdítja rá a képeket, amiket nem tud kontrollálni. Ezért is fontos, hogy a mese élménye ne képekhez, hanem hangokhoz, szavakhoz, öleléshez kapcsolódjon.

A valóság és a fikció közti határ nagyjából hatéves korra válik stabillá. Addig a gyerek egy-egy negatívnak megélt élménybe is beleragadhat – és nem biztos, hogy a mese „happy endje” elegendő, hogy felülírja a szorongást. Ezért is kell az olvasásnak, a mesének mindig a gyerek szintjén, az ő ritmusában, az ő nyelvén megszólalnia.

Nem mindegy, mit és mikor olvasunk neki.

Az előadó egy átfogó életkori ajánlót is bemutatott a hallgatóságnak. A születés utáni első hónapokban a fekete-fehér, kontrasztos képek, a dalos- és mondókás könyvek, valamint a textil- és pancsolókönyvek dominálnak – ezek fejlesztik az alapszókincset, a vizuális figyelmet, a taktilis érzékelést. Négyhónapos kortól jöhetnek a verses könyvek, a lapozók, a játékos mozgásos mondókák. Nyolc-tizenkét hónap után már a finommotorika fejlesztése kerül előtérbe: habszivacs könyvek, böngészők, tárgyképes könyvek – mindez játékosan építi a szókincset és a világ megértését.

Kétéves kor után indul a szerepjátékok, segítő mesék és az első „valódi” könyvek kora – ezek segítik a hétköznapok megértését, a belső világ formálódását, és lassan-lassan az önálló olvasás vágyát is megalapozzák. Háromévesen már kialakul az ok-okozati összefüggések megértése, ötévesen megerősödik a nemi identitás, hatévesen pedig megtanul különbséget tenni valóság és fantázia között – a mese tehát mindvégig a fejlődés kísérője, tükre és segítője marad.

Kovács Zsanett előadása nemcsak tudományos alapossággal mutatta meg az olvasás fontosságát, hanem emberi mélységgel is: hogyan lehet szeretettel, figyelemmel és mesével gyereket nevelni – és talán ennél többre nincs is szükség ahhoz, hogy a belső mozi egyszer csak kinyíljon, és megszülessen az olvasó ember.