A gyönyörű lány, aki sakkmestereket eszik reggelire

Ha egy két és fél órás filmként készült volna el, az emberek többsége lehet, hogy egy kissé vonakodva vette volna rá magát ezekben a – járvány miatti – mozimentes időkben, hogy elkezdje, hiszen, hol az két és fél óra otthoni szabadidő, ami közben ezzel-azzal is foglalkozni kellene a kanapén heverés helyett? De ha gyakorlatilag hét részre bontott sorozatként kapjuk a mozifilmet a Netflixen, minden további nélkül vethetjük bele magunkat a megnézésébe, még akkor is, ha ez egy szombat esti virrasztást is jelent a tévé vagy a laptop képernyője előtt.

Pontosan így voltam én is a Netflix egyik új sorozatával, a The Queen's Gambittel (Vezércsel), mert miközben a streamingszolgáltató kínálatába mostanság egyre jobb filmek is felkerülnek, én mégis

a trendeknek megfelelően a mozifilm-minőségű, mindössze 6-7-8 részes sorozatok mellett teszem le a voksom, önkéntelenül is alárendelve magam a Netflix műsorpolitikájának.

Bár most tényleg annyi potenciális néznivaló van, hogy már az eligazodás is nehézkes közöttük, és ha csak az újdonságokat néznénk, akkor is rengeteg időt kellene töltenünk a képernyő előtt, mégis

valami hihetetlen érzés, amikor ráérzésre kiválasztunk egy ígéretes darabot a rengeteg középszerű sorozat közül, ami aztán órákra leköt minket, hogy a végén az üresség (és egyfajta gyász) érzése töltsön be amiatt, hogy nincs több epizód…

Ebben a kavalkádban megtalálni az év talán legjobb sorozatát pedig egyenesen megfizethetetlen.

Merthogy a Vezércsel nálam rögtön bekerült az év legjobb mozgókép-élményei közé, és biztos vagyok benne, hogy a most futó sorozatok közül csak kevés üti meg a szintjét.

Jól megírt történetének, hangulatos atmoszférájának, hibátlan díszleteinek és a tökéletes színészválasztásainak köszönhetően ez a sorozat az első pillanattól beszippant,

ráadásul úgy, hogy az első részben alig találkozunk a sorozat sztárjával, hiszen a játékidő nagy részében a főszereplőt hibátlanul hozó színésznő, Anya-Taylor Joy karakterének fiatalkori verzióját láthatjuk egy gyerekszínész alakításában.

Az ötvenes évek végi Amerikai Egyesült Államokban a kis Beth Harmon élete nem is lehetne kilátástalanabb: autóbalesetben veszíti el édesanyját, miután végignézi, hogy vér szerinti apja az új családja mellett hallani sem akar róla. Árvaházba kerül, ahol gyógyszerezik őt és társait, látszólag pedig semmiben sem lelheti örömét egészen addig, míg meg nem látja a pincében az öreg karbantartót egymagában sakkozni. Ettől kezdődően

felébred benne a vágy, hogy megértse ezt a különleges, fekete és fehér bábukkal, a pepita mezőn játszott játékot.

Ez nem megy simán a magának való és meglehetősen mogorva karbantartóval, de mint később kiderül,

Beth egy született sakkzseni, aki tökéletesen megérti a játék szabályait, és a nyugtatók hatására fejben is képes a különböző meccseket lejátszani.

Beth Harmon egy férfiak uralta világban kénytelen érvényesülni, mondhatni önerőből, hiszen, mint láthatjuk,

nem sokat ér az istenadta tehetség, ha nincs ahol kamatoztatni.

Végigkövethetjük a folyamatot, amint az örökbefogadott lány helyi sakkversenyekre nevez be a nyeremény ígéretéért, már nem csak önmagáért, hanem a félredobott mostohaanyjáért is. A roppant szimpatikus, de elesett pótanyát ráadásul Marielle Heller rendező (aki színészként is megmutatta már magát néhány produkcióban) játssza, nagyon szerethető alakítást nyújtva a megbecsültségre vágyó, elhagyott és az alkoholban vigaszt kereső anya személyében.

A hétrészes sorozatban tehát egy zseni felemelkedésének (és bukásainak) lehetünk szemtanúi, a hatvanas évek hidegháborús Amerikájának – a gyönyörű díszletek és a digitális technikának köszönhetően – hibátlanul megjelenített belső és olykor külső tereiben. Erre az összképre erősít rá a nagyon jó zeneválasztás is, aminek köszönhetően

még autentikusabbnak érződnek a képernyőn megelevenedő hatvanas évek, a legnagyobb igényességgel összeválogatott kosztümökről és ruhákról, a korhű frizurákról és sminkekről nem is beszélve.

Igaz ez utóbbi helyenként kicsit sok is lett, hiszen ha valamibe bele lehet kötni az az, hogy Beth Harmon minden élethelyzetben, minden megjelenésekor úgy néz ki, mintha épp akkor állt volna fel a fodrász székéből.

Ezt az apró nüanszot leszámítva azonban a legjobb döntésnek bizonyult Anya Taylor-Joy castingolása Beth Harmon szerepére, hiszen

nem túlzás kijelenteni, hogy erre a szerepre ő volt a tökéletes választás.

Az egyébként is különleges megjelenésű, rendkívül szép és igéző szemekkel rendelkező Anya úgy játssza el a főszerepet, hogy

teljesen átlényegül a fiatal, időnként önpusztító életet élő, a démonaival küzdő sakkzsenivé, és végig Beth Harmonként látjuk.

Úgy hozza a dacos, mindenre elszánt kislány, valamint az igéző femme fatale-szerepet, hogy ha nem Netflix-sorozatban levő alakításról lenne szó, a filmes berkekben már Anya Taylor-Joy lehetséges Oscar-jelölése lenne az egyik vezető hír ebben a mozifilmeknek egyáltalán nem kedvező időszakban, bár

a sorozatos Oscarnak számító Emmy-jelölés (és talán a díj is) valószínűleg meglesz Anya Taylor Joynak ezért a szerepért.

Merthogy ez a sorozat a szereplők drámái mellett teljes egészében a sakkról szól, ami sportágként messze kevesebb figyelmet kap, mint a versenysportok, de ugyanolyan létjogosultsága van, mégha nem annyira látványos a mozgásorientált sporteseményekhez képest. A szigorú szabályok által meghatározott, ténylegesen sportként űzött sakkversenyek igazán lenyűgöző világába nyerhetünk betekintést a Vezércselben, ami ez esetben nem felületes, a sakktáblára különböző helyzetekben, véletlenszerűen felhelyezett bábukat jelent, hanem

tényleg legendás játszmák bontakoznak ki az értők és a hozzá nem értő nézők szemei előtt, amiknek kivitelezésébe legendás sakkozókat is bevontak szakértőként, ennek köszönhetően mind valós, amit látunk.

A feltörekvő sakkcsillag, Beth Harmon története azonban nem abból áll, hogy jön, lát, győz, hanem azt mutatja be, hogy milyen lelki és fizikai megterheléssel jár egy önpuszító zseni számára az, hogy

kivívja a helyét a legjobbak között, miközben időnként darabjaira hullik az élete, a múlt árnyai kísértik, és a jövője is bizonytalan.

Beth sztorija azonban a felemelkedés és bukás hullámvölgyeiben egy igazi szívmelengető történet, ami a megnézése után is sokáig velünk maradhat köszönhetően

a felejthetetlen alakításoknak, az izgalmas történetvezetésnek és a megfelelően adagolt feszült pillanatoknak, ugyanakkor a történet egyediségének, ami nem a hozzá hasonló drámai történetek megszokott kliséit puffogtatja.

A Vezércsel egy nagyszerű sorozat a diadalról, bukásról, az igazi barátságról és a küzdelmes önmegvalósításról. Pont egy olyan történet, amire ezekben a vészterhes időkben szükségünk van, hogy kiszakadjunk egy kicsit a világból.