A közvélemény asztalától a nyomdáig – ahogy Jókai felidézte

Az ifjú – mindössze huszonhárom éves – Jókai Mór 1848-ban a nála két évvel idősebb barátjával, Petőfi Sándorral és annak feleségével, Szendrey Júliával élt egy lakásban Pesten. Petőfi mint egy példamutató nagytestvér volt jelen Jókai életében, habár nem kellett sok bíztatás neki sem a szabadság iránti elköteleződésben. Nem a csatatér küzdelmeiben, sokkal inkább az eszmei harcokban vette ki a részét, íróként és politikusként, néhol jogi tanulmányaira támaszkodva volt aktív résztvevője a szabadságharcnak.

Jókai már 1847. július 4-én forradalmat jósolt az Életképek című lapban Észarisztokrácia írásában, igaz, névtelenül.

A forradalmat megelőzően rendszeresen gyűltek össze a márciusi ifjak, a Fiatal Magyarország csoport tagjai a Pilvax kávézóban, ahol egymást buzdítva beszélték át, hogyan lehetne szabadság Magyarországon. A forradalom kitörését megelőző este hírt kapott Jókai és Petőfi a Bécsben kitört forradalomról. Jókai azonban a budapesti forradalom kitörését nem a bécsivel hozta párhuzamba. Szerinte azért gyűltek össze 15-én, „amit nyomtatott adatok igazolnak, a Pesti Körnek az a határozata, hogy a magyar nemzet tizenkét pontban formulázott kívánatait ne intézzük egyenesen az országgyűléshez: hanem elébb köröztessük azokat az országban vidékszerte”. A forradalmat megelőző este Petőfi megírta a Nemzeti dalt, Jókai pedig az Irinyi-féle tizenkét pontnak az átiratát. Március 15-én délelőtt ezeket elvitték a Landerer és Heckenast nyomdájába, ahol a nyomdagépet lefoglalva kinyomtatták, cenzúri engedély nélkül, ekkor született meg a magyar sajtószabadság.

„Másnap reggel négyen jöttünk össze, a kitűzött találkozó helyen: Petőfi, Vasvári, Bulyovszky és én; de többi társaink Degré, Bozzai, Vajda János, Sükey, Pálffy Albert, Emődy, Oroszhegyi, Dobsa a Pilvax-kávéházban vártak reánk, az úgynevezett »közvélemény asztalánál«” – fogalmazott Jókai a kora 15-i eseményekről A márciusi fiatalság című visszaemlékezésében. Petőfi ekkor olvasta fel először a Nemzeti dalt, Jókai pedig a 12 pontot, egyelőre saját körükben. Felmerült azonban a kérdés: mit tegyenek a tizenkét ponttal? „Apelláljunk a népre! Ez volt közös megegyezésünk.” Ezután a város több pontján, egyetemeken, majd este a Nemzeti Színházban is felolvasták a Nemzeti dalt és a 12 pontot. A Nemzeti Színházban díszelőadásként Katona József Bánk Bánját játszották, Gertrud szerepében Laborfalvi Róza volt a színpadon. Amikor megérkezett a Táncsis Mihályt kiszabadító tömeg, az előadás félbe kellett szakítani. Jókai felszaladt a színpadra, hogy nézőkhöz szóljon, ekkor jövőbeli felesége, Laborfalvi Róza – Mikszáth Károly visszaemlékezése szerint –

És Jókai e pillanatban érezte bizsergő ereiben, hogy ez a nézés az ő jutalma a végzettől a mai napért, és hogy ez a jutalom egy egész életre szól”.

Jókai az egyik elkötelezett híve lett a forradalom céljainak. Amikor a pesti forradalom kitört, Jókai személyesen is ott volt a Kossuth Lajos által vezetett politikai folyamatokban, és szoros kapcsolatban állt a reformpárti politikai vezetőkkel. A szabadságharc idején mégis elsősorban újságírással kereste kenyerét, a békepárt közlönyét, az Esti Lapokat szerkesztette. Amikor az áprilisi Habsburg trónfosztás a béke minden reményét elvette, ő is csatlakozott a köztársasági párthoz, amiért az osztrák önkényuralom emberei is keresték. Csak később, az íróknak adott amnesztia vetett véget a bujdosó életének. A szabadságharc eszméit azonban nem csupán visszaemlékezésében, hanem több regényében is fellelhetjük.

A forradalomról részletesen ötven év távlatából írt Jókai, A márciusi fiatalság című visszaemlékezésében. Idős emberként tekintett vissza fiatalkori elveire, amelyeket ötven év után is vallott. Emlékirataiban fiatalos tűzzel írt a társadalmi különbségekről, miszerint „tizenöt millió lakosnak nem volt hazája Magyarország. S talán a nemesi rend élvezte a szabadságot? Igen: ha a szabadság a tétlenségben, a tagadásban volna megvalósítva”. Kiemelte, az 1848-as Magyarország teljesen más világ volt. Szerinte ekkor Magyarország volt a leghátramaradottabb ország Európában: „hitel nélkül, mívelődés nélkül, létezési cél nélkül. Jövendő prédája bármely idegen hódítónak: jelen prédája a szövetségesének.”

Ugyanitt megemlékezik a „becsületes hazafi-falanxnak” a tagjairól, akiket március 15-én a küzdelem színhelyén látott, és a Pilvaxban történtekről is részletesen ír: „Vasvári Pál kezében elefántcsont-fogantyús botjával oly hevesen hadonászott, hogy a pálcatőr kirepült a botjából s az én falam szögletében állt meg a hegyével. »Jó ómen!« Előre a vassal! S ezzel a szóval kezdődött meg az örökké emlékezetes 1848-iki március 15-ike: a sajtószabadságnak, a népszabadságnak örökké emlékezetes napja.”