A rozsdás torpedó tovább úszik a cél felé

Lovasi Andrással a magyar pop-rockzenének olyan személyiségével van dolgunk, aki mindig újat és újat tesz lesz az asztalra, másrészt pedig nem kell attól félnünk, hogy tíz-húsz évig nem ír egyetlen dalt sem, de fényes pályafutás csillogó darabjaiból, besztof-műsorokból elhaknizik élete végéig. Lovasi ilyen értelemben nem legenda, s erre kiváló bizonyíték a Tűzijáték délben.

Persze, hülye a cím, mondhatná egyből az ember, amikor ránéz a borítóra, ahol egy réten sétál a decensen öltözött, „ötvenéves-már-elmúlt” Lovasi – ez is sugallja, hogy nem egy rakendról-albumról, nem egy hangos rocklemezről van itt szó, hanem egy elvontabb, melankolikusabb munkáról. A cím egyébként onnan jön, hogy a Lovasi által szervezett Fishing on Orfű fesztivál első éveiben a szervezőcsapat olyan vicces dolgokon gondolkodott, amivel színezni lehetne a rendezvényt – akkor volt Lovasinak az ötlete a nappali tűzijáték (amit pár évvel utána meg is valósítottak az Orfű-tó felett!), s innen jöhet(ett) az album címe.  

Az első dal, a Nem kell mindjárt mellbe vágott, hiszen olyankor hallottam legelőször, amikor megtudtam, hogy meghalt egy ismerősöm – a dal ugyanis a halállal viccelődik, ami egyáltalán nem meglepő Lovasitól.  Persze, rég volt ez, még az év elején, ugyanis akkor jelent meg a lemez – s azért írok hónapokkal később róla, mert ma, amikor egy lemez először a Youtube-on jelenik meg, és nem feltétlenül készül belőle fizikai hanghordozó, egy albumról szóló cikknek nem az a célja, hogy segítségével minél több CD-t eladjanak belőle a boltokban és – többek között – ebből éljen meg a muzsikus. Ugyan készült vinyl-lemez a Tűzijátékból, de ma már nem a példányszám a lényeg. A Nem kell végén pár másodpercig hallható Lovasi Álmos Fülöp, a szerző kisfiának a hangja, gügyögése :) is – a halál végén élet jön, igaz…? De hát másoknak lehet, hogy éppen most halt meg a barátja, s erre ez a Lovasi itt derűsen énekel a halálról…?  

Az Ének rólunk egyfajta kifordított generációs himnusz („Élek, a többiek is de szépen élnek, sőt, / az ügyesebbje már csak repül / a bolygón körbe-körbe.”) is lehetne, belenyugvós, de kegyetlen sorokkal az életről („Érvényes az árulásuk, / egész a sírig, esetleg azon is túl. / Végül is, kell legyen odaát / a gyáva, de amúgy rendes embereknek is / valami.”). Az album egyik legszebb és legelgondolkodtatóbb dala, sok bibliai utalással, képekkel:

ami többszöri meghallgatást ér, hiszen különös, fúvós hangszeres rész is van benne. 

Mondhatnánk, hogy az Isten-gyermekkor-halál motívumhármasra van felfűzve a tizenegy dal, de ez így sarkítás lenne. Ennyire azért ne legyünk egyszerűek, mert az album sem az. Ott van például a Féreg, ami tulajdonképpen toportyánférget, tehát farkaskölyköt jelent – állatok és ember viszonya és természetesen itt is, az elmúlás:

és több érdekes zenei megoldás, természetes effekthalom, például loccsan a víz a pohárban, amikor jeget dobnak bele.

A Csillárt a tankcsapdás Lukács Lászlóval együtt írta Lovasi – gyorsabb, pörgősebb, mint a többi dal, van egy fura szintibetétje is, de alapvetően a ritmusából, az akusztikus gitárból is kiolvasható egy pici Tankcsapda-hatás, de ez így jó, hiszen a Kispál és a Borz utolsó stúdióalbuma (Én, Szeretlek, Téged, 2004) óta tudjuk, hogy „a gitár a sarokban meg tud sok Tankcsapda-számot” (Egy fiú ágyában).

A Sziluetthuszár finom zongorakíséretbe, illetve egy gitárszólóba van belehelyezve, itt is az elmúlás szele érint meg:

az 1971 pedig egyértelműen a szerző gyerekkoráról szól, s erre nemcsak a cím és a „talán kiscsoportos lehetek ott” sor utal (Lovasi András 1967-ben született Pécsett), van benne kicsi kubai, Buena Vistás bevezető gitárjáték, ami szintén arra a korra utal, amit most egy fényképalbumban nézegetünk. Hasonló a témája a Bükfürdő című szerzeménynek is, ez is a mély gyerekkorból ihletődött, hangszerelése szintén különleges, hiszen ezt is megszínesíti egy gyönyörű oboa-szóló és -kíséret a háttérből.

A szél című dalt nevezzük „istenesnek”, hiszen a sorok között itt is fellelhető a mindenható:

Lovasi életművében különben is nagyon sok dalszövege foglalkozik az istennel, ez is ebbe a sorba illeszkedik – zenéjét megint nem lehet besorolni sehová. A lemezen nagyon sok zenei ötlet van, a szerzőt azért is tartom az egyik legsokoldalúbb magyar művésznek, szövegírónak és zenésznek, mert a több mint harminc éves zenei pályafutása alatt erre mindig ráerősít. Lehet, hogy egyszer külön tételként tárgyalunk majd Lovasi „istenes verseivel”, mint irodalomórán Ady Endrével, de hát létezik erről egy tanulmány is.

A Csak mi ketten picit népzenei motívumos (mintha a Megfogtam egy szúnyogot dallama sejlene ki belőle), de az egyik „legistenesebb” Lovasi-szám – holott a szövege nagyon rövid, de ahogy az isten és az ember együtt van benne, úgy van együtt az akusztikus gitár és a finom vokál, illetve a kántáló énekhang. Az egyik legfigyelemreméltóbb szerzemény a lemezről.

Szorosan fonódik hozzá a következő, a Hosszú árnyék, amely megint egy önvallomás, amiből kisejlik az albumcím is:

hősünk pedig „definiálja” is magát a dalban:

A lezárás a Kell a hely, egy szép kis szerelmes dal a végére. Ne legyen rosszkedvünk a lemez végighallgatása után – finom, kedves dal fut az akusztikus gitáron, de van benne vicces csavar, leállás és újraindulás is. No meg persze ilyen sorok: „A szíved egy bárban dizőz / Ott egy tigris, ott egy őz / Az őz kezében hosszú tőr / S a dizőz életére tör”.

Kedves, szerethető, ugyanakkor elgondolkodtató a Tűzijáték délben sok-sok érdekes megoldással. Lovasi egyébként rak össze és ad saját koncerteket is – ezeknek műsorába nemcsak a Tűzijáték, valamint a majd húsz évvel ezelőtti, Bandi a hegyről című szólólemezéről kerülnek be dalok, hanem a Kispál és a Borz-életműből, illetve a Kiscsillag repertoárjából. A Tűzijátéknak azonban nem az a célja, hogy koncerteken ugráltasson – maximum énekeltessen, gondolkodtasson, akár reggel, akár nyáron, este, amikor a tűzijátékok többségét rendezik és nézik. Akár délben.   

 (Lovasi András: Tűzijáték délben, 2019, Megadó Kiadó, 11 dal, 35 perc 2 másodperc)