HIRDETÉS

A szobrász, akinek itthon is van otthona

Tamás Gyopár 2017. december 12., 15:18
HIRDETÉS

Polgár Botond neve a gyergyóiak számára összefonódik a Szent István-szoborral, ám a jelenleg családjával Budapesten élő alkotó számos díjat érdemelt ki munkái által. Viszonylag korán, 15 évesen került el itthonról, ám mai napig berendezett lakás és műterem várja haza. Másodszor költözött a magyar fővárosba, de most se hiszi igazán, hogy tényleg elhagyta Gyergyót, és letelepedett Budapesten.

Polgár Botond neve a gyergyóiak számára összefonódik a Szent István-szoborral

– Mikor hagyta el Gyergyószentmiklóst, miért? Gondolom, egy kisvárosban viszonylag kevés a lehetőség egy szobrász számára.
– A kisváros és a kevés lehetőség, a karrierépítés mint szempont, kézenfekvő lehetne, de ennél sokkal árnyaltabb a dolog. Tulajdonképpen már azt sem tudom pontosan megmondani, mikor hagytam el Gyergyószentmikóst, mivel a 8 év általános iskolát követően Csíkszeredába mentem a művészetibe, és már ekkor kezdetét vette egyfajta leválás, csak hétvégén voltam Gyergyóban. Érettségi után Budapestre mentem egyetemre, de ugye, amíg a diákévek tartanak, azt még nem szokták elköltözésnek tekinteni. A gyakorlatban azonban mégiscsak életvitelszerűen Budapesten tartózkodtam, itt alakultak ki a barátságaim, találtam meg az ösvényeimet, és hoztam létre azt a referenciát, amire az ember a tevékenységét fel tudja építeni. A feleségemet is az egyetemen ismertem meg, és mivel ő marosvásárhelyi, ez megkönnyíthette a döntést, hogy diploma után hazaköltöztünk Gyergyóba.

Akkor kicsit telítődtem Budapesttel, honvágyam volt, és élt bennem egy romantikus elképzelés a hazatérésről.

De akkor már 28 éves voltam, és 15 éves koromtól egyre kevesebbet voltam a szülővárosomban, úgyhogy éreztem, ez inkább egy próbálkozás, mint határozott és végleges döntés. Aztán a doktori képzés miatt megint ingázni kezdtem Gyergyó és Budapest között, és a munkáim is azt erősítették, hogy vissza kell költözni. Ezért nem is tudom már, melyik költözést kell most számítani...

HIRDETÉS

– A város nevét hallva, mi jut eszébe leghamarabb?
– A szüleim, a rokonaim, az őseim. Utána egy bonyolult kép tájakból, házakból és kerítésekből, kapukból és kilincsekből, ajtókból és ablakokból, szekrényekből és fiókokból, illatokból és hangokból.

– Van-e kedvenc helye szülővárosában vagy környékén, ahová, ha csak teheti, ellátogat, vagy olyan hely, amely inspirálja, feltölti?
– Azt hiszem, nincs, mert összeolvad az egész azzá a képpé, amit említettem.

Amikor Parajdot elhagyom, és kígyózni kezd előttem az út, valami furcsa izgalom vesz rajtam erőt, elkezdek sietni

(ha valaki mellettem ül, mindig szóvá teszi). Sosem állok meg a Bucsin-tetőn, nem volna türelmem hozzá. Mielőtt elérem a belső forrást, van egy szakasz, ahol a ritkásabb fenyők között jobbra nézve először lehet megpillantani a medencét. Itt kezdődik a kép. Mindig más, ragyogó nyári napsütésben, esőben, ködben, zúzmarás őszi reggelen vagy havas, latyakos úton, mégis mindig ugyanazt érzem abban a pillanatban. És ez folytatódik a falvakon végig, átdöccenve a sorompón, megállva a kapu előtt. Nincs kitüntetett helyszín, mindegyik egyformán fontos, a gyermekkorom udvara, a templom, a temető, a Békény hídjai, a piac, a Csíky-kert, a Szent Anna kápolna, mind része a nagy képnek és a folyamatnak, ami addig tart, amíg ismét háttal vagyok a medencének, elhagyom a Basát, és kígyózni kezdek kifelé.

Az egyetlen szobor, amelyet Gyergyóban faragott, és itt is maradt, még az anyaga is idevalósi

– A gyergyószentmiklósi Szent István-szobor milyen helyet foglal el az alkotásai sorában?
– Sajátos helyet. Ez az egyetlen szobor, amit itt faragtam, és itt is maradt, még az anyaga is idevalósi. A többi szobor mindegyikét, ami itthon keletkezett, valahonnan hoztam, és utána el is vittem. Bár tavaly került a helyére, évtizednyi távolságban látom, már az avatás napján is egy régi emléknek tűnt. Valószerűtlenül sokáig tartott. Nincs másik szobrom, ami ennyi energiát és ilyen hosszú időt vitt volna el, és valószínűleg nem is lesz.  (a művészt 2006-ban bízták meg a Szent István-szobor faragásával szülővárosában, ezen megszakításokkal évekig dolgozott, tíz évvel később avatták fel -szerk. megj.) Az Andrássy- emlékmű is kevesebb, mint 4 év alatt valósult meg, még így is korszakká válik egy életműben, közben magam is változom, a gyerekek nőnek, az életünk telik. Úgy érzem, ha eldönthetném, egy szobrom mennyi idő alatt jöjjön létre, egy évnél nem terveznék hosszabbat. Az egy olyan ciklus, ami már jóval túl van a pillanatnyi hangulatok, hullámzó időszakok befolyásán, de még nem nő rá az emberre, nem válik korláttá vagy teherré. De az élet nem sokat törődik az idealista elképzeléseinkkel. (Polgár Botond 2013 és 2016. között a Kossuth téri Andrássy-emlékmű rekonstrukcióján dolgozott Engler Andrással és Meszlényi Jánossal együtt, ennek kapcsán 2014-ben a Magyar Művészetért Díjban részesült Engler Andrással közösen.)

– Számos díjat érdemeltek ki alkotásai, melyik az a munkája, amely a leginkább a szívéhez nőtt?
– A 2011-ben faragott Lilith című szobrom volt az utolsó olyan befejezett darab, ami belső késztetésre, ihletetten született, határidő és egyéb külső kényszerítő körülmények nélkül. Ehhez az állapothoz szeretnék visszatérni, de nyilván máshol tartok már, nem lehet ugyanott folytatni a sort.

– Most éppen mivel dolgozik?
– Az elmúlt egy év kicsit lappangó átmeneti időszak volt, sok mindennel próbálkoztam, de semmi nem nőtt túl a makettek, tervek stádiumán. Korszakváltás és belső útkeresés van, új helyszínre költöztünk, megszületett a második fiam, a nagyobbik iskolás lett, a jelek szerint decembertől tanítani fogok a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékén, egy éven belül disszertációt kell írnom. Nincs látványos nagy munka terítéken, helyette végtelen számú apró feladat a családban és a környezetben.

– Mit vitt magával, mit menekített Budapestre Gyergyóból?
– A szerszámaimon kívül a személyes tárgyaink egy részét. De még mindig rengeteg holmi van otthon, így ott üzemképes a háztartás, bármelyik pillanatban ugyanott folytatható, ahol abbahagytuk.

Kísérteties, amikor fél év után belépek a műterembe, és a pohár ott van az asztalon, ahová tettem, talpát körberajzolta a por. Olyan, mintha egy párhuzamos életem lenne, amit félbehagytam egy pillanatra vagy egy fél évre.

Ilyenkor csak állok és merengek, hogy a gyergyói énem álmodja-e azt, hogy Budapesten él, vagy fordítva...

– Önnek is szólt a Gyergyói Világvándorra a meghívó...
– Amikor megláttam az esemény oldalát, nosztalgiagörcsöt kaptam rögtön. Nehéz átszervezni az életemet, iskolaidőszak van sok teendővel...

A művész és kibővült családja

– A családja életében milyen helyet foglal el Gyergyó?
–- A nagyobbik fiam Marosvásárhelyen született, és első életévét Gyergyóban töltötte, a vakációkban családostól szoktunk jönni, neki erős kötődése van. Nyáron, amikor meghallotta, hogy megyek a szárhegyi alkotótáborba, közölte, hogy jönni szeretne velem. Mondtam, aludjon még rá, mert útközben már nem gondolhatja meg magát. És jött. Megvannak már a maga emlékei, az otthon hagyott játékai, és időnként kérdezi, hogy mikor megyünk újra. A kisebbik Budapesten született, majd idővel kiderül, hogy őt mennyire sikerül ráhangolni, attól függ, az életvitelünk megenged-e majd hosszabb időszakokat. Nem tudom, mi lesz mondjuk 3 év múlva, mint ahogy 3 évvel ezelőtt sem tudtam volna elképzelni ezt az élethelyzetet, amiben most vagyunk.

2006-ban, amikor elkezdtem a Szent István-szobrot, még nem terveztem a hazaköltözést. 2008-ban, amikor hazaköltöztünk, nem terveztem a visszaköltözést.

Túl sok ideig változtatgattam a helyem, az otthon fogalma már nagyon elvont bennem, leginkább a családot, a háztartást és a barátokat jelenti, meg persze a műtermet, amiből itt is van egy, meg Gyergyóban is. Már nincsenek olyan gyökereim, mint egy fenyőnek... Azt sem hiszem igazán, hogy tényleg elhagytam Gyergyót és véglegesen letelepedtem Budapesten.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS