HIRDETÉS

A verskalandor: jól megfér benne a költő és a közgazdász

Kosztolányi Kata 2018. március 20., 14:03 utolsó módosítás: 2018. április 19., 10:16
HIRDETÉS

Új kötettel jelentkezett év elején a székelyudvarhelyi ifjú költő, Bálint Tamás, akit Orbán János Dénes neovillonnak nevez a Hibalista című könyv fülszövegében. Ennek apropóján aztán sok minden szóba került: a jövőbeni tervek, a helyi irodalmi élet állóvize, a feltörekvő slammerek.

Bálint Tamás. A betűk és számok embere Fotó: Barabás Ákos

– Mire utalt Orbán János Dénes a neovillonozással? Elátkozott költő volnál te is?
– A csavargó életmóddal állhat összefüggésben, több versemben is megjelenik az utazás, a tenger motívuma, a száműzetés. De illik rám is: az egyetem után munkahelyileg sokat költözködtem, Szatmáron, Budapesten, Marosvásárhelyen éltem, majd visszatértem Kolozsvárra, és onnan öt éve hazavezetett az utam. Egyébként a fülszöveg vége felé Orbán János Dénes finomabb húrokat pendít meg, Tóth Árpádhoz hasonlít, mert a kolozsvári Előretolt Helyőrség irodalmi körnek visszafogottabb, halkabb szavú tagja voltam. Ők meg azok voltak, akik betörték az ajtót, tisztították a terepet, egyengették az utat, így nekünk könnyebb volt kibontakoznunk.

– Hogy kerültél ebbe a közegbe? Mikorra nyúlik vissza írói szárnypróbálgatásod?

HIRDETÉS
– Harmadik osztályban írtam a padtársnőmnek egy szerelmes verset, de abban nem vagyok biztos, hogy eljutott hozzá.

Majd a középiskolában novellákat küldözgettem be pályázatokra. Amikor a kötött formájú verseket tanultuk, magam is elkezdtem próbálgatni, mígnem rájöttem, hogy szeretek ezzel foglalkozni. Aztán Kolozsvárra kerülve belecsöppentem ebbe a közegbe, bátorítottak, és komolyabbra fordult a dolog. Volt már egy kötetre való anyagom, csak minőségileg sokat kellett javítanom rajta, úgyhogy ezzel teltek az első egyetemi éveim. Mivel közgazdásznak tanultam, hogy ki ne essek az irodalomtanulásból, bejártam a bölcsészkarra, hol világ-, hol összehasonlító, hol erdélyi kortárs irodalmat hallgatni. A Bretter Körön is részt vettem hétről hétre, de érdekes, hogy előadóként csak egyetem után vagy öt évvel hívtak meg.

– Ehhez képest Udvarhelyen alig pislákol az irodalmi élet. Hogy bírod e nélkül a közeg nélkül?
– Mivel a magyar irodalom nagyon Budapest-centrikus, havonta egy hétvégére felmegyek. Az egy tömény feltöltődés, és abból gazdálkodom. A kolozsvári társaság nagy része már ott él. Aki itthon maradt, a család vagy munka miatt nem ér rá. Volt egy generációváltás közben, és szerencsére van utánpótlás, de a régiek szétszéledtek. Közben azért csak vannak alkalmak: E-MIL (Erdélyi Magyar Írók Ligája) estek, az Irodalmat a vidéknek program, rendhagyó irodalomórák.

Öt éve, amikor hazajöttem, pezsgett itthon az élet, és most rossz látni, hogy mindez alábbhagyott. Az idevalósi tehetséges kortárs szerzők mind elmentek.

Bezárt egy fontos kulturális hadszíntér. Más városokban járva azt tapasztalom, hogy az egész mögött intézményi háttér van, vagy egy közhivatal, vagy egy folyóirat. Ha adott lenne egy helyszín és egy belevaló ember, aki felvállalja az irodalomszervezést, szállás- és útiköltségtérítés fejében szívesen jönnének a szerzők, csak legyen lehetőség. Emellett még a középiskolásokra koncentrálnék, mert köztük is sokan alkotnak, és nehogy elkallódjanak. Vagy

gyakoribbakká tenném a rendhagyó irodalomórákat, hogy ne higgyék, minden költő halott. Nagy potenciált látok még a slammerekben, ők be tudják vonni az irodalomba a mostani tizenéveseket, akik így potenciális olvasókká válhatnak.

Persze a slam poetry frissebb, fiatalosabb, mint egy irodalmi est, de hát mindkettőnek megvan a maga szerepe. Csak ne essenek a standuposok hibájába, hogy a sűrű fellépések miatt gyengébb szövegek születnek, vagy egy idő után ismétlik magukat.

Harmadik osztályban írta első versét, természetesen egy szerelmes verset Fotó: Barabás Ákos

– Kik hatottak rád pályád során?
– Amit csak tehettem, elolvastam, még azt is, amit nem feltétlenül szerettem, hogy a látóköröm szélesedjen, tudjam őket elhelyezni valahova. Szeretem Edgar Allen Poe-t, Vörösmartyt, József Attilát, Faludy Györgyöt, Baudelaire-t, az ókori görögöket. Élő személyek közül sokat köszönhetek Orbán János Dénesnek, Balázs Imre Józsefnek, Gál Attilának, eddigi szerkesztőmnek, valamint Nagy Koppány Zsoltnak, aki a Hibalistát állította össze. Szerencsére jól megtaláltam a közös hangot mindegyik hazai vagy magyarországi folyóirattal is, bárhol publikáltam. Attól, hogy egy pályatársam ír egy jó verset, még nem lesz kevésbé jó az enyém, sőt szülessen is minél több jó költemény, mert azzal az olvasó csak jól jár.

– A te új köteted hogyan fog az olvasók elé kerülni?
– Félhivatalos megoldás, de beadom a könyvesboltokba. Az irodalmi estek is arra valók: magaddal viszed, és a végén vesznek belőle. És a Bookline-on szintén sokan rendelnek.

Az alkotás magányos műfaj, és ritka, hogy valaki jól menedzseli magát. Én sem szeretem, de belátom, nem elég megírni, el is kell tudni adni a könyvet.

Annak idején Kányádi Sándor is felkereste az összes falu iskoláját, kultúrotthonát, kiépítve saját olvasótáborát. Most is be kell ülni az autóba, mert a személyes megkeresés a legjobb mód a könyvnépszerűsítésre.

– Úgy tűnik, jól megfér benned egymás mellett a közgazdász és a költő.
– Mindig azt gondoltam, nem akarok csak irodalommal foglalkozni, nehogy grafomániába forduljon a kenyérkeresettel járó stressz, hanem legyen egy polgári foglalkozásom. Hogy legyen hova menekülni, onnan meg visszatalálni, kikapcsolni egyikből a másikkal. Csakhogy nem könnyű váltani, az agyam nem villanykapcsoló, idő kell rá, és a munkahelyem nem olyan, hogy csak úgy alkotói szabadságot vegyek ki. Úgyhogy – bár az életem mindkét részét komolyan veszem – inkább az irodalom sínyli meg, és ezért jelentkezem ritkán.

– Hogyhogy ezzel a negyedik köteteddel felrúgtad az eddigi menetrendet, miszerint négyévente jelentkezel?
– Mivel munka mellett írok, és nem főállásban, ennyi idő alatt gyűl össze egy kötetrevaló. A Hibalista valóban félidőben jelent meg, de ez amolyan válogatás az első két kötetemből, néhány új vers mellett.

Amin most gőzerővel dolgozom – egy nagyobb lélegzetvételű eposz hexameterekben –, jövőre jelenik meg.

Csak az új kiadó úgy gondolta, addig is haladjunk, ne ismeretlenül robbanjak majd be Magyarországra, és ne kallódjanak el eddigi köteteim. Mostanáig az Erdélyi Híradó adta ki őket, csak nagyon kevés példányban, és nem is jutott el mindenhova, pláne magyarországi olvasó elé.

Azért is van polgári foglalkozása, hogy nehogy grafomániába forduljon a kenyérkeresettel járó stressz Fotó: Barabás Ákos

– Mik szerepelnek a Hibalistán?
– Nem mondom, hogy önéletrajzi ihletésű, bár annyiban igen, hogy egyszerre utal jó vagy kevésbé sikerült verseimre és a hullámzó életeseményekre, amelyek történtek velem. A mottószerű, cím nélküli nyitóvers ezt jól példázza.

– A verselés folyamata nálad hogy zajlik?
– Jön az ihlet, és van idő kidolgozni – ez az ideális. Ritkább eset, hogy úgy elkap a flow-élmény, hogy még csak javítani sem kell. De életem mostani szakaszában, amikor sajnos nem az irodalom tölti ki napjaim nagy részét, könnyebben tudok egy koncepció mentén alkotni, hogy ne ágazzék sokfelé a figyelmem. Belehelyezkedem egy költői világba, adott egy keret, és abban mozgok. Ez a módszer az előző kötetemnél, a Lávsztorinál alakult ki. A készülő eposznak is van már egy szinopszisa, hogy honnan hova akarok eljutni. Szennyes a munkacíme, és azzal a képpel indul, hogy a főszereplő a kertben tereget – utalva a balladabeli Ágnes asszonyra.

– És hosszabb szöveget készülsz írni?
– Ha belegondolunk,

a magyar irodalomban a prózát inkább az idősek művelték, a lánglelkű költők meg fiatalon alkottak.

Még mindig nem érzem magam elég érettnek ahhoz, hogy egy jó regényt összerakjak, de nem vetettem el gondolatát, csak még gyűjtöm az erőt és a tapasztalatot.

Bálint Tamás

1985-ben született Székelyudvarhelyen. Közgazdaságtant végzett Kolozsváron. Első kötete 2007-ben jelent meg A pap leánya, birtokostul címmel. További kötetei: Visszaút a fekete folyón (2011), Lávsztori (2015), Hibalista (2017). Erdélyi és magyarországi folyóiratokban egyaránt közöl. Tagja az Erdélyi Magyar Írók Ligájának, a Magyar Írószövetségnek, a József Attila Körnek és a Fiatal Írók Szövetségének. Méhes György-debütdíjjal, Látó-nívódíjjal, Németh Géza-emlékdíjjal, Szilágyi Domokos-díjjal büszkélkedhet.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS