Ahol a folyami rákok énekelnek – a szívhez szóló bestseller, amely egész jó filmfeldolgozást kapott

PhD-fokozatú tudós és zoológus, emberek milliói viszont nem a tudományos munkássága miatt ismerik a nevét, hanem azért, mert írt egy letehetetlen regényt, amelyből már a filmadaptáció is elkészült. Delia Owens mondhatni „belenyúlt a tutiba”, amikor úgy döntött, hogy fikciót ír, hiszen

az Ahol a folyami rákok énekelnek azóta több mint tízmillió ember polcán ott van, és számos nyelvre fordították le.

Catherine Danielle Clark, becenevén Kya története a 2018-as megjelenése óta számos újrakiadást ért meg, és a regény kézről kézre jár – főként a női olvasók körében – hiszen

egy olyan megható és szívhez szóló történetet mesél el egy magára hagyott lányról, amelyet majdhogynem lehetetlen félbehagyni és a végén könnyezés nélkül letenni.

Amikor 2019-ben magyarul, illusztrációs borítóval megjelent regény a boltokba került, a borítón a 2 millió eladott példánnyal promózták, aztán jött a 10 milliós mérföldkő, a most (többnyire már csak filmes borítóval kapható) negyedik kiadás borítóján pedig már 12 millió eladott példány szerepel, míg a könyv eladásai azóta meghaladták a 15 milliót is, ez a szám pedig film megjelenésének köszönhetően várhatóan újabb milliós nagyságrendekkel fog emelkedni, hiszen

akik eddig nem vették kezükbe a regényt, a film megnézése után nagy eséllyel kapnak kedvet hozzá.

Mivel manapság rendkívül kifizetődő népszerű regényekből és a New York Times Bestseller listáján szereplő könyvekből, vagy azok alapján mozgóképes feldolgozást készíteni (legyen az film, vagy sorozat), így adott volt, hogy Delia Owens regénye is megkapja a maga adaptációját. A producerkedésben is utazó Reese Witherspoon színésznő csapott le rögtön a lehetőségre, és a Hello Sunshine produkciós cégével meg is vásárolta az adaptációs jogokat, hogy a Sony birtokában levő Columbia Picturesnél elkészülhessen az Ahol a folyami rákok énekelnek mozgóképes változata, amely 2022 júliusában kerülhetett moziforgalmazásba. Bár nem hatalmas büdzséből készült (mindössze 24 millió dollár, ami viszonylag kevésnek számít a hollywoodi filmiparban), és a marketingkampánya sem volt kiemelkedőnek mondható,

a könyv népszerűsége mégis eladta a jegyeket a filmre is.

Cikkünk megjelenésekor a tizedik hete moziban levő alkotás már 130 millió dollárt hozott a készítőknek, amelyből 40 millió az Amerikai Egyesült Államokból, a többi közel 90 millió pedig a nemzetközi piacról jött be úgy, hogy a kritikusok középszerűnek vagy rossznak ítélték az alkotást, a nézőket viszont ez láthatóan nem különösebben érdekli, hiszen a Rottentomatoes kritikaösszesítő oldalon kiemelkedő, 96 százalékos nézői értékeléssel bír (mostanában egyébként trend, hogy a kritikusok véleménye nem egyezik a nézőkével: lásd a most futó Rings of Power, vagy a She Hulk esetét – ezek épp fordítva: a kritikusoknak tetszik, a nézőknek pedig nem).

Érthető tehát, hogy sokan akarják látni, hogy miként álmodták vászonra azt a megkapó regényt, amelyet a könyvmolyok egy, legtöbb két nap alatt „befaltak”, de azok is hamar befejezhettek, akik amúgy nem olvasnak rendszeresen. Egyszerűen amiatt, mert

Delia Owens nagyon könnyű és közérthető módon, és rendkívül olvasmányosan meséli el a Lápi Lánynak csúfolt, magára hagyott és egyedül felnőni kényszerülő Kya történetét.

Ahogy az lenni szokott, itt is felmerült az előzetes aggodalom az olvasók részéről, hogy miként lehet úgy vászonra vinni ezt a két szálon futó cselekményt úgy, hogy az ne csorbuljon, de tudjuk, hogy semmilyen feldolgozás nem tud könyvhű lenni, de nem is kell szolgalelkűen annak lennie, hiszen

teljesen más élmény az, amit a könyv ad, és amit bizonyos időintervallum alatt kell elmeséljen egy film és egy sorozat.

A könyv első része érthető módon nem kapott akkora hangsúlyt a filmben, hiszen az nagyrészt Kya magányának és önállóvá válásának érzelmi töltetét és a nehézségekkel tűzdelt mindennapokat mutatja be rengeteg vívódással, gondolkodással és az egyedüllét nehézségeinek oldalakon átívelő részletes kibontásával. Az írónő azzal tette még izgalmasabbá a regényt, hogy a múltban és a jelenben zajló történéseket párhuzamosan, váltakozva tálalta, ettől a formátumtól pedig a film sem tért el, itt viszont a keret a jelen volt, és Kya múltját visszaemlékezések formájában kaptuk meg.

A könyv elolvasása után, annak gazdag nyelvezetével a film meglehetősen szegénynek és egyszerűnek tűnik, hiába a nagyon jó díszletek és a kiváló operatőri munka a lápon és a mocsárban játszódó jelenetekben. Magyarán:

a film nem adja vissza azt a kilátástalanságot, szegénységet, elhagyatottságot, kiszolgáltatottságot és a magányt, amit Kyának kellett átélnie kiskorában, illetve hogy mennyire meg kellett harcolnia az elején a napi betevőért.

Valahol érthető is, hiszen rendkívül túlnyújtott lett volna a filmen elidőzni ezeken a részleteken, így a mozgóképes verzió inkább a tárgyalásra helyezi a hangsúlyt, a feszültségekkel teli tárgyalótermi dráma az ugyanis, ami nagyon jól tud működni a vásznon, de nyilván ennek a végigvivése is zanzásított a könyvben leírtakhoz képest.

Az Ahol a folyami rákok énekeltek-et, ahogy más regényeket is, lehetetlenség lett volna tökéletesen adaptálni, viszont a filmnek is megvannak a maga erényei, és valójában egész jól működik. Daisy Edgar Jones kitűnő választás volt Kya szerepére (ezzel lehet, hogy rengeteg könyvolvasó nem ért egyet), ugyanakkor a történet végi nagy csavar is valamelyest jobban működik a filmben, hiszen könyvben – enyhe spoiler – a költészet kissé idegennek hatott a természettudóssá vált Kya esetében, aki gyakorlatilag annak élt, hogy tudományos pontossággal és gyönyörű festményekkel térképezze fel és jelenítse meg a lápot és annak élővilágát.

A kissé young-adultosra sikerült casting is végeredményben elfogadható Tate és Chase esetében, a mellékszereplők is hibátlanul hozzák a lápvidék mellett élő vidéki kisvárosi amerikai népséget, akik tulajdonképpen kitaszították és kiutálták maguk közül a Lápi Lányt. Ahogy fennebb is írtam, az operatőri munka rendkívül jól sikerült, és

a készítőknek sikerült látványos formában visszaadni a fákkal és vízinövényekkel benőtt, lugasokkal és vízi ösvényekkel tarkított, rendkívül változatos flórának és faunának életet adó lápot, ahogy Kya kis kunyhóját is, amelyet a rajzaival és feljegyzésével díszített.

Ahogy a könyv vége is rendkívül megható, úgy a film befejezése sincs másként, és a regény ismeretében is képes könnyet csalni az ember szemébe az utolsó néhány képsor, akik pedig nem olvasták a könyvet, azoknak biztosan katartikus élmény, hiszen

Delia Owens egy rendkívül jól működő történetet írt, egy olyan karakterrel a főszerepben, aki iránt sem az olvasó, sem pedig a néző nem tud közömbös lenni.

(Az összképbe mindössze a főszereplő átmeneti öregítése rondított bele, ami rendkívül gagyira sikerült, de ez a nem nagy filmes büdzsé számlájára írható).

Végeredményben elmondható, hogy egy meglehetősen korrekt adaptációt kapott Delia Owens világraszóló bestsellere, amelynek most az lesz az érdeme, hogy azon nézőket terelheti a regény irányába, akik eddig még nem olvasták el, vagyis

új reneszánszt ad az amúgy is rendkívül népszerű bestsellernek, a könyv pedig moziba csalja a nézőket.

Bármilyen formában is fogyasszuk tehát a Lápi Lány, Kya történetét, biztosan még sokáig velünk maradnak az olvasottak és a látottak.