Amikor Păunescu eláztatta a szállodát. Udvarhely az 1960–80-as években

Tudtad-e, hogy hol volt a „Libán-bodega”? Hát azt, hogy hol állt a Matild névre elkeresztelt csúszda? Kik voltak a műsorvezetők az 1972-es Siculus fesztiválon? A május elsejei felvonuláson hol volt a dísztribün? Kik fogadták Ceaușescut a hetvenes években a stadionban? Hogy nézett ki a Szuper üzlet 1970-ben?

Márton Zsigmond könyvéből nemcsak olyan válaszokat lehet kapni, hogy itt és ott és ekkor és akkor, hanem mindezt látni is lehet. A hatvanas években a néptanács munkatársaként, majd a hetvenes-nyolcvanas években a Küküllő szálloda igazgatójaként dolgozott a ma 84 éves nyugdíjasként élő turisztikai szakember, aki Firtosváraljáról, igencsak népes családból származik. Fényképezni autodidakta módon tanult meg és a mindennapi munka mellett végezte ezt – azonban ha az ember egy ekkora és ilyen szállodát vezet majdnem két évtizedig, mint az udvarhelyi Küküllő, akkor óhatatlanul belekerül néhány olyan történetbe, amit nem illik magában tartania.

És Márton Zsiga bácsi elmondja ezt a könyvében is. Hogy más sztorikkal ne is foglalkozzunk, egyet emelünk ki: halottról jót vagy semmit, de azt el kell mondani Adrian Păunescuról, hogy 1981-ben bizony a szállodában három emeletet is eláztatott.

Nem elég, hogy a nagy ember jól belakott szilvapálinkából és füstölt kolbászból (ezt a közeli Boldogfalván szerezte be egy milicista), de úgy elfelejtette elzárni a fürdőkád csapját, hogy reggelre minden elázott.

Hogy ki fizette meg a Păunescu által okozott kárt? Nem ő, az biztos, „az elázott falak újrafestését, rendbetételét, az összes költséget nekünk, a szállodának kellett megfizetnünk” – meséli Márton Zsigmond a könyv lapjain.

Ha Adrian Păunescut nem is fotózta le, Nicolae Ceaușescut bizony nagyon sokszor: a pártfőtitkár 1970 és 1979 között összesen öt alkalommal járt Székelyudvarhelyen, Márton Zsigmond ezeken „hivatalból” volt jelen, s nemcsak magát az „öreget”, hanem a kíséretét, a készülődést, a sok-sok kivezényelt udvarhelyi embert is fotózta. Nagy „menetek” voltak ezek, akárcsak a május elsejei felvonulások a Lenin úton (ez a mai Tamási Áron utca), illetve a Szejke Fesztiválokon. Külön fejezetet kapott a könyvben a Siculus Fesztivál, amelyből hármat tartottak Udvarhelyen 1970–72-ben, Márton Zsigmond ezeken nemcsak fotósként, hanem a szervező KISZ könyvelőjeként is részt vett.

A város akkori prominens személyei (Ubornyi Mihály, Szávuj Lajos, Csog  József és mások), vállalatvezetői, igazgatói (Fábián Lajos, Petres Gyula, Albert Dávid, Hermann Gusztáv, Finta Béla, stb), illetve a megyei vezetők (például Fazakas Lajos vagy Pataki Imre) is feltűnnek a fényképeken, de van olyan képsorozat, amely a romániai magyarság egyik akkori „nagy emberének” Fazakas Jánosnak a farkaslaki látogatását (1972) mutatja be. Akkor Szervátiusz Jenő már dolgozott a ma is álló Tamási-emlékművön, Fazakas pedig szalonnázgat a Tamási-portán a vén diófa alatt, illetve cseveg a helybéliekkel és az 1966-ban elhunyt író öccsével, Tamási Gáspárral.

Külön élmény az új kórház, illetve lakótelepi építkezések látványa a könyvben, ennél szomorúbbak az 1970-es árvízről és az utána levő állapotokról készült fotók. Vannak olyan mindennapi életképek is, például a volt 2-es számú általános iskola (a mai Orbán Balázs iskola) évzárója 1978-ból, amiről szintén több fotó került a könyvbe.   

A kötet jól van megszerkesztve,

nagy pozitívuma, hogy szövege gondozott, nem pedig történészi szakszöveg, hanem bárki számára érthető.

Persze az ember, ha telhetetlen e téren, akkor azt sajnálhatja, hogy miért nem került bele még egyszer ugyanennyi fénykép, mert abból ugye sosem elég, de hát jóból is megárt a sok. Több mint kétezer régi felvétele van Márton Zsigmondnak, ennek a jó tíz százaléka, pontosan 203 felvétel került a könyvbe, amelyet a Haáz Rezső Múzeum adott ki.

A képeket a Dávid Fotó digitalizálta (Dávid Botondnak ennél sokkal több köze volt a kiadáshoz, hiszen ő ösztönözte Zsiga bácsit és a múzeumot is a képek megjelentetésére), a szöveget Gidó Csaba, Hermann Gusztáv Mihály, Kolumbán Zsuzsanna történészek, illetve P. Buzogány Árpád szerkesztő írták, lektorálták, javították és szerkesztették – a kötet ebből a szempontból is meglepően igényes, nemcsak a fotók miatt. Sajnos manapság is jelennek meg olyan helytörténeti kiadványok, amelyek információ- és képanyaga hiánypótló, viszont annyira slendrián a szöveg és a kivitelezés, hogy az ember keserű szájízzel sajnálja mások belefektetett munkáját.

A könyv ott is megvásárolható, ahol néhány héttel ezelőtt bemutatták, az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban – ma múzeum, de abban az időben, amikor Márton Zsiga bácsi fényképeinek zömét készítette, tüdőgondozó, szülészet, később pedig iskola volt. Ahhoz az épülethez is nagyon sok udvarhelyi ember sorsa, élete (vagy annak a kezdete...) hozzáfűződik, akárcsak e könyvben megtalálható fotóanyaghoz.