Babyteeth: boldogságkeresés ott, ahol látszólag nincs boldogság

A tavalyi Velencei filmfesztiválon bemutatott, nemrégiben a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) fődíját elnyerő ausztrál Babyteeth a minden szempontból rendhagyónak számító filmes év egyik kiemelkedő, ha nem a legkiemelkedőbb szerzőfilmes darabja az eddig mindössze sorozatepizódokat rendező Shannon Murphytől, ami

jó eséllyel csíphet meg és válthat díjra egy Oscar-jelölést a szintén formabontónak ígérkező, a járványhelyzet miatt jövő áprilisra halasztott filmes szakmai díjátadón.

Nem árulok el azzal nagy fordulatot a filmből, hogy a Babyteeth egy halálos beteg lányról és diszfunkcionális családjáról szól, akiknek az életét fenekestül forgatja fel egy narkós fiatal, aki minden tinilány szülőjének a rémálma. Az a tipikus figura, akitől az ember a lehető legtávolabb akarja tudni a lányát, hogy nehogy belevigye a spirálként forgó, labirintusszerű önpusztításba, ám ahogy az lenni szokott, egy dolog az elképzelés és szöges ellentéte a valóság.

A főszereplő Milla ráadásul a legsebezhetőbb, legbefolyásolhatóbb, legkritikusabb időszakában van – a „nekem ne mondják meg a szüleim, hogy mit csináljak” periódusban –, amit ráadásul a betegsége is tetéz.

Milla élni és szeretve lenni szeretne, vágyait pedig a narkós Mosesre vetíti ki, aki az első pillanattól kezdve lehúzni akarja a lányt és családját: hol pénzzel, hol gyógyszerekkel, ráadásul az ő családja és háttere szöges ellentéte a Milla idillinek tűnő felső-középosztálybeli életének.

A két világ találkozása számos, előre nem látható fordulatot hoz, ugyanakkor tanúi lehetünk annak is, hogy Milla szülei sem álomszülők, hiszen nekik is megvannak a maguk problémái: apja életközépi válságban van, anyjának pedig gyógyszerekre van szüksége, hogy nyugodt és kiegyensúlyozott legyen, ezeket az állapotokat pedig fokozza a rendkívül sebezhető lányukért való aggódás és annak kényszere, hogy valamilyen formában boldoggá tegyék őt.

A függőséget és annak fokozatait több szempontból is taglaló, két órás alkotás egy percig sem tűnik erőltetettnek vagy vontatottnak, a különböző részek, a cselekményt összefoglaló színes fejezetcímek pedig rendkívül jó ötletnek bizonyultnak az egymástól rendkívül elérő jelenetek elválasztásában.

Az egyedülálló színes képi világgal, a rendkívül sok közeli kameraállásból felvett és több, meglehetősen intim jelenetet felvonultató film zenei téren is rendkívül erős, a rendkívül találó zeneválasztásnak köszönhetően már a moziból kijövet kerestem a Babyteeth Spotify-playlistjét, hogy még egy darabig ne essek ki abból a lelkiállapotból, amit a film idézett elő bennem.

A szereplőgárda mondhatni briliáns, a főszerepet játszó Eliza Scanlen újból bebizonyítja, hogy korunk egyik legtehetségesebb feltörekvő színésznője, akit láthattunk már a Kisasszonyok 2019-es, Greta Gerwig-féle feldolgozásában, de szenzációsan alakított a 2018-as Sharp Objects című limitált HBO-sorozatban, a Babyteethben nyújtott alakítása mellett pedig a Netflixen éppen mától elérhető The Devil All the Time című, ígéretesnek tűnő filmben is bizonyíthat egy kisebb szerepben.

Az életközépi válságban tengődő apa szerepére szintén telitalálat volt az eddig még szereppel soha mellé nem nyúló Ben Mendelsohnt választani, aki kiemelkedően játssza a látszólag mindent kézben tartó, de az események sodrásában megingó apát, de az irányítani képtelen anya szerepében megjelenő Essie Davis alakítására sem lehet panasz, a Mosest eljátszó Toby Wallace pedig Hollywood egyik új üdvöskéje is lehet, ha most, a piti drogos eljátszását követően a filmszakma is felfigyel rá, és nem hagyja elkallódni.

Aki pedig kíváncsi arra, hogy milyen is a boldogságkeresés a halál és a függőségek árnyékában, annak kihagyhatatlan ez a mozi,

ami biztosan eljut a széles közönséghez is a járványhelyzet miatt átalakulóban levő filmforgalmazásnak is köszönhetően (amiben a legálisan, online is megnézhető filmekre nagyobb hangsúlyt fektetnek).

Aki egy igazán jó filmet akar látni az idei filmtermésből, az a Babyteeth-et semmiképp se hagyja ki. Lehet, hogy idén ennél jobb filmélményünk már nem is lesz.

Az alkotást a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztiválon láttuk.