„Doncsurekráj, tunájt…!” Dalok a sírásról

Az ember lelkivilágából, illetve biológiai felépítéséből következik, hogy néha szokott sírni. Öröm vagy bánat, fájdalom, szomorúság miatt olykor-olykor kipottyannak, legördülnek vagy éppenséggel folynak a könnyeink. Persze, néha a nevetéstől is könnyesek lehetünk. Néha meg egy-egy dalon is lehet sírni, de egy-egy dal a sírásról, a könnyekről szól.

Joplin halála előtt nem sokkal énekelte fel ezt az eredetileg 1963-ban Garnet Mimms-szerzeményt, a dal a posztumusz megjelent Pearl című lemezre került, illetve egy kislemezen is megjelent, a másik oldalára a Mercedes Benz került. Ahogy Joplin belekiált a mikrofonba, hát az egészen elképesztő… A dalnak több feldolgozása ismert, álljon itt egy Natalie Cole- és egy régi Rúzsa Magdi-verzió.

Egy nagyon szép Mick Jagger-Keith Richards-dal a hetvenes évekből, abból az évtizedből, amelyre utóbbi bevallása szerint nem nagyon emlékszik. Mindenesetre a nagy duma ellenére emlékezetes dalok mégis előbújtak a gitárjából, a Fool to Cry egy rendkívüli vallomás, illetve párbeszéd apa és lánya között… Tényleg megható.  

A „Kjúr” egyik legismertebb száma tulajdonképpen egy bocsánatkérős, fiús dal, amely arról szól, hogy a fiúk nem sírnak, ha elveszítenek valamit vagy valakit, csak kérik a bocsánatot, mentegetőznek és megbánnak. Bár csak így lenne… Robert Smith és társai a mai napig játsszák ezt a dal, általában a ráadásban.

Ha nem csajoztál erre a számra, akkor nem is a kilencvenes-kétezres években éltél (vagy nem akkor csajoztál...), s nem láttál olyat, amikor a rockesten a csajok kórusban sírtak. Erre, természetesen. A „Gánzenrózisz” legismertebb dalainak egyike, amely a világ szerelmes rockballadáinak képezeletbeli toplistáján is igencsak előkelő helyezést érne el. Generációk sírtak rajta, az tény. Illetve legalább két generációnyi részeg férfi próbálta nap-mint nap utánozni a levezető énekrészt…

Tragikus körülmények között veszítette el a gitáros a négyéves kisfiát 1991-ben: New York-ban a kis Conor az 53. emeleten levő lakásuk nyitva hagyott ablakán zuhant ki. Clapton nagyon nehezen dolgozta fel a tragédiát, később ezt a dalt írta kisfia emlékére.

Áttérve a magyarokra és maradva kábé ebben a korszakban, de nem ebben a stílusban, jöjjön egy dal az idők mélyéről. 1991-ben, a Republic őskorszakában, a Hoppá, Hoppá!!! című lemezre került ez a punkos hangvételű, vicces dalocska. Mindennek egyszer sírás lesz a vége, bármennyire is úgy érezzük, hogy miénk a világ.

A 2010-ben feloszlott zenekar hat évvel azelőtt, 2004-ben jelentette meg utolsó stúdióalbumát Én, Szeretlek, Téged címmel. Érdekes szerzemény a WC-n sírni, izgalmas riffel kezdődik, majd a Lovasitól megszokott „elkárhozol, bármi…” hangulata jön, majd van egy kulcsmondat: „onnan fogod tudni, hogy jól vagy, ha nem találsz senkit, akinek a helyébe lennél”. Bele van építve egy amerikai népdal és tulajdonképpen semmi sírós nincs benne. Vagy mégis? És a Csík Zenekar is szokta játszani.

A jelenleg éppen búcsúzkodó Kistehén együttes tíz évvel ezelőtt hozta ki az Elviszlek magammal című albumát, a lemezről nem ez a legismertebb szerzemény, hanem a címadó dal. A Ha sírok (az albumon a harmadik szám) Kollár-Klemencz László szerzeménye és bizony nem örömünkben sírunk (ha sírunk) tőle: „Ha sírok / testemet hagyják el a zsírok / lassan puffad fel a fejem / úgysem törődik senki velem”. Letargikus dal, ugyanakkor lázadó is, síráson innen és túl:  „nem akarok megfelelni / sem az anyámnak az apámnak, / sem a festett hajú nőnek, / sem a mocskos szájú taxisofőrnek, / nem akarok megfelelni / a társadalmi imának.” Izgalmas a szimfonikus feldolgozása is.