„Két órát lovaglok, s lelövök két baglyot” – avagy miért ilyen népszerű még mindig a Red Dead Redemption 2?

Több mint négy éve, 2018. október 26-án jelent meg minden idők egyik legjobb nyílt világú videójátéka, a Rockstar fejlesztőcsapatánál készült Red Dead Redemption 2.

A játékosok körében vadnyugati GTA-ként, vagy westernszimulátorként is hivatkozott szórakoztatóipari termék nemrég érte el az 50 milliós eladási mérföldkövet, ami rendesen felülmúlta az előző rész 24 milliós eladásait, ezzel pedig összesen 74 millió példányt értékesítettek már a Red Dead Redemption-franchise játékaiból világszerte.

És hogy mennyire jó játék, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy még mindig rendkívül népszerű sokak körében, és számos játékos van, aki ebben merül el évek óta, hiszen gyakorlatilag megunhatatlan, és rendkívül hatékony agykikapcsoló tevékenység.

– jellemezte tömören a napokban egy csíkszeredai játékos, aki az ötletet adta, hogy visszatérjünk egy kicsit a játékba, és megnézzük, hogy mitől ennyire népszerű még mindig a Red Dead Redemption 2.

Western-hétköznapok részletgazdag valósága – Red Dead Redemption 2

Több ezer programozó többéves megfeszített munkája egy olyan játék-univerzum, amibe ha belépünk, tátva marad a szánk. Amikor pedig feltárulnak a részletek, nem győzünk betelni vele. Beszippant, a részesévé tesz és hetekig, hónapokig nem enged, igaz, egy idő után rendesen elegünk lehet belőle.

A nap végén az ember bekapcsolja a játékkonzolt vagy a PC-t/laptopot, elindítja a Red Dead Redemption 2-őt, és

máris a vadnyugaton találja magát Arthur Morgan vagy John Marston „bőrében”, és rajtuk keresztül ereszti ki a napi robot gőzét a virtuális vadnyugaton.

Merthogy mi lehet annál nyugtatóbb, mint felpattanni a kedvenc lovunk hátára, és ügetni a piszkosul részletgazdag világban, amit a Rockstar több ezer – sokszor egyébként túlórában dolgoztatott – fejlesztője hozott össze.

És, hogy mi mindent lehet ebben a játékban csinálni a lovagláson kívül? Mondhatni

a lovaglás az a „malter”, ami összeköti a különbnél különb és rendkívül változatos tevékenységeket, amiket a játék kínál nekünk.

Az iparosítás küszöbén álló vadnyugaton mi vagyunk a „Berci bácsik”, vagyis karakterünk az a figura, aki mindenben ott van, mindennel és mindenkivel kapcsolatba léphet, minden, nem játszható karakter hozzá fordul segítségért, vagy épp őt akarja lelőni/kicsinálni/kirabolni, vagy épp megbízást adni neki. Arthur Morganünk tehát egyfajta svájci bicska:

ha kell vadászik, ha kell növényeket gyűjtöget, ha kell rivális bandatagokkal számol le, ha kell akkor kincseket keres, rejtélyeket old meg, bankokat és vonatokat rabol ki, egyszóval mindent csinál, amit az egykori vadnyugaton csinálni lehetett.

Ha úgy tartja kedvünk, és épp nincs hangulatunk lövöldözni, akkor egyfajta Sims-ként is működik a játék, vagyis ilyen hétköznapi élet-menedzselés gyanánt akár órákat üthetünk el azzal, hogy belovagolunk a nagyváros borbélyszalonjába, ahol megigazíttathatjuk a hajunkat és a szakállunkat, elmegyünk a szabóhoz, ahol változatosabbnál változatosabb ruhákat próbálhatunk fel és vásárolhatunk meg, de

bemehetünk a legelőkelőbb szalonba is, ahol egy pohár whiskey rendelése után odaülünk egy éppen pókerező asztaltársasághoz, hogy elnyerjük minden virtuális dollárjukat.

De blackjackezhetünk, dominózhatunk, ezek a minijátékok pedig itt is úgy működnek, mint a valóságban. Mielőtt azonban bárki is a szerencsejátékok népszerűsítésével vádolna meg, jó ha tudja, hogy a Red Dead Redemption világában mindezeket tét nélkül, puszta szórakozásként játszhatjuk, és senkinek sem kerül egy fityingjébe sem, hiszen a tét és a nyeremény is mind virtuális, amiért nem kell külön fizetni a játékban. Ez a játékkal együtt jár, és pont. Senkinek sem kötelező, de

jó időtöltés amikor meguntuk már a lovaglást, lövöldözést, vadászást, és épp egy ilyen minijátékkal kapcsolnánk ki az agyunkat a nap végén.

Merthogy erről szól az egész. Elindítod, és a nap végén megszűnik kicsit a külvilág, a napi stressz, és annak a gondja, hogy mi vár ránk holnap a munkahelyen.

A Red Dead Redemption egy szelep, amiben az ember kiereszti a felgyűlt gőzt akkor is, ha napi fél- vagy épp több órára „ugrik be” szabadideje függvényében.

A pisztolypárbajokat leszámítva a játék nem erőszakos, nem durva, és alig van benne olyan dolog, amit például a videójátékokhoz még fiatal gyerkőc ne láthatna, sőt időnként még őt is bele lehet venni a „buliba”, ha nagyon érdeklődik aziránt, hogy apa épp mivel lazít a gép vagy a tévére kötött konzol előtt.

A játékmenet kifejezetten lassú, és pont ezen van a hangsúly, hogy kiélvezni mindazt, ami körülvesz. Itt nem kell sehová sietni (hacsak nem akarunk gyorsan haladni), nincsenek szájbarágott küldetések, amiket mindenáron teljesíteni kell, ha haladni akarunk a sztorival, akkor fókuszálhatunk csak a fő missziókra, de ha félretennénk azokat, és

csak szabadon kalandoznánk a vadnyugaton, azt is megtehetjük minden további nélkül, ugyanis a játék bővelkedik a rövid történetekben és „random” eseményekben.

Miközben lovaglunk, mellettünk zajlik az élet, az NPC-k élik az életüket (sokuknak rendes, napi rutinja van), és mindenféle konfliktusokba kerülhetünk velük. Lovagolnánk A-ból a B-be? Egyik percben még minden a legnagyobb rendben, a másikban pedig útonállók szegeznek fegyvert ránk, vagy épp egy farkasok által megtámadott ember kéri a segítségünket, de vannak olyan találkozások is, amiből „kidumálhatjuk” magunkat, és a végén még megbízást is kapunk a rosszarcúnak tűnő figuráktól, amit vagy teljesítünk, vagy nem. Merthogy a játékban kivétel nélkül mindegyik karakterhez hozzászólhatunk, és ha csak egy visszaköszönést is, de kapunk tőlük.

Mindenki reagál ránk annak függvényében, hogy miként szólítjuk meg őket: ha kedélyesen odaköszönünk, akkor viszonozzák, sőt, még röviden el is lehet beszélgetni velük a munkáról/időjárásról vagy épp arról, amit csinálnak, de ha sértegetni kezdjük őket, akkor ők is agresszívvé válnak, és nem ritka, hogy egy két szóváltás után fegyvert rántanak ránk, és le is puffantanak, ha kellően felidegesítettük őket.

Ha mi lövünk először, annak általában következménye van, mert vagy a morálunk csökken, vagy pedig a rendőrök állnak ránk, és vesznek üldözőbe, aminek általában börtön vagy halál a vége, de ha menekülni próbálunk, annak jó kis káosz lehet az eredménye egyre nagyobb vérdíjjal a fejünkön.

Nincs két egyforma helyzet a játékban, a fő missziókat és a történet sarokpontjait leszámítva. Ha lelőnek, kissé kevesebb pénzzel kezdjük újra egy kicsit „arrébb”, ha pedig vérdíj van a fejünkön egy korábbi balhé miatt, és egy adott területen köröznek minket, akkor

jó ha nem keltünk feltűnést egészen addig, amíg a legközelebbi postahivatalban be nem fizetjük a fejünkre kitűzött árat, ami nulláz mindent, mi pedig tiszta lappal folytathatjuk a kalandozást.

A tíz legjobb nyílt világú játék az elmúlt évekből

A videójáték-iparnak is megvannak a maga klasszikusai, amik milliók tetszését nyerték el, és amik az évek távlatából is hatalmas megbecsülésnek örülnek a játékosok körében. Most az általunk tíz legjobbnak ítélt open world játékot mutatjuk be.

Felsorolni is nehéz, hogy mi minden van a játékban, amit érdemes felfedezni. Több száz növény, állat, felszerelés és helyszín egy akkora, teljes egészében bebarangolható területen, aminek minden szegletét szinte lehetetlen egy végigjátszás alatt felfedezni. Itt még

a legeldugottabb helyekre, az utolsó kunyhókba is érdemes benézni, mert amellett, hogy mekkora igényességgel van minden megcsinálva ebben a játékban, az eldugott helyszíneken várnak ránk a legnagyobb kincsek, a legváratlanabb jutalmak.

13 pakli cigarettakártyát gyűjthetünk a játék során, aminek darabjai szanaszerteszét lelhetőek fel, általában a legeldugottabb viskókban, de ha bemegyünk egy barlangba, felmászunk egy padlásra, lemegyünk egy pincébe, ott is garantáltan találunk valami különlegeset a megszokott gyűjtögethető konzervek, cigaretta, különböző kencék, italok és eszközök mellett.

A Red Dead Redemption 2-őt játszhatjuk felületesen, de a maximalistáknak számos kihívást tartogat. A számtalan gyűjthető dolog és mellékküldetés mellett a felszerelésünket is fejleszthetjük különleges darabokkal, emellett a táborunkat is fejleszthetjük, ehhez azonban nem lehet félvállról venni a játékot. Vadásznunk és halásznunk kell, ami több száz órát is elvehet az életünkből, ám ha sikerül levadásznunk a prémium állatokat, azok bőréből különleges kozmetikai elemekkel bővülhet az arzenálunk, tehát

megéri lopakodva, a különleges állatok nyomait követve, rendkívül nagy körültekintéssel vadásznunk, hiszen a belőlük kinyerhető trófeák nem olyanok, amiket csak úgy utánunk dob a játék, ezekért tényleg meg kell dolgozni.

Egy szó mint száz, a Red Dead Redemption 2 egy végletekig kidolgozott, elképesztően részletes nyílt világú sandbox-játék amiben azt és akkor csinálunk, amihez épp kedvünk van.

Nem követel sok gondolkodást, nem gyors és erőszakos, és nem az orrunknál fogva vezet, ahogy teszi azt ma sok, hasonló kaliberű játék:

hogy „csak még ezt a küldetést, csak még azt a feladatot végezd el, de mutatjuk az odavezető utat, és elmondjuk, hogy mit kell csinálnod”. Itt nincsenek szamárvezetők,

nekünk kell felfedeznünk, megtalálnunk, elvégeznünk mindent, aztán, hogy mindezeket hogyan abszolváljuk az csak rajtunk és a rendelkezésünkre álló arzenálon múlik.

És ha valamit nem csináltunk meg, vagy folyamatosan elbukunk valami miatt egy feladat végrehajtásában, akkor mindig ott van a következő nap, hétvége, amikor újra belevethetjük magunkat, és abszolválhatjuk, vagy épp hagyhatjuk a fenébe egy másik megoldandó feladatért.

A Red Dead Redemption 2 úgy tökéletes ahogy van, és az a legjobb benne, hogy most, négy évvel a megjelenése után is érdemes egy hosszú és fárasztó nap után elveszni benne…