„Mama, újabb képeslap Öcsitől!” Puskás Ferenc életregénye

„A meccs felénél, a törmelékhullámok és a leomlott falak között néhány szovjet katona tűnik fel. Csőre töltött gépfegyvert hoznak magukkal, az ujjuk a ravaszon, az arcok kormos. Amint meglátják őket a lakók, megdermednek rémületükben. Ők az elsők a Vörös Hadseregből, akiket ennyire közelről látnak, és nem igazán tudják, mihez kezdjenek. Puskás közelebb lép hozzájuk, a labda még mindig a lábán, most finoman oda rúgja nekik. Az visszapattan az egyikük csizmájáról. Feszülten telnek a másodpercek. Az egyik katona nagyon lassan leveszi a sisakját, és leteszi a gépfegyverét. Közelebb lép a labdához, lendületet vesz, és ügyetlenül belerúg. Mindenki tapsol és ujjong örömében.

– Még sosem játszottam orosz csapat ellen! – kiáltja Puskás. – Mi tagadás, nem tűntök valami jónak.”

Ezt a jelenetet írja a könyv 55. oldalán, persze arra semmilyen bizonyíték nincs, hogy ez valóban így történhetett meg valamikor 1945 elején, de az irodalom ettől is szép, hogy ilyen helyzeteket is képes teljesen hitelessé tenni. Daniel Entrialgo nem kisebb dologra vállalkozott néhány évvel ezelőtt: úgy írni meg Puskás Ferenc, a valaha volt legnagyobb magyar labdarúgó életét, hogy az teljesen hitelesnek tűnjön, és nem dokumentum-könyv, hanem egy olvasmányos regény legyen belőle. Ez sikerült is, a könyv néhány hónapja magyarul is olvasható.       

Pedig Puskás Ferencről íródott már könyv, mégpedig nem is egy: még a nyolcvanas években, az első hazatérése után Hámori Tibor írt róla riportkönyvet, utána több, nem feltétlenül jelentős kiadvány is megjelent róla, mígnem 2005-ben Szöllősi György sportújságíró megjelentette a Puskás életéről szóló monumentális művet, amely azóta további két, bővített kiadást és több fordítást ért meg, és a legrészletesebben foglalja össze a legnagyobb magyar futballista életét. S akkor még nem beszéltünk a szerte a nagyvilágban megjelent életrajzokról, de készült róla igen átfogó és részletes dokumentumfilm 2009-ben, a Puskás Hungary, de ezenkívül megannyi kisebb film és visszaemlékezés. Puskás Öcsi élete ihletett meg rajzfilmet is, illetve 2020-ban mutatták be a róla szóló musicalt is Budapesten.

A múlt év végén viszont egy olyan könyv jelent meg Puskásról, amihez fogható egyelőre nem volt.

Daniel Entrialgo spanyol újságíró még 2018-ban írta meg Puskás Ferenc életéről szóló regényét, a magyar fordítás 2021-ben készült el. „Könyveket olvastam, filmeket és dokumentumfilmeket néztem meg róla, sok hatvanas évekbeli spanyol újságcikket böngésztem át. Izgalmas volt látni, mennyivel másképp írtak róla a jelenkor játékosaként, mint később legendaként” – nyilatkozta a Forbes magazin munkatársaként is dolgozó Entrialgo, aki szerint Maradonát leszámítva nincs még egy olyan futballista, aki ilyen életutat járt volna be. „Úgynevezett nem-fikciós regényt írtam, amely 90-95 százalékban valós eseményeken alapul. De az igaz, hogy a párbeszédek regényes formában íródtak” – idézi a 24.hu a szerzőt, aki múlt év végén Budapestre is ellátogatott a magyar fordítás megjelenésének alkalmából.

Nemcsak a futball elevenedik meg a majd négyszáz oldalas, vaskos könyv lapjain, nemcsak a ma már legendásnak számító meccsek, az olimpiai és vb-döntő, a londoni 6:3, a két BEK-döntő fontosabb mozzanatai olvashatók a kitűnő érzékkel megírt szövegben, hanem Puskás családjának, barátainak, játékostársainak történetei is.

A szerző úgy épít be a regénybe történeti ismereteket a Horthy-korszakról, a második világháború sújtotta Budapestről, az 1956-os forradalomról, a körülményekről, hogy olyan ember is bátran elolvashatja, akit amúgy nem nagyon érdekel a futball és annak története. Akit viszont igen, annak még jobban ajánlott. Entrialgo tényleg nagyon jól írt meg elképzelt párbeszédeket, valós történeteket, illetve olyan helyzeteket, beszélgetéseket, amelyek ha nem is pont úgy történtek, de minden bizonnyal így IS történhettek egykor. Például az a jelenet, amikor édesanyja félti a fiát a repüléstől, ő pedig mindig kénytelen hazudni hajókról, vonatokról – de azért néha csak rájön, hogy olyan gyorsan nem lehetett eljutni a világ egyik feléből a másikba… Fia pedig mindenhonnan képeslapot küldött haza – legnagyobb fájdalma volt, hogy az emigrációból huszonöt év után térhetett haza először, és sem az édesanyja, sem pedig legjobb barátja, Bozsik „Cucu” temetésén nem lehetett ott.  

A könyv korszakokra van osztva, és a fontosabb dátumok egyfajta alcímként szerepelnek benne. Majdnem teljesen kronologikus sorrendben jönnek egymás után az életesemények – a kezdő fejezetben végigkövethetjük az eredetileg Purczeldnek hívott Puskás gyerek- és ifjúsági éveit a kispesti grundon, Bozsik Józseffel való életre szóló barátságát, az első meccseit a Kispestben.

Érdekesség (de ezt a lexikonok is írják), hogy a fiatal Puskás Nagyváradon játszotta élete első felnőtt bajnokiját 1943-ban – az viszont nagyon életszerű, ahogy a regényben megjelenik az odavezető vonatút.

Mint ahogy az is, amikor a válogatottban Zsengellér azzal zrikálta a fiatal, banánt először látó Puskást, hogy a héját is megetette vele – viccből, persze. Az emlékezetes, ismert anekdoták, történetek mind-mind benne vannak a regényben, és filmszerűen elevenednek meg, nincsenek benne (szerencsére) jegyzőkönyvek és képek. A szöveg imitt-amott picit sántít, nem feltétlenül magyaros a nyelvezet, érződik, hogy ezt nem egy magyar író írta – de talán ettől is különleges, ugyanakkor meg nem moralizál, nem ítélkezik bizonyos történetek és események felett, vagy ha igen, akkor azt fiktív párbeszédekre bízza. Például azt a helyzetet, amikor az 1954-es elveszített vébédöntő után hét évvel Puskás csapattársai, Kocsis és Czibor a Barcelona játékosaiként BEK-döntőt veszítenek. Szintén a berni Wankdorf stadionban, és szintén 3–2-re... Az ebben az időszakban már a Real Madridban másodvirágzását élő, ott is igazi legendává váló Puskás pedig két BEK-döntőn (egyiken nyert, a másikon kikapott az ő csapata is) hét gólt szerzett, és olyan világsztárrá nőtte ki magát, amelyhez fogható ma is kevés van a futball világában. A könyv másik erőssége, hogy Puskást, az embert, a beszólogató, káromkodó, adott esetben nótázó, jótékonykodó, családszerető embert is közelebb hozza az olvasóhoz, mint a lexikonok vagy azok a cikkek, amelyeket az interneten üt fel az érdeklődő.    

„– Tudja, egy ideje le kellett cserélnünk a Wembley régi pázsitját a gombásodás miatt – folytatja a kertész. – Skóciából hoztunk helyette másikat, az még zöldebb és selymesebb. Találja ki, mit csináltam! Hazavittem a régi fűből azt a darabot, amelyen maga átverte az öreg Billy Wrightot a drag backkel. Emlékszik rá? Ott volt, az öt és feles sarkánál. Maga csak rálépett a labdára, szegény Wright meg eldőlt, mint a krumpliszsák. Hihetetlen volt! Na szóval, én kivágtam magamnak azt a részt a gyepből, úgy egy négyzetméter lehetett, hazavittem, aztán a ház a hátsó kertjében újra elültettem a kis citromfám mellé. Most az unokám labdázik ugyanazon a füvön. Még nagyon kicsi, de egy nap majd elmesélem neki, kicsoda maga, és mit csinált a labdával pontosan ott. Micsoda játékos! Kérem, engedje meg, hogy még egyszer kezet rázzak önnel” – mondja egy szintén elképzelt, fiktív beszélgetésben Anglia legismertebb stadionjának kertésze.

Ha igaz a történet, ha nem, ennél nagyobb dicséretet egy futballista számára nem nagyon tudok elképzelni – és a hasonló, színes és érdekes legendáktól hemzseg ez a könyv, amely tényleg nagyon olvastatja magát.