Ecuadori rajznapló: parányi kutykuruttyok nyomában

Miután megérkeztünk Lojába, első reggel meglátogattam a közeli piacot. Szokás szerint, kaotikus kép fogadott: mindenki árult valamit, mindenki meg akart venni valamit, és mindenki a lehető legjobb árat akarta.

Nem számítok magasnak a gyönge 178 centiméteremmel, de a helyi átlagmagassághoz képest a felhőket súroltam. Nagyon furcsa érzés, amikor mindenki a szegény székelyudvarhelyi emberfiát bámulja, és nyilván a pénzes gringót látja benne. Ezen viszonylag gyorsan túltettem magam és belevetettem magam a vásári forgatagba, majd hamarosan megvettem Ecuador legéretlenebb ananászát. Kellemes meglepetés, hogy a piacon nem voltak kellemetlen szagok, sem szemét. Nagyon sokan itt is reggeliznek a számos ételstand valamelyikénél. Halomban áll a rengeteg ismeretlen zöldség, gyümölcs, mindenféle feldarabolt állat, számos kisbolt és fodrászat, mivel a helyiek nagyon adnak a megjelenésükre.

A helyi zöldségeken, gyümölcsökön, milliárd féle pityókán és banánfélén nem is próbáltam eligazodni, hanem az ajánlások alapján kipróbáltam néhányat. Volt, ami elcsúszott, volt, amit egyszerűen nem értettem, és volt néhány olyan, amelyekkel megbarátkoztam. Ilyen például a szívószállal szürcsölhető pipa, vagyis nyers kókuszdió és a pitahaya, ami egy kaktusz termése. Ebből két fajtával találkoztam, a piros változat határozottan ehetetlen, de jól néz ki, míg a sárga nagyon zamatos. Sajna kulináris téren nem lettünk túl nagy barátok Ecuador meg én, ezért nem is fárasztalak, kedves olvasó, a további kajás részletekkel. Ami ellenben nagyon megragadott ebben a városban, hogy minden szolgáltatás és bolt közvetlenül az utcára nyílik, mint például ennek a kedves öregúrnak a fodrászüzlete.

A vendéglátóim Dr. Székely József Pál és Dr. Székely Diana Ecuador egyik legrangosabb magánegyetemén, az UTPL (Universitad Technica Particular Loja) tanítanak és végzik kutatásaikat. Mivel főként azért jöttem ide, hogy megnézzem, hogyan folyik a kutatás, milyen a terepmunka és mi a helyezet a leíratlan békafajokkal, mindenképpen látni akartam az egyetemet. Az egyetemi campus európai mércével mérve is nagyon menő, ha röviden akarok fogalmazni, de ami igazán izgalmas, az az egyetem természettudományi múzeuma (MUTPL).

A gyűjtemény több mint harmincezer gerinctelen és háromezer gerinces specimennel büszkélkedhet, és folyamatosan bővül, mivel Ecuadorban leíratlan fajból van éppen elég.

Adatok tömege ömlik rám másodpercek alatt, látszik, hogy Józsefnek igazán szívügye ez a munka, polcok és további polcok vannak megtöltve preparált és alkoholban tárolt hüllőkkel. Az egész kicsit úgy néz ki, mint egy gondos nagymama kamrája egy jól sikerült eltevési szezon után. Azzal az apró különbséggel, hogy ezek az alaposan rendszerezett, cimkézett, befőtesüvegeknek kinéző edények mindenféle kígyót, békát és egyéb kétéltűeket tartalmaznak, és nem az unokák örömére, hanem a jövő kutatói számára vannak elraktározva.

Egy idegen országban szívesen figyelem a táblákat, mert nagyon sokat elárulnak a helyi szokásokról. Alapjában véve, ugyanazokat a jelrendszereket használjuk, de Ecuadorban számos dolog egész másképp néz ki.

1. Rengeteg utcára nyíló ügyvédi irodát láttam errefelé, mindeféle sallang, titkárnő, stb. nélkül. Abogado, vagyis ügyvéd, aki nem véletlenül még Klever is (okos – angolul, fonetikusan írva).

2. A közlekedési táblák is egy külön rendszert képeznek Ecuadorban, amit amúgy sem szokás figyelembe venni. Csak ügyesen, finoman, mindenki a saját feje szerint. Ez egy kétirányú utat jelző tábla, aminek van egy hasonló párja, ami Una Via, vagyis egyirányú. Ezeket jellemzően a házak falaira, vagy a kerítésekre szerelik fel, ezért nem árt észnél lenni.

3. Az ország bővelkedik működő vulkánokban, ezért nem ritka a menekülési utat jelző tábla vulkánkitörés esetére. Sosem lehet tudni, hogy melyik tűzhányó érzi aktívnak magát a reggeli kávétól. Ehhez még hozzáadódik a jelentős földrengésveszély, amiben volt is részem rögtön az első héten. Gyakorlatlan, kis buta európai fejem eléggé megriadt, de a helyiek fel sem néznek a telefonból az ötös erősségűnél alacsonyabb rengésecskéknél.

4. A szenyvízcsövek orszégszerte alulméretezettek, ezért nem képesek befogadni a toalettpapírt, amit rendkívül elegánsan egy erre a célra elhelyezett szemetesbe gyűjtenek. Finoman szólva is, furcsa az elején, de mint minden, ez a szokás is hamarosan szárba szökken, amennyiben nem felejtjük el a helyes ékezethasználatot.

Az első terepezés a közelben lévő Abra nevű hegytetőt veszi célba, ahol Dr. Székely Diana egy Pristimantis Balionotus békapopulációt figyel meg, folyamatosan újabb egyedeket keresve. A helyszín Lojától mintegy órányi vezetésre van és egy folyamatosan felfelé kacskaringózó út vezet ide. Amikor úgy döntöttem, hogy idejövök, egy nagyon fontos információt elfelejtettem: a békák többsége éjszakai életet él, vagyis a terepezés nagy része éjszaka történik. Az élőhely, ahová tartunk, a pre paramo kategóriába tartozik és nappal sem kifejezetten emberbarát hely, de éjszaka határozottan ijesztő. Alacsony bokrok és nagyon sűrű aljnövényzet a jellemző, amihez hozzáadódik a hideg, a köd és az eső. A paramo a legveszélyesebb élőhelynek számít, mivel ilyen magasan nagyon gyorsan változik az időjárás, a sűrű és szúrós aljnövényzetben nehéz haladni és nincsenek vizuális referenciapontok, mint Jancsi és Juliska kenyérmorzsái.

Könnyítésként ebben a magasságban nincsenek mérges kígyók, ellenben GPS nélkül eltévedni éjszaka, gyakorlatilag egyenlő a lassú kihűléssel. Minden vizes, ezért a tűzgyújtás nem egy opció.

Amikor a helyieknek megemlítem, hogy éjszaka a paramoban bolyongunk békák után kajtatva, mindig átsugárzik az udvariasság maszkja alól az „ön bolond teccik lenni” vélemény halvány fénye és szólnak, hogy öltözzünk fel jól. „Pais tropical” persze, hogyne.

Maga a terepezés ellenben nagyon izgalmas: a különféle emlősök által taposott, egy gumicsizmányi széles ösvényeken bolyongunk és 1-2 cm méretű békácskákat keresgélünk, amelyek nyilván nem akarnak találkozni a lelkes biológusokkal. A területen, egymáshoz tapadva nőnek a félméteres, méteres átmérőjű broméliák, tökéletes élőhelyet biztosítva a parányi békáknak, amelyek a növényekben összegyűlt vízben élik békalétüket.

Mindaddig, amíg meg nem érkezik egy 45-ös számú gumicsizma, amihez egy szuszogó, szörcsögő, fehér ember tartozik, aki egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy nem kéne letérni az ösvényről, mert derékig süllyed a növényzetbe, és hogy a broméliák közt van mérsékelten barátságos és egyáltalán nem barátságos változat, pöpec fűrészes levelekkel, amikbe belekapaszkodni egy maradandó élmény.

Ráadásul, ez a másik bolygóról származó táj, mint minden errefelé, borzasztóan meredek. Kezd derengeni a ködös fejemben, hogy békát keresni errefelé nem egyszerű dolog, és ehhez képest a tűkeresés a szénakazalban laza délutáni kikapcsolódás.

Figyelembe véve a terepezés körülményeit, minden eszköz erősen vízálló és mérsékelten ütésálló kell legyen. Azon a terepen, ahol én a saját lábam keresésével voltam elfoglalva, Diana biztos kézzel kezeli a tereptáska minden elemét. Az olyan alapvető felszereléseken kívül, mint például a gumicsizma, vízhatlan nadrág, kabát, fejlámpa tartalék akumulátorokkal és GPS, még egy csomó olyan eszközre is szükség van, amelyek listáját a sokéves tapasztalat alakított ki.

1. Vízhatlan marker a jegyzetekhez.
2. Nagyon precíz terepmérleg, amivel megmérik a befogott példányokat.
3. Ezzel a folyamatosan sterilizált kisollóvall keccintik le a yakuza békák kisujját.
4. Egyszerűnek tűnhet, de nagyon fontos: ezzel rögzítik a jelölő cetlit a broméliákra.
5. Subler vagy tolómérce, amivel pontos méretet vesznek, ha esetleg zakót szeretnének rendelni a békapajtásoknak.
6. Akár tanklánctalpat is könnyen eltűrő terepfényképezőgép. Vízálló, ütésálló.
7. DNS-mintagyűjtő tégelyek. Ebbe kerülnek a békalábujjak, amiket hiába vágtak le, mert a békák rendkívül ravasz módon, rövid idő alatt visszanövesztenek, csak azért, hogy a biológusokkal packázzanak.

8. Ezzel a fecskendővel szúrják be a foszforeszkáló tetoválást a békák bőre alá. Így pontosan lehet tudni, hogy egy új egyedről van szó, vagy már találkozott a kutatókkal.

Vajon a békák szerveznek poszttraumás workshopokat, ahol beszámolnak arról, hogy hogyan rabolták el őket a világító fények? Mert ha igen, szerintem a többiek ugyanúgy nem hisznek nekik, mint mi az űrlénytalálkozásokban.

9. Sima olló, amivel a jelölőszalagot vágják.
10. Strapabíró tereptelefon az adatbázishoz.
11. Jelölőszalag, amit rátűznek a broméliákra.
12. Spéci írószer a jelölőszalaghoz.
13. Datalogger, ami rögzít minden környezeti adatot.

És még egy sereg apróság, amelyek nélkül nem lenne teljes a terepezés …

A fejlámpám fényében végre megtalálom az első példányt, amit annak rendje és módja szerint nyilvántartásba vesznek, majd szabadon engedik.

A kutatás célja az, hogy felmérjék a populáció változását és ebből ökológia következtetésket vonjanak le.

A broméliák levelein ücsörgő parányi kutykuruttyokat nem könnyű megtalálni, de ha megvannak, akkor jöhet a regisztrációs procedúra. A gülüszemű gnómok kapnak egy regisztrációs számot, alaposan lefotózzák őket és feltöltik ezt az adatot egy adatbázisba a koordinátákkal és minden más információval együtt.

Ezután jön az a rész, amikor lekeccintik az egyik békaujjacskát és cserébe kapnak egy nagyon menő, infrafényben világító tetoválást. Igen, elsőre nekem is úgy tűnt, hogy ezek a biológus népek nem túl humánus módszereket használnak, vagy ez valamiféle yakuza hűségrituálé.

Megnyugtattak, hogy ez egy standard eljárás, és még mindig jobb, hogy kutatják őket, mintha egyszerűen ledarálnák az élőhelyüket, ahogy Ecuador többi részén történik.

A békákon túl megjelölik azt a broméliát is, amelyiken az egyedet találták. Mindezt havonta minél többször kell megfutni, ami, ismerve a paramo körülményeit, egy külön élvezet lehet. Ködben, esőben, hideg szélben mászkálni a susnyásban, néhány hálátlan törpebéka után, olyan igazi elhivatottságot és kiatartást követel meg, ami csak a megszállott emberek sajátja.

Kedves olvasó, igazán köszönöm, hogy velem tartottál eddigi utamon, eltűrve az itt-ott száraz, máshol kusza szövegáradatomat. Igazán remélem, hogy a további kacskaringózásaimat is figyelemmel követed. A további részekben megismerkedünk Ecuador három nagyon eltérő ökoszisztémájával: a magashegyi paramóval, az amazonasi őserdővel, pontosabban a selvával, valamint a szárazerdő különleges világával. Viszlát jövő héten!