Egy gyászfeldolgozás mélységei és magasságai

Nem kisebb dologra vállalkozott Csoma Sándor rendező, minthogy lehozza egy kicsit a földre a 2013-ban hegymászás közben elhunyt Erőss Zsolt mítoszát, és dramatizálva mutassa be, hogy mi ment végbe családja életében miután kiderült, hogy

a legendás hegymászó nem fog hazatérni a Kancsendzöngáról.

Tette mindezt nagyon tisztelettudóan, felesége Sterczer Hilda nézőpontjából, így most sokan megismerhetik azt a történetet is, ami egy család életében ment végbe, miután elveszítették a legnagyobb támaszukat.

Nem szokványos hősfilm a Hópárducék története: a gyászfeldolgozás mentén állít emléket a Magasságok és mélységek című alkotás

Közönségtalálkozóval egybekötött díszbemutató keretében vetítették a Magasságok és mélységek című magyar fikciós drámát a sepsiszentgyörgyi Művész moziban szerda este. 

Kevés olyan ember van Erdélyben és Magyarországon, aki ne hallott volna Erőss Zsoltról. A csíkszeredai születésű hegymászó sokak számára példakép és a kitartás megtestesítője volt, aki megmutatta, hogy mire képes az ember, ha vasakarattal rendelkezik.

Fél lába elvesztése sem akadályozta meg abban, hogy hegyeket másszon, expedícióra induljon, mindezt annak tudatában, hogy mindig ott volt a levegőben, hogy valamelyik csúcs meghódításának kísérlete akár végzetes is lehet számára.

Ez következett be 2013 májusában, amikor a Kancsendzönga-expedíción Kiss Péter hegymászótársával életét vesztette. Az, hogy Kiss Péter meghalt, elég hamar egyértelművé vált, azonban Erőss Zsolt állapotáról napokig csak találgatások voltak, rengeteg volt a kérdőjel, mivel senki nem tudott érte menni. De ahogy teltek a napok, nyilvánvalóvá vált, hogy a Hóprárduc nem lehet már életben az úgynevezett halálzónában. Erőss Zsolt tehát ott maradt a hegyen, és sosem tért haza. És ennek a felfoghatatlan tragédiának a feldolgozásáról készült most film Csoma Sándor rendezésében, amit a magyarországi moziforgalmazást követően az erdélyi mozikban is bemutattak.

A Magasságok és mélységek Erőss Zsolt özvegyének gyászfeldolgozási fázisait mutatja be

a halál tudatosításától egészen a továbblépésig, időnkénti visszaemlékezésekkel.

(Egy rövid zárójel: engem, aki soha életében nem találkozott Erőss Zsolttal, és csak felületesen hallottam róla nagyon megráztak a hírek, amik az esetleges, később pedig a biztos haláláról szóltak, úgyhogy belegondolni is szörnyű, hogy min is mehettek keresztül a közvetlen hozzátartozói, barátai, támogatói.) Erről ad most képet Csoma Sándor játékfilmje, ami Erőss Zsolt feleségének nézőpontjából mutatja be, hogy

mi is mehetett végbe akkortól, amikor tragédiába fordult a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció kancsendzöngai állomása.

És bár a híreket olvasva mi is képzeletben felmentünk arra a hegyre, a rendelkezésünkre álló információk alapján elképzeltük, hogy mi is történhetett, de viszonylag hamar le is jöttünk róla, ez viszont nem volt annyira egyszerű Sterczer Hildának, aki két kisgyerekkel maradt özvegyen, és teljes erővel zúdult rá élete párja, gyerekei apja elvesztésének felfoghatatlan és feldolgozhatatlan súlya.

A Magasságok és mélységek nagyon empatikusan, mégis teljesen lecsupaszítva, törékeny emberi mivoltukban mutatja meg a hegymászó feleségét és nagyobbik lányát, akiknek

szembesülniük kellett az általuk legjobban szeretett személy végleges és visszafordíthatatlan elvesztésével.

Érdekes maga a film felépítése is, hiszen kevés olyan alkotás van, ahol a film első részében van az a tetőpont, amitől nyeljük vissza a torkunkban növekvő gombócot, vagy gördül le a könny az arcunkon, a vége pedig az, ami egyfajta feloldozást, megbékélést hoz. Merthogy itt Erős Zsolt elvesztésének tudatosítása az események katalizátora,

a gyászfeldolgozás pedig a folyamat, amin végig kell mennie a főszereplő Sterczer Hilda karakterének, ahogy ez a valóságban is történt.

Sokan kikezdték a tragédiát követően Erőss Zsolt feleségét hogy látszólag lemondott a férjéről abban a bizonyos tévéinterjúban, amit a film is bemutat. Bár a közvélemény még reménykedett abban, hogy az elején még eltűntnek nyilvánított Erőss Zsolt valamilyen csoda folytán lejöhet még a hegyről, felesége – aki maga is hegymászó, ezáltal rálátása volt az expedíciókra – tisztában volt azzal, hogy a halálzónában való eltűnés egyértelműen azt jelenti, hogy Zsoltot már soha többé nem fogja életben látni. Tehát nem lemondott a férjéről, hanem

tudta, hogy nincs ahogy életben legyen a feltételezett agyödéma után, a lehető legmostohább körülmények között, megfelelő mennyiségű víz és óvóhely nélkül.

A film bemutatja, hogy a Hópárduc felesége miken ment keresztül miközben épp telefonon nyilatkozott, vagy tévéműsorban válaszolt a műsorvezető provokatív kérdéseire. Az alkotásban a nagyobbik lányuk, Gerda sajátos gyászfeldolgozása is helyet kap, ami még szívszorítóbbá teszi az alkotást, ahogy látjuk, hogy

édesanyjához képest miként birkózik meg a felfoghatatlan drámával, amit az édesapja elvesztése jelentett számára.

Ahogy az minden feldolgozásban lenni szokott, itt is vannak a valóságtól eltérő részek, a dráma elmélyítését szolgáló kitalált szereplők és történések, de a készítők nagyon törekedtek a hitelességre, és ebben nagyban számíthattak Sterczer Hilda segítségére, aki még a pszichológusával is összekötötte a rendezőt, hogy a lehető leghitelesebb képet kapja a gyászfeldolgozási folyamatáról. Emellett a hegymászós részekben a színészek Erőss Zsolték ruháiban játszanak, de még a Hópárducot alakító Trill Zsolt szakállát is ott fehérítették, ahol Erőss Zsoltnak is fehér volt. Ezek összessége adja, hogy

tényleg egy olyan adaptáció készült, ami hű a megtörtént eseményekhez és kellően beavatja a nézőt a történések hátterébe még akkor is, ha ezzel az Erőss Zsolt-mítoszt egy kissé lerombolja.

Merthogy nem rózsaszín ködön és csak a szép emlékeken keresztül mutatja be a néhai hegymászót, hanem a maga konok, sokszor érzelemmentesnek tűnő mivoltában, mint például az egyik hegymászós jelenetben, amikor kerek-perec kijelenti a feleségének, hogy amennyiben veszélybe kerülne az élete a hegyen, azt várja el, hogy hagyja ott őt, mert ő is ezt tenné fordított esetben. Nem könnyű ezt Erőss Zsolt tisztelőjeként elfogadni, de

ez is hozzátartozik a nyers valósághoz, ami segített a feleségének tudomásul venni, hogy férje már nem fog lejönni a hegyről.

A Magasságok és mélységek ugyanakkor végtelen empátiával és egy sajátos technikai megoldással viszi végig a nézőt a gyászfeldolgozás folyamatán: folyamatosan szűkül be a film képaránya, egészen addig, amíg „ki nem enged a szelep”, vagyis el nem kezdődik az elengedés folyamata Hildánál.

Aki egy hegymászós akciófilmet vár a plakát és az előzetes alapján Csoma Sándor filmjétől, az csalódni fog, hiszen ez egy kőkemény dráma, amit nehéz könnyek nélkül végignézni. Ugyanakkor érdemes megnézni főként azoknak, akik ismerték és szerették Erőss Zsoltot, hogy betekintést kaphassanak arról, hogy 

mi állhatott a döntései hátterében, illetve hogy mik vezetettek a végzetes expedícióhoz, és özvegyének miként sikerült továbblépnie az elvesztésén.

Az alkotás megmutatja azt, hogy a legnagyobb mélységekből is van kiút, és mindig vissza lehet térni innen a legnagyobb magasságokba.