HIRDETÉS
Egy olyan videójátékról van szó, ami egyenesen művészeti alkotásként is kezelendő. Nemcsak a történet és a játékmechanikák tökéletesek benne, hanem
a megjelenésében, zenéjében és a hangulatában is köröket ver a tripla A-játékpiac legtöbb szereplőjére.
Az Expedition 33 elkészülésének története egy kicsit mesébe illő, hiszen olyan lelkes fejlesztők készítették, akiknek gyakorlatilag elegük volt a nagy stúdiórendszer lélek- és kreativitásölő rendszerében dolgozni, de olyan tehetséges művészek is hozzájárultak a végeredményhez, akiknek eddig közük sem volt a videójáték-fejlesztéshez.
A független Sandfall Interactive alapítója, a korábban a Ubisoftnál dolgozó Guillame Broche 19-re húzott lapot, hiszen elmondása szerint „unatkozott” a nagy francia stúdiónál. Mint fogalmazott, nem volt számára kihívás az ugyanarra a kaptafára épülő játékokon dolgozni,
ezért döntött úgy, hogy saját kezébe veszi a sorsát, és új fejlesztőstúdiót alapít, ahol olyan videójátékot készíthet, amilyet ő szeretne.
A 2020 óta fejlesztett produkció egyfajta csodának is tekinthető: 30 körüli fejlesztő és a hozzájuk csatlakozó mintegy 50 külsős dolgozott rajta, és mint a stúdió fejese hangoztatta, játékötletükkel több évig kellett volna házalniuk a nagy kiadóknál, amíg zöld utat kaptak volna a fejlesztésre.
A játék egyik íróját Redditen találták, míg a projekt zeneszerzője egy olyan művész volt, aki Soundcloudon tette közzé alkotásait.
A különleges csapat pedig valami olyat hozott össze, amit most a nagy fejlesztőstúdiók is irigykedve néznek: egy olyan játékot, amit a játékosok tényleg élveznek és az egekig magasztalnak, ez pedig a rendkívül sok hozzáadott-értéknek köszönhető.
A rengeteg pozitív visszajelzés az elejétől beszippantó és végig izgalmas történetnek, a jól megírt karaktereknek, a különleges művészi megjelenítésnek, és
a sokáig a fülünkben visszhangzó, epikus dallamoknak is köszönhető, amik együttese felejthetetlenné teszi a játékkal eltöltött időt.
A francia aranykort, a Belle Époque-legendás korszakot megidéző dark-fantasy setting az egyik legegyedibb, legfestőibb világ, amit valaha videójátékban láthattunk.
A történet szerint Lumiére lakói az elkerülhetetlen elmúlással és veszteséggel néznek szembe, ugyanis minden évben egy isteni lény, a Festőnő egy távoli monolitra új évszámot pingál, aki pedig már betöltötte ezt az életévet, megszűnik létezni. Ez a megkerülhetetlen szertartás minden évben megismétlődik,
akik pedig életben maradnak, expedíciót küldenek a kontinensre, a Festőnő legyőzésére.
A sztori egyik főszereplője, Gustave, élete szerelmét veszíti el, amikor a 33-as szám jelenik meg a távoli monoliton. A korábbi 67 sikertelen expedíció után semmit nem veszíthet alapon jelentkezik az újabb, öngyilkosnak ígérkező küldetésre.
A rendkívül gyönyörű art design-nal, a szívfájdítóan melankolikus hangulattal és a hamar szívünkhöz növő karakterekkel operáló videójáték a bevezetőt követően olyan lesz, mintha egy csodálatos festmény szippantott volna be minket.
A gyönyörűen megjelenített világ felfedezése mellett számos lovecraft-i szörny állja utunkat, és hamar rá kell jönnünk, hogy bizony rögös út vezet a Festőnő eléréséig, aki ellen a megfelelő képességek és segítségek nélkül vajmi kevés esélyünk lenne.
A játék esszenciája a körökre osztott harcrendszer, ami a Final Fantasy és a Persona-játékokból lehet ismerős:
két társunk segítségével olyan látványos és epikus összecsapások részesei lehetünk, amit kevés játékban lehet látni manapság.
A rendkívül széles skálán variálható támadásaink mellett nagy szerepe van a hárításnak és a kitérésnek, amik nagyon rövid, sokszor töredékmásodperces időablakhoz vannak kötve.
Ha jól időzítjük a hárításokat, akkor karaktereink vissza is támadnak, ezek pedig rendkívül látványosak, nem beszélve arról, hogy hatalmasakat sebzünk az ellenfeleinken.
A fejezetek végén levő bossfightok sokszor könnyebb fokozaton is meg tudják izzasztani a kevésbé tapasztalt játékosokat, de
mentőövként ott a lehetőség, hogyha mindhárom karakterünk elhullik az összecsapás során, akkor a hátramaradt csapattagjaink is befejezhetik a harcot.
Támadásaink ereje ugyanakkor szintén időablakhoz van kötve, vagyis ha elég gyorsan nyomjuk meg a dedikált gombot, bónusz sebzést vihetünk be, emelett pedig úgynevezett piktókkal erősíthetjük meg hőseinket, amik szintén bónuszokat adnak a harcok során.
A Clair Obscur: Expedition 33 bebizonyította a világnak, hogy nem csak az iparági sztenderdek elvárásai szerint működő nagy stúdiók tudnak jó videojátékot készíteni, hanem
kis, független műhelyek is, ahol a fejlesztők a szívüket-lelküket beleteszik az éppen aktuális passion-projektjükbe.
A Sandfall Interactive most bebizonyította, hogy egy kis stúdió is képes hatalmasat alkotni, és bár a játék a Microsoft előfizetős szolgáltatásában, a Game Passban is elérhető, a megjelenését követő hetekben már hárommillió darabot értékesítettek belőle, ami nem kis szám egy ilyen kaliberű, egyébként 40 dolláros árcímkéjű videojáték esetében.
Az Expedition 33 végigjátszásához mintegy 30-40 órára van szükség, ám aki felfedezné a varázslatos világ minden szegletét, az jóval több időt eltölthet benne, főleg ha a karaktereket maximumra fejlesztené, és minden kihívást teljesítene. Merthogy amilyen egyszerűnek tűnik a játék, pont annyira komplex, rengeteg variációt kínálva a játékosoknak.
Aki viszont csak a történeten „futna végig”, annak sem kell csalódnia, hiszen a végén olyan élménnyel gazdagodik, mintha egy minőségi sorozatot nézett volna végig.
A Clair Obscur: Expediton 33, egy olyan videojáték, amiből tízévente készül egy, a rendkívül pozitív fogadtatása pedig remélhetőleg hatással lesz a játékiparra is. A játékosok most kinyilvánították, hogy
jobban szeretik ha különleges alkotásokért kérik a kiadók az idejüket és pénzüket a lelketlen, önismétlő játékokkal ellentétben.
Aki tehát tehát egy különleges világban merülne el, és valami egyedit próbálna ki, az Expedition 33-vel semmiképp sem nyúlhat mellé.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
