Egy nemzedék portréja rajzolódik ki Tánczos Vilmos új könyvében

Erdélyi tudósokkal folytatott beszélgetéseket tartalmaz a Székelyföld Alapítvány kiadásában megjelent, Tánczos Vilmos egyetemi tanár, néprajzkutató A történések színe és visszája című kötete, amelyet január 23-án szép számú érdeklődő előtt mutattak be a csíkszeredai Lázár-házban. Az esemény házigazdájaként Beke Mihály András első beosztott konzul köszöntötte a jelenlevőket, majd a szerzővel a kötet szerkesztője, Mirk Szidónia-Kata beszélgetett. Az est meglepetésvendége Dávid Gyula irodalomkutató volt.

Beke Mihály András röviden szólt a szerzőről és az interjúkötetről, és kiemelte azt is, hogy Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán már hagyománnyá váltak a könyvbemutatók, a kulturális események. Mint fogalmazott, egész héten a magyar kultúra napját ünnepeljük, amely része Tánczos Vilmos könyvbemutatója is.

A beszélgetés elején Mirk Szidónia-Kata röviden felvázolta a Székelyföld folyóirat történetét: „A rendszerváltás után a Székelyföldnek mindent zéróról kellett kezdenie, mert eltérően a többi folyóirattól, amelyek 1990-ben legfeljebb csak nevet cseréltek, ki kellett alakítani a szerzőgárdáját, olvasótáborát, kapcsolatrendszerét.

A lap fennállásának 28. esztendejében talán nem is volt olyan év, amikor ne kaptunk volna tőle kéziratot” – fogalmazott.

Mint elhangzott, Tánczos Vilmos tudományos munkái olyan igényes nyelven íródnak és nyernek végső formát, ami ma már egyre kevésbé van szokásban a tudomány művelői között. A néprajztudományban általa meghonosított néprajzi esszék az etnográfia és a szépirodalom határán mozogva úgy nyújtanak számunkra esztétikai élményt, hogy nem csorbul tudományos hitelességük sem, hiszen a népi kultúra jelenségeinek rejtett jelentéseire irányítja rá a figyelmet. Ez a nyelvi igényesség, a finom árnyalatokra figyelő szerkesztés kiviláglik az általa készített interjúkból is.

A bemutatott kötetben tizenhárom beszélgetés kapott helyet.

Mirk Szidónia-Kata szerint az interjúk külön-külön is roppant érdekesek, olvasmányosak, megismerhetjük belőlük az erdélyi tudóstársadalom kiválóságainak életútját, de így egybeolvasva őket elmondhatjuk, hogy hiteles látlelete az erdélyi magyarság 20. századi sorsának.

A felvezető után a szerkesztő kérésére a szerző felidézte a Székelyföld folyóirat indulását. Tánczos Vilmos elmesélte, hogy ő ajánlotta Ferenczes Istvánnak, a Székelyföld alapítójának, hogy negyedévente jelenjen meg a folyóirat, máskülönben nem fogják tudni utolérni magukat. Tánczos személyes késztetése volt, hogy írjon a lapba, azt érezte, hogy kötelessége.

Az új kötetéről elhangzott, Tánczos nem a kortársait, hanem az idősebb nemzedék kiválóságait szólaltatja meg, s e nemzedéki kereten belül igyekszik szóra hívni mindenkit, aki meghatározó szerepet játszott a második világháború utáni egyetemi és tudományos életben:

Imreh István, Csetri Elek, Egyed Ákos, Ferencz Ervin, Domokos Pál Péter, Lükő Gábor, Faragó József, Nagy Olga, Erdélyi Zsuzsanna, Antal Árpád, Dávid Gyula, Murádin László és Szabó György.

Felmerült a kérdés, hogy az első interjú elkészítésekor gondolt-e arra a szerző, hogy sorozat lesz belőle, és az egyes alkotók életútján keresztül egy nemzedék portréját sikerül majd megrajzolnia. „A válaszom egyszerű: eszem ágában sem volt sorozatot készíteni, nem tudtam, hogy ebből ez fog kisülni, és kicsit igazad van, mert amikor összerakja az ember a tizenhárom interjút, látja hogy úgy összeáll, hogy tényleg ez egy ilyen nemzedéki tudós portrékép” – fogalmazott Tánczos.