Ezeket a filmeket várjuk 2023 második felében (3.) – oscar-várományos nagy mozik

Tamás Attila 2023. szeptember 06., 23:10 utolsó módosítás: 2023. szeptember 07., 11:20

Több nagy rendező is új filmmel jelentkezik idén, és ezekkel lassan körvonalazódik is a soron következő oscar-mezőny is. Láthatunk grandiózus életrajzi filmet Napóleonról és Enzo Ferrariról, bennsőséges biopicet Leonard Bernsteinről, de Martin Scorsese is megörvendeztet egy több mint három órás drámával, David Fincher egy bérgyilkos életébe nyújt betekintést, míg a görög Yorgos Lanthimos ismét megbotránkoztat. Ajánló.

Ezeket a filmeket várjuk 2023 második felében (3.) – oscar-várományos nagy mozik
galéria
Fotó: Liget-montázs

Először azt a címet akartam adni, hogy nagy rendezők újabb nagy filmjei, azonban ebből kilógna Bradley Cooper, hiszen ő még csak most kezdi bontogatni a szárnyait rendezőként.

Az is felmerült, hogy ez a válogatás lehetne a soron következő nagy életrajzi filmek összesítője, azonban abból kilógna David Fincher Killerje és Yorgos Lanthimos Poor Things-e. Maradt tehát az oscar-várományos gyűjtőkategória, hiszen a felsorolt, a napokban a Velencei Filmfesztiválon bemutatott filmek biztosan ott lesznek a jövő évi díjszezonban, és nagy valószínűséggel az ezekben nyújtott alakításokat is aranyszobrocskákkal jutalmazzák, nem beszélve arról, hogy közülük kerülhet ki a 2023-as év legjobb filmje is.

Bradley Cooper: Maestro – limitált mozis premier: november 22., Netflix premier: december 20.

A Lady Gagával készült Csillag születik (A star is born) 2018-as menetelése után az inkább színészként, mint rendezőként ismert Bradley Cooper a 2023-as filmes díjszezon meghatározó szereplője lesz, hiszen a Leonard Bernstein zeneszerzőről és karmesterről készült életrajzi filmje első látásra egy különleges alkotásnak tűnik. Cooper saját magára osztotta a főszerepet, és az első előzetes alapján fizikálisan tényleg sikerült átlényegülnie az egykori karmesterré. Feleségét, Felicia Montealegre-t a még mindig elképesztően aranyos kisugárzású Carrey Mulligan játssza, de a filmben feltűnnek a karmester még élő gyerekei is, akik a Velencei filmfesztiválos vetítésen is jelen voltak, állva tapsolták az alkotást és nem győzik hangsúlyozni, hogy mennyire érzéki filmet készített Cooper az apjukról. Az előzetes megjelenése után azonban kritikák is érték a készítőket, ugyanis a minél élethűbb megformálás érdekében orrprotézist tettek Cooperre, mivel Bernsteinnek elég nagy orra volt. Mivel a zeneszerző zsidó származású, sokan antiszemitának bélyegezték ezt a megoldást, és a protézist készítő – egyébként már kétszeresen Oscar-díjas – Kazu Hiro elnézést kért, és kijelentette, hogy nem állt szándékukban senkit megbántani, csupán a legélethűbb hasonlóságra törekedtek. A filmmel egyébként a Netflix fog benevezni az Oscar-versenyre, mivel náluk készült, de előtte limitált moziforgalmazásba is kerül az Amerikai Egyesült Államokban és még több országban (Románia és Magyarország nincs köztük), hogy nevezni lehessen a díjátadókra. Mi tehát december 20-ától nézhetjük a Maestro-t a Netflixen.

Videó: Netflix

Ridley Scott: Napoleon – limitált mozis premier november 22.

Az öreg Ridley Scott még a nyolcvanon túl sem pihen. Bár egy csomó filmhez és sorozathoz már csak producerként adja a nevét, de a 2021-es Utolsó párbaj és A Gucci-ház után idén egy grandiózus biopic-el rukkol elő Joaquin Phoenix és Vanessa Kirby főszereplésével, mielőtt újabb Alien-projektbe fog, és tető alá hozza a Gladiátor folytatását is. Phoenix kitűnő választásnak tűnik a megalomán francia hadvezér és császár eljátszására, a grandiózus csatajelenetek mellett pedig az ő és Josephine karakterei is kellő mélységben lesznek bemutatva, hogy megérthessük a döntéseik hátterét. A szintén limitált moziforgalmazásba kerülő alkotás Magyarországon is látható lesz nagyvásznon (reméljük, hogy a romániai mozikba is elhozzák), ezt követően pedig az Apple TV+ kínálatában lesz elérhető.

Videó: Sony Pictures Entertainment

Martin Scorsese: Megfojtott virágok (Killers of the Flower Moon) – mozis premier: október 20.

Ha már lúd, legyen kövér – Ridley Scott mellett a másik nagy rendezőóriás is előrukkol idén egy rá jellemzően hosszú játékidejű mozival. Scorsese ezúttal az 1920-as évek amerikájáról, pontosabban az Oklahomában, az osage indián törzs tagjai ellen elkövetett gyilkosságokról készített filmet, ami már bemutatkozott a Cannes-i Filmfesztiválon, a széles közönség számára pedig ősszel moziban, vagy az Apple TV+ kínálatában lesz elérhető. A mintegy 200 millió dollárból készült alkotásban Scorsese ezúttal is a kedvenc színészeire, Leonardo DiCapriora és Robert De Nirora osztotta a főszerepeket, de számos indián származású színész, köztük a különleges szépségű Lily Gladstone játssza a női főszereplőt. A 3 óra 26 perces hosszúságú filmet biztosan nem lesz egyszerű moziban végigülni, ezért sokan az online premierjét követően, otthonuk kényelméből fogják megnézni az alkotást. Már akit egyáltalán érdekel egy újabb, maratoni hosszúságú Scorsese-opusz.

Videó: Apple TV+

Yorgos Lanthimos: Szegény párák (Poor Things) – mozis premier valamikor januárban

A többnyire megbotránkoztató és meglehetősen fura hangulatú filmeket készítő görög rendező olyan alkotásokkal tört be Hollywood élvonalába, mint A homár, az Egy szent szarvas meggyilkolása, vagy az Olivia Colemannak Oscar-díjat hozó, és egyébként tíz kategóriában jelölt A kedvenc. Lanthimos ismét Emma Stone-t választotta legújabb filmje főszereplőjéül, az Alasdair Gray 1992-es azonos című regénye alapján készült fekete vígjátékban, amiben az előzetes tanúsága szerint meglehetősen elborult és nem hétköznapi szituációkkal találkozhatunk. A történet szerint a Williem Dafoe által játszott frankensteini megjelenésű tudós az öngyilkossága után visszahozza az életbe lányát, az Emma Stone által játszott Bella Baxtert, hogy a lány ennek következtében újra felfedezze magát, és érje el a szexuális szabadságát. A filmet egyébként szeptember 8-án vetítik a miskolci Cinefesten, mi azonban valamikor jövő év elején láthatjuk moziban az alkotást.

Videó: Searchlight Pictures

David Fincher: A gyilkos (The Killer) – limitált mozis premier októberben, majd november 10-től Netflixen

Újabb rendezőóriás örvendeztet meg új filmmel idén ősszel, ő pedig nem más, mint a Fight Club-ot, a Hetediket, Social Network - A közösségi hálót, és a Gone Girlt is készítő David Fincher, akinek legutóbbi sorozatos projektje a két évad után elkaszált, pontosabban be nem rendelt Mindhunter volt. Ennek ellenére most ismét a Netflix-szel működik együtt, és készítette el az ő finanszírozásukkal a Michael Fassbender főszereplésével készült filmjét, ami egy jógát is gyakorló bérgyilkosról szól, aki egy elrontott megbízást követően nemzetközi hajtóvadászatba kerül. A thrillereket mesterien elkészítő és a feszültséget mindig a tetőpontra emelő Fincher új alkotása is minőségi néznivalónak ígérkezik, és talán Oscar-jelölést hozhat úgy neki, mint a főszereplőt alakító Fassbendernek.

Videó: Netflix

Michael Mann: Ferrari – mozis premier: 2023 karácsonya

Végül, de nem utolsósorban Scott, Scorsese, Lanthimos és Fincher mellé a legendás Michael Mann is felsorakozik a 2023-ban új filmmel előrukkoló rendezőként. A velencei filmfesztiválon bemutatott, és hatalmas tapsot és ovációt kapó Ferrari egy újabb nagyszabású biopic, a legendás Enzo Ferrariról és családjáról. Az autóversenyzést megreformáló történelmi személyiséget Adam Driver kelti életre, a nemrég megjelent előzetes szerint pedig tényleg átlényegül a tűzpiros versenyautók „atyjává”, és várhatóan egy emlékezetes alakítást láthatunk majd tőle. Enzo feleségét Penélope Cruz, míg lányát Shailene Woodley játssza. A színészsztrájk nem érintette a film vörös szőnyeges fesztiválbemutatóját, ugyanis a független Neon stúdiónál készült, így Adam Driver is ott lehetett Velencében, és fogadhatta az elismerő szavakat és a tapsot a bemutató után. Hozzánk moziba karácsonykor érkezik a film, és biztosan előkelő helyen fog szerepelni az idei filmes díjszezonban.

Videó: Neon

0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport