HIRDETÉS
Az idősebbek középiskolás olvasmányaikból talán még emlékeznek a román költő és drámaíró, Marin Sorescu Jónás című darabjára, amely – ha jól emlékszem – román órán kötelező olvasmány volt. Kamaszokként nem sokat érthettünk az egészből – a diákok többségét talán nem is igazán érdekelte a történet. Persze eszünkbe juthat diákkorunkból Babits Jónása is, amely szintén szerepelt a tantervben, ám a két alkotás jelentős mértékben eltér egymástól. Bár két remekműről beszélünk, úgy gondolom, annak idején egyik sem hagyott mély nyomot a nebulók lelkében…
Látva a Tompa Gábor rendezte előadást, és tudva a darab születésének időpontját, utólag elsősorban az tűnik fel, hogy egy ilyen áthallásos szöveg, amely néha nem is burkoltan a diktatúrára és annak következményeire utal, hogyan látott annak idején napvilágot nyomtatásban.
Marin Sorescu első színdarabja volt a Jónás, és 1968-ban jelent meg a Luceafărul folyóiratban. A szerző szerint ez „tragédia négy képben”. A darab a Paracliserul (A sekrestyés) és a Matca (A méhkirálynő) című színművekkel együtt A sóhegy szomjúsága című trilógiát alkotja. A bibliai ihletésű mű egy olyan korban íródott, amikor még nem dübörgött a személyi kultusz, és a cenzúra sem telepedett rá mindenre, nem pártutasításra születtek az alkotások, ugyanakkor az emberek már félve kezdtek templomba járni, és a hitükkel nem volt ildomos kérkedni.
A bibliai Jónással ellentétben Sorescu magányos halásza nem hordoz semmilyen bűnt, semmilyen vétket.
Már a történet elején elnyeli egy hatalmas hal, és ahányszor sikerül megszöknie a hal gyomrából, mindig egy nagyobb gyomorba kerül, egyik börtönből a másikba – ami végtére is az emberi lét sajátossága... „Engem Jónás egyrészt a vallás, másrészt a kortárs művész szempontjából érdekel. Jónás alakja, sőt a színész, Gabriel Răuţă alakja is gyakran emlékeztetett Brâncuşi-ra, az anyaggal küzdő művészre. És a szövegben ott van ez a sor: „Semmi jót nem tett életében, csak ezt a fapadot csinálta, s köréje rakta a tengert." Egy fából készült pad a tenger közepén… Fantasztikus kép, és nekem A csend asztalát juttatja eszembe. Itt is egy ismert motívummal van dolgunk: amikor a mű elpusztítja alkotóját. És igyekszünk utalni Brâncuşi-ra, aki a száműzetés cethalának gyomrában élt.
– olvasható Tompa Gábor vallomása az előadás műsorfüzetében. Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező az előadás látványvilágáról pedig így vall: „Összegyűjtöttünk mindenféle tárgyat, amiről úgy képzeltük, hogy benne lehet a cethalunk gyomrában. Megpróbáltam világossá tenni a terem sötét terét, és azt akartam, hogy minden fehér legyen. Aztán ott van a partra dobott kagylók fehérje, amikor megszáradnak. Tulajdonképpen a víz és a só kioldja az összes színt, és minden krétafehér lesz. Éppen ezt a hatást akartuk elérni: ezt a fehéret, a mindenféle sajátos színtől megszabadított teret. Ugyanakkor a mi cethalunk sok olyan tárgyat is lenyelt, melyeket az emberek dobálnak a tengerbe. Szemetet, műanyagot… Tehát a mi cethalunk egy ma élő bálna.”
„Számomra a Jónás című költemény a magányról szól, arról, hogy mennyire elveszettek vagyunk ebben a világban, bármennyire is úgy tűnik, hogy jól megvagyunk benne. A cethal belsejének rezonálnia kell Jónás gondolataira, minél folyékonyabban, minél szokatlanabb módon. A dalok megzenésítése Tompa ötletei nyomán születtek, és azt hiszem, maguktól szólaltak meg. A Cristina Juncu által énekelt dalok tragikus humora minket is olykor-olykor nevetésre fakasztott. És szeretném, ha a nézők is ezt éreznék” – nyilatkozta Ada Milea, az előadás zeneszerzője.
Elgondolkodtató előadást tekinthetnek meg az érdeklődők, nagyszerű színészi alakítással (Gabriel Răuță, aki filmszínészként is ismert, a bukaresti Nottara színház tagja), Tompa Gábor kiemelkedő rendezésében.
