Hol kiváltságosak, hol lenézettek: könyvet írtak a juhászokról

Péter Beáta 2019. január 21., 16:20

Juhelhányásokon, tavaszi kihajtásokon vett részt, esztenákat látogatott meg, tárgyak élettörténetét göngyölítette fel, a juhtartó gazdák kapcsolathálóját elemezte, miközben több órányi interjút készített. A csíkmadarasi juhászok életmódját és annak változásait figyelte meg és kutatta Salló Szilárd néprajzkutató. Kutatásaiból előbb doktori disszertáció, majd nemrégiben könyv is született A csíkmadarasi juhászok életmódjának változásai a 20–21. századok fordulóján címmel.

Az első fejés tavasszal Fotó: Salló Szilárd

Mintegy tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg Salló Szilárdban, hogy a pásztorok világával foglalkozzon, akkor elsősorban tárgyi kultúrájuk érdekelte. Abban az időben a Csíki Székely Múzeum néprajzosa és egyúttal a néprajzi gyűjtemény felelőse volt. Mivel a gyűjteményben 101 darab faragott pásztorbot is található, eltervezte, hogy készít ezekről egy katalógust, írt hozzá tanulmányt is.

Főzés az esztenán. Itt mindenkinek megvan a maga szerepe, feladata Fotó: Salló Szilárd

„A pásztorbotnak volt egy elsődleges funkciója, amely mára feledésbe merült. Régen a pásztorok írástudatlan emberek voltak, ezért rovásfaként használták a botot, a tejelosztást és a juhok számát is rovások segítségével jelenítették meg, ez volt az ő nyilvántartásuk. Később ezek a rovások díszítménnyé alakultak át, ma már nem ismerjük ezek jelentését. Ma is készülnek szalagdíszes pásztorbotok, látjuk, hogy a szalagsorokon különféle díszítmények jelennek meg, általában mértani formák, ezek alá kerülnek a figurális ábrázolások” – magyarázta a néprajzkutató.

Néprajzkutatóként mintegy tíz éve foglalkozik Salló Szilárd a juhászattal Fotó: Péter Beáta

Hozzátette, a mértani elemek általában a botok szárán jelennek meg, a figurális elemek a pásztor fantáziájáról tanúskodnak, ezek között leggyakrabban állat- és emberalakok jelennek meg. A pásztorbotok egyéni, személyre szabott tárgyak. A juhászok gyakran azt is felrótták a botra, hogy azt ki és hol készítette.

Sajt készítése az esztenán Fotó: Salló Szilárd

Munkája során Salló Szilárd felfedezte, hogy a gyűjteményben van egy Csíkmadarasról származó pásztorbot is, és személyes indíttatásból, mivel nagyszülei is a településen élnek, megkereste azt a személyt, aki azt kifaragta. „Szerencsém volt, mert találkozhattam és elbeszélgethettem Péter Dénessel, aki elmesélte, hogy a testvérével együtt készítette azt a pásztorbotot, az egyikük kiképezte, másikuk kifaragta, majd később a múzeumnak adományozta. A bot 1967-ben készült, majd azt követően került be a múzeum gyűjteményébe. A vele való beszélgetés arra ösztönzött, hogy további kutatásokat végezzek ebben a témakörben – már nem annyira a tárgyi világ érdekelt elsősorban, hanem társadalmi kérdések foglalkoztattak. A pásztorok életmódjának különböző vetületeit vizsgáltam. Időközben felvételt nyertem a doktori képzésre Kolozsvárra, és 2009–2012 között kutattam ezt a témát”– vázolta fel a kezdeteket a néprajzos szakember.

Első alkalommal az őszi juhelhányásra látogatott el, hogy megfigyelje az ottani eseményeket. Akkor került kapcsolatba Váncsa Imrével, a báccsal,  ő vezette be a juhászok világába. A könyvet is az ő emlékének ajánlotta.

Váncsa Imre 2011-ben Fotó: Salló Szilárd

„Több aspektusból vizsgáltam ezt a területet, például, hogy a személyzet szempontjából változott-e egy-egy esztena felépítése, vagy hogy a tárgyi világra vonatkozóan milyen változások figyelhetők meg. Foglalkozáskultúra szempontjából túl nagy változásokat nem észleltem, ilyen szempontból az esztenabíró hiányát említhetem. Régen tizesenkét szervezték a juhnyájakat, és volt egy adminisztrációval foglalkozó személy, akit esztenabírónak neveztek, ő leginkább ügyintézéssel foglalkozott. Ez a szerepkör ma már ilyen formában nincsen meg. Váncsa Imre bácsként tevékenykedett, vállalkozásszerűen működtette az esztenát. Az ő szerepkörében egybeolvadt az esztenabíró és a bács személye.”

Juh beazonosítása füljegy alapján Fotó: Salló Szilárd

Salló Szilárd elmondta, szakirodalmi olvasmányai és kutatásai alapján úgy látja, a székelyföldi juhászok mindig alulreprezentált rétegét képezték a falu társadalmának. Míg a mai Magyarországon a pásztorok, juhászok kiváltságos személyek voltak, magukat többre tartották a parasztoknál, Székelyföldön viszont a közösség gyakran lenézte őket.

„Pedig ők igenis értékes részei a társadalomnak, mivel olyan munkát végeznek, amelyre sokan nem lennének képesek. Tavasztól őszig a havason tartózkodni emberpróbáló feladat.

Ellátogatva az esztenákra, láthattam, hogy milyenek ott a körülmények, minimális a komfort, egyáltalán nem könnyű az életük. A munkarend megköveteli a napi háromszori fejést, legeltetést, azt, hogy hajnalban keljenek, felügyeljék a juhnyájat, a vadtámadások is elég gyakoriak, még éjszaka is éberen kell őrködni. Ugyanakkor elég nehéz olyan emberre szert tenni, aki kitartó. A juhász el van zárva a külvilágtól, gyakorlatilag csak azokra a személyekre korlátozódik a kapcsolata, akikkel együtt tartózkodik esztenán. Itt is megvannak a szerepkörök, egyesek fejéssel és legeltetéssel foglalkoznak, míg mások kisegítőként vesznek részt a munkában, őket Madarason eszterungahajtónak vagy monyatornak nevezik. A bács a sajtot és az ordát készíti el, ugyanakkor az ő feladata a napi ebéd elkészítése. Szükség van olyan személyre is, aki ellátja a havasi legelőn tartózkodókat élelmiszerrel, különféle eszközökkel, cigarettával, mobiltelefonnal. A mobiltelefon jelenléte megkönnyíti a juhászok közötti kommunikációt, régen a hírek későn jutottak el az esztenáról a faluba.”

Juh azonosítása a nyilvántartó füzet alapján Fotó: Salló Szilárd

Mint mondta, Csíkmadarason is voltak olyan családok, amelyek nemzedékről nemzedékre pásztorkodással foglalkoztak. Például a Salamon családban három generáció is juhászattal foglalkozott, és egyik nemzedék átadta a tudását a másiknak.

Három éves kutatómunka eredménye Fotó: Péter Beáta

A könyvet a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság adta ki a Dissertationes Ethnographicae Transylvanicae sorozatban. A tizenegy fejezetben az előszót és a bevezetőt követően a szerző áttekinti azt, hogy eddig kik foglalkoztak a juhászat kutatásával, majd arra tér ki, hogy a csíkmadarasi juhászat hogyan helyezhető el az erdélyi juhászat tipológiájában. Szó van a könyvben a foglalkozáskultúráról, felvázolja az esztena személyzetét, ismerteti a juhászkalendárium eseményeit. Ezt követően kerül központba Váncsa Imre személye. A kötetet gazdag képanyaggal illusztrálták.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Rédai Attila 2019. február 14., csütörtök

Szeress

Balázs A. Emma , Péter Beáta 2019. február 14., csütörtök

Feloldozás

Hallgassa online rádióinkat