Időutazós sztori nem volt még ennyire tökéletes

Tamás Attila 2019. július 04., 16:03 utolsó módosítás: 2019. július 04., 19:03

Egy kisvárosban megmagyarázhatatlan dolgok történnek: emberek tűnnek el, senki sem érti, hogy mi történik. Aztán kiderül, hogy egy időkapun keresztül 33 évet előre vagy vissza lehet utazni az időben. Izgalmasan hangzik? Akkor még semmit sem mondtunk napjaink egyik legjobban megírt Netflix-sorozatáról. Kritika a Dark második évadáról.

Fotó: Netflix

A Netflix első saját gyártású német sorozata, a Dark, ha angolul jelent volna meg valamelyik amerikai országos kábeltévé-csatornán, túlzás nélkül hallott volna már róla a fél világ – írtuk a sorozatról az első évad után megjelent kritikánkban. A második fejezetre ez még inkább érvényes, hiszen a német nyelv miatt

egy méltánytalanul mellékvágányon levő, de hihetetlenül jól megírt kultsorozatról van szó, ami annak ellenére van rétegstátuszban, hogy a több milliós előfizetéssel rendelkező Netflixen fut.

Fotó: Netflix

Az első évad katarzisos zárójelenete, ami rögtön a folytatásért kiáltott, semmi a második fejezet lezárásához képest, ami után azonnal néznénk a harmadik évadot, ha az nem 2020-ban jelenne meg, így a mostani premierhez hasonlóan, ha nem is két évet, de több hónapot kell majd várni rá. (A második évad képernyőre kerülése előtt jelentették be a készítők, hogy összesen három évadosra tervezték a sorozatot, ami így trilógiává bővülve ér véget).

Az időutazásos történetfolyam alaphelyzete, hogy egy német kisvárosban megnyílik egy időkapu, amin keresztül egy különleges berendezés segítségével

33 évet lehet előre vagy visszautazni az időben, ez pedig különböző ciklusokat nyit meg és visszafordíthatatlan láncreakciókat indít el.

Videó: Netflix

Ha valaki visszamegy a múltba és ott is ragad, attól nem törlődik ki a létezése a jelenből, csupán megmagyarázhatatlanul eltűnik onnan. Itt nem lehetetlen, hogy a szereplők a jövőbeni énjükkel üljenek le beszélgetni, hiszen megtörténhet, hogy éppen ez indítja be az újabb és újabb időutazások folyamatát, amelynek a lényege, hogy

mindenki jókor legyen jó helyen, hiszen ez ettől lesz eegy folyamatosan ismétlődő ciklus, ha úgy tetszik, egy saját farkába harapó kígyó.

Lehet, hogy egy jókor átadott könyv, egy elejtett mondatfoszlány, egy határozott instrukció kell ahhoz, hogy beinduljanak az események, amik egy nagyobb célt szolgálnak, és aminek jelentőségére csak utólag ébrednek rá azok a bizonyos utakon elindított szereplők a nézővel együtt.

Fotó: Netflix

A számos bibliai nevet (Jonas, Adam, Noah, Martha, Mikhael, Peter) biztosan nem véletlenül viselő szereplők sokszor követhetetlen és rendkívüli odafigyelést igénylő története epizódról epizódra válik egyre bonyolultabbá a két különböző szín és hangulatvilágú évadban (az elsőhöz képest a második évad nem esőben és este, hanem épp ellenkezőleg, túlnyomórészt a délutáni, kellemes napsütésben játszódik).

Hülyén hangzik egy időutazásos sorozat esetében, hogy az újabb fejezet nem ott folytatódik, ahol a történet abbamaradt, hanem „ugrunk egyet az időben”, vagyis a jelen történései óta eltelt majdnem egy év,

és most azt bontják ki, hogy mi vezetett a jövő apokalipsziséhez.

Fotó: Netflix

Mert amint kiderült, nem csak 1953-ban, 1986-ban és 2019-ben játszódik a cselekmény, hanem egy bizonyos szereplő előre ugrik a lepusztult, világvégi állapotokat tükröző 2052-be is, hogy a másik végletről ne is beszéljünk. Ez a második ciklus, egy pedig még hátravan.

Annyi már világos volt az első évadot megnézve, hogy valakik a háttérből mozgatják ezeket a szálakat, és minden okkal történik, a második szezonban pedig azt követhetjük végig, hogy milyen ok-okozati faktorok vezetnek egy új, körkörös ciklus kialakulásához, és

felvetődik annak lehetősége is, hogy a kört esetleg meg is lehetne törni.

Ennél spoileresebben azonban nem érdemes beszélni a történetről, mert minden egyes fordulat ellövése elvesz a felfedezésekkel és ráébredésekkel együtt járó katarzisból.

Fotó: Netflix

A történéseket a szereplőkkel együtt kell megélni,

nem beszélve a hatalmas revelációkról, utalásokról, amikor a néző maga bogozza ki, hogy a rengeteg karakter közül ki kinek a jövő-, illetve múltbeli „verziója”.

A Doppler, Nielsen Kahnwald és a Tiedemann családok, valamint a környezetükben levő rejtélyes alakok

hihetetlenül feszesen megírt, minden téren hibátlan és a legutolsó kimondott szóig helyén levő története tényleg megérdemli, hogy minél többen megnézzék.

Fotó: Netflix

A kevesebb néha több elvét alkalmazó készítők a második szezonra mindössze nyolc epizódot készítettek a korábbi tíz helyett, ettől azonban nem érződik összecsapottnak a történet, sőt pörgősebb, izgalmasabb lett

és nem is veszünk el annyira a részletekben.

És, hogy mivel rukkolhat elő a harmadik fejezet? Reméljük, hogy minél több felismeréssel, a felmerülő kérdésekre adott kielégítő válaszokkal és még több, a második évad végéhez hasonlatos katartikus pillanattal. Csak ne lenne olyan távolinak tűnő az a 2020-as, még meg nem nevezett premierdátum…

Fotó: Netflix

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat