Kapuk, hősök, asszonyok – Szabó János világa

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának eskütermében nyílt kiállítás csütörtök délután. Dolhai István főkonzul a megnyitón elmondta: szeretnék, ha ez a gyönyörű, sokak által látogatott tér a helyi művészet egyik otthona lenne. A jövőben negyedévente új kiállítás nyílik itt. Az ötlet nem papíron született. A konzulátus egyik termében már korábban elhelyeztek egy Szabó János-képet. A látványa indította el a gondolatot: vele kell kezdeni. „Egyértelmű volt, hogy Szabó János legyen az első művész” – fogalmazott Dolhai István.

Az első vendég: Szabó János

Szabó János 1973-ban született Csíkszeredában. A marosvásárhelyi Művészeti Líceumban kezdte, majd a kolozsvári Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Képeit többek között Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Frankfurtban, Londonban és Budapesten is kiállították. A Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa meghívásának különösen örült, s mint mondta a megnyitón: „Nagyon jó érzés volt, hogy elsőként engem kértek fel. Ráadásul minden segítséget megkaptam”.

Az elmúlt években Szabó János vidékre költözött. A lassabb élet, a természet közelsége új lendületet adott a munkájának. Kiemelte, nem új trendeket követ, hanem egy régit. Egy ősi, belső világot.

Ősi formák, eleven színek

A kiállított képek között visszatérő motívumok bukkannak fel. Kapuk, lovas hősök, nőalakok – de nem konkrét személyek, inkább archetípusok. Az anya, az istennő, a mag, a harcos nő – mind-mind ismerős alakok a kollektív emlékezetből. A nézők sokszor oldalról látnak rá ezekre a jelenetekre. Szabó nem akar ránk nézni velük – inkább bevon minket. A képek anyaga fa vagy vászon. A felületek néhol durvák, nemezre emlékeztetnek. A színvilág élénk, de sosem harsány.

– mondta a művész. „Azt akarom megmutatni, amit már jól ismerünk. Csak új szemszögből.”

Híd múlt és jelen között

Szabó János művészi hitvallása szerint a képei nem racionális módon közelítenek a világhoz. Nem azt várják, hogy megértsük őket, hanem hogy érezzük. Mint fogalmazott: a művészet híd, amin a múlt öröksége átjöhet a jelenbe. „Talán soha nem volt erre nagyobb szükség” – vallja. Alázattal, nyitottsággal, az ego háttérbe szorításával.

Így születik valódi kapcsolódás néző és műalkotás között. Olyan, ahol nincs idő, tér, határ.

A kiállításon van olyan kép is, amelyet a megnyitó napján fejezett be. „Még ragad” – jegyezte meg. Ez is mutatja: ez a művészet él, változik, velünk együtt.

Nem csak a festő szolgál – a közösség is

Dolhai István főkonzul külön megköszönte Szabó közösség iránti elköteleződését. A művész évek óta rendszeresen felajánlja munkáit jótékonysági célokra, például a Katalin-bál aukcióira. A befolyt összegeket mindig közösségi célokra fordítják. A mostani kiállításban a képek nem csupán díszítőelemek.

Üzennek. Emlékeztetnek. Arra, hogy van mit őriznünk, és van mivel kapcsolódnunk egymáshoz.

A főkonzulátus új sorozatának első állomása így nemcsak esztétikai élményt nyújtott, hanem irányt is mutatott. Az ősi értékek újrafelfedezése nem elvont gondolat – hanem a mindennapi élet része lehet. Szabó János ezt képekben mondja el. Nekünk csak nézni – és érezni – kell.