Könyv az apaforradalomért: nem csak az apák kedvéért

Rédai Attila 2019. szeptember 30., 16:55 utolsó módosítás: 2019. szeptember 30., 17:02

Mert mi is az apa dolga? Hozza a pénzt a házhoz, néha-néha szigorúan szóljon rá a gyerekre, hogy legyen rend, s azzal menjen, szereljen kocsit. Igaz? Ennél azonban nem is állhatnánk távolabb az igazságtól. Léder László pszichológussal a Ligeten már beszéltünk az „apaforradalomról”, most elhozta a posta a témában megírt könyvét is, azt szemlézzük.

Könyv az apaforradalomért: nem csak az apák kedvéért
galéria
Gondoskodó apával jobban teljesít, jobban érzi magát a gyermek Fotó: Pixabay

A háttérből fegyelmező, családfenntartó, a család életében kevésbé aktívan részt vevő apa szerepe nem is olyan régi és hagyományos, mint gondolnánk, fejtette ki korábbi interjúnkban Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért (KINCS) szakértő munkatársa. A KINCS kiadásában jelent meg nemrég a pszichológus Csendes apa-forradalom című könyve, amelyben nem csak hangoztatja és népszerűsíti ezeket a nézeteket, hanem meggyőzően le is vezeti, tudományos, kutatási adatokkal alátámasztja.

Néhányunknak talán nem elég, ha valaki kijelent valamit, akármennyire is szakértője legyen is a témának, s a világhálón, a sajtóban megjelenő népszerűsítő cikkek – az olyanok is akár, ami a Ligeten megjelent – nem mindig alkalmasak arra, hogy eléggé elmélyüljünk egy témában, hogy meggyőzően átláthassuk a tudományos közösség által kidolgozott elméleteket, kutatásokat. Ehhez valóban egy könyv kell, meg némi idő és nyugalom. A Csendes apa-forradalom erre ad nekünk lehetőséget: úgy tekinthetjük át a tudományos álláspontot, hogy ugyanakkor nem feltétlenül kell unatkoznunk sem. Léder László ugyanis egy személyes nézőpontból induló és szemlélődő, szülőként és pszichológusként szerzett temérdek tapasztalattal átszőtt olvasmányt tudott letenni az asztalra, amelyből azonban nem hiányoznak a legfrissebb álláspontok és kutatási eredmények sem. Mert végülis ezek azok az adatok, amelyek kellően erélyesen beágyazódhatnak a kedves agyacskákba, legyenek azok az apukáké vagy anyukáké, mindegy.

Az apaforradalomra mindenkinek szüksége van, az apáknak, anyáknak, de legfőképpen a gyerekeknek.

És kedves apatársak, itt nem arról van szól, hogy nekünk is anyákká kell válnunk azzal a különbséggel, hogy éppen hímneműek vagyunk, nem. Amiről engem ez a könyv meggyőzött, hogy mennyire hiányzik a gyerekeink számára az a fajta apai nevelés, amit csak az apák képesek megadni. Amit, ha a gyerek nem kap meg, hatalmas árat fizethet érte. És ezt ne csak képletesen tessék érteni. Az élet számtalan területén járhat rosszabbul a gyerkőc csak azért, mert mi nem voltunk ott mellette úgy, ahogy egyébként a természet ez számunkra előírja és elősegíti.

Megdöbbentőek azok a megállapítások, amelyek rámutatnak: nem csak az anyák, az apák is átesnek biológiai változáson a gyerekeik születése előtt, a hormonháztartásuk egyértelműen átrendeződik. Hogy mennyire káros a még jelenleg is tetten érhető egészségügyi berendezkedés, amely gyakorlatilag csak az anyát tekinti a szülés alanyának, míg az apa csak valamiféle megtűrt közönség. De ez még hagyján, vannak részek a könyvben, amelyek nem csak amolyan felvilágosítók, szemnyitogatók: tabuboncolóan sokkolóak is tudnak lenni. Gondoltátok volna, hogy azok az apák, akik elsődleges gondozóként nevelik gyermeküket, sokkal több testi kontaktussal, mimikával kommunikálnak a gyerekkel, mint az anyák? A fürdetésekről, közös fürdésekről most nem is merek szót ejteni… (De szót ejt Léder László az Apa a kádban című fejezetben.)

A legmegdöbbentőbbek azonban azok a kutatási eredmények, amelyek kimutatják: ha hiányzik vagy nincs kellőképpen jelen az apa a gyerek életében, nehezebben igazodik majd el az életben, alacsonyabb a szocializációs képessége – ez még ugye nagyobb nehézségek nélkül belefér a világképünkbe –, de ami még súlyosabb,

sokkal könnyebben lesz bűnöző, szenved valamilyen függőségben és kaphat el bizonyos betegségeket. És fordítva, ha jelen van az apa, az megfizethetetlen előnyökkel jár a gyerek számára.

Csak néhány példa: az aktív apai törődésben részesült csecsemők egyéves korukban fejlettebbek, könnyebben oldanak meg problémás helyzeteket, hároméves korukra IQ-hányadosuk meghaladja az azonos életkorú gyerekek átlagértékeit. Sőt, még az ötvenedik életévüket betöltött felnőtteknél is IQ-előnyt állapítottak meg, ha gyerekkorukat aktív édesapával töltötték el. „Az aktív apai nevelésben részesült gyerekek jobban teljesítenek az iskolában is, több köztük a jeles tanuló, általában elmondható, hogy kortársaik előtt járva szinte minden készségterületen nagyjából egy iskolai évnek megfelelő előnyt élveznek” – fogalmaz számos vizsgálat és oktatási statisztika eredményéreire/adataira hivatkozva a szerző.

 A gondoskodó apák gyerekei továbbá pszichésen stabilabbak, konfliktusmegoldó képességük jobb, depresszióra való hajlamuk alacsonyabb, mint apa nélkül felnövő kortársaiké. Soroljam még?

Az apa nem egy másik anya, a gyerek egészséges fejlődéséhez viszont elengedhetetlen Fotó: Pixabay

Az igencsak meggyőző kutatási eredmények ismertetésén túl a közismert és hamis apamítoszok leszámolásával is megpróbálkozik Léder László: hogy apa legyen kemény, hogy a rendes apa eltartja a családját, hogy apa nélkül is menni fog… Kikerülhetetlen téma ebben a vonatkozásban is az egyre gyakoribb válások kérdése, és megtudjuk: létezik javaslat, elképzelés arra is, hogy „az apa eltartja családját” mítosz agyondolgoztatott apái helyett hogyan lehet apabarát egy munkahely, vagy akár az egész társadalom nem csak az apák, hanem akár a munkaadók érdekében is. Hiszen az elégedett, kiegyensúlyozott apák jobban teljesítenek kiszipolyozott társaiknál a munkahelyen is.

Azt mondani, hogy kötelező olvasmány kéne legyen ez a könyv az apák, az anyák vagy akár a munkaadók, döntéshozók számára, tulajdonképpen közhely. Ugyanakkor igaz is. De a valóság talaján maradva tudjuk, hogy még az is egy ideális elképzelés, hogy elolvassák mindazok ezt a könyvet, akik tehetnének is valamit a benne felvázolt világkép megvalósításáért. Bármennyire is „csendes” és tudományosan megalapozott.

De legalább népszerű: a könyv nemsokára már a második kiadását is megéri.

Léder László: Csendes Apa-forradalom. Kiadta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért és a L`Harmattan Kiadó, 2019-ben.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport