HIRDETÉS

Mikházán próbáltak valamit a világgal

Lokodi Imre 2017. július 24., 15:42 utolsó módosítás: 2017. július 24., 15:43

Össze akarják kutyulni a világot a gonosz boszorka-varázslók, s ebben a beképzelt kandúr s a proletárvarjú akadályozhatja meg őket. Michael Ende groteszk meséje, A pokoli puncspancs a mikházi Csűrszínházban elevenedett meg. A sajátos próbafolyamatot és a bemutató izzását dokumentáltuk. Sajátosan.

Olvasópróba

Titói szabadság. Valami ilyesmire gondolok, amikor mondja Kovács Frigyes Jászai-díjas színész-rendező, hogy egyike volt a vajdasági tanyaszínház megalapítóinak. A Délvidék hetvenes évekbeli mobilis szabadságintézménye. Kamaszként kondícióért hajtottunk a vízre, mert gondoltuk, lehet, egyszer át kell úsznunk a Dunát, első lépésben elég is lenne nekünk a szövetségi, ám dehogyis szövetséges szomszéd. A mikházi Széllyes Sándor Csűrszínház büféjének huzatos árnyékában a riporternek igényes szórakozás elképzelni a délibábos alföldi vibrálást, és benne természetesen echós szekeret, kis népieskedésnek mondott, hatalmat átverő groteszket, fejállásos tükörmutatványban.

HIRDETÉS

Látom a színpadi próbából szellőre jött művészeket, csakugyan próba kiállni valami hetven percet, pedig műfajilag mesejáték elébe nézünk, ha – teszem hozzá – mesejáték. Michael Ende: A pokoli puncspancs, Ács Tamás színpadi adaptációja. Mondjam úgy, halálosan komoly mesét írt Michael Ende (1929–1995) német drámaíró, csak győzzük felfogni egyenként és globálisan.

Szóval Mikházára hajtott be a soproni kisbusz valamikor június végén, egy fix dolgot tudtak utazói: július 22-én bemutató.

Hajdanán port vertek a felszálló libák, ha jött a vándorcirkusz, azóta komolyabb dramaturgiával állt elé az élet, medvére lármázik a felszeg. Mit mondjak, elcsépelt szitu, de a dunántúli embernek vegyes izgalom: jó, jó, vannak a mítoszok, ám Erdélyben még mindig minden elképzelhető. Van, amikor megint csak halálosan komoly a játék. Mindenesetre rossz ómenek, mi, akik vagyunk, majdnemhogy üres tarisznyával szégyenkezünk a folyóról jövet. Zavaros a Nyárád, látjuk, hogy a soproniak mélyre szívják az éles levegőt. Eközben teherjárgányról halálfejes hordókat vesznek vállra a rakodók könnyedén, így aztán mégsem úgy fest, mintha felszámolt KGST-atombunkerben rejtenének el radioaktív hulladékot. Nyugi, díszlet lesz. Elhallgatjuk, hogy aznap valahol Deményháza és Búzaháza között a vízbe mosta vegyszeres demizsonját a városról jött gazda, s rajtunk röhögte le heti adagját. Nem az, hogy fényes szálakkal csapkodjuk a vizet, hanem hogy az ultraibolyától vörösre égett pocakunk a muris. Igen, Michael Ende drámaíró. Hát akkor tessenek, levegőt!

 

Szélyes a vendégeivel

Hogy emléktáblás Széllyes-ház? Az. Harangláb? Van. Hogy láncos kút? Vödörben víz vastagodik. Kővályú és héhel? Ott. Késfenő kőasztal? Lehet szalonnázni. Hogy Széllyes Sándor szülőháza? Szép. Hogy Kacsó Sándor szülőháza? Volt. Egyazon kőkapu alatt van a bemenő-kijövő? Adott az Isten Sándorokat. Odébb a kolostor? Hallgat, konok, benne sűrű történelmi levegő. A szállást adó Reneszánsz panzió? Fogad. Hogy Szélyes Ferenc Jászai-díjas színművész le s fel jár az udvaron? Michael Ende-szövegeket tanul. Mikor kel a színész? Hamarabb, mint a napszámos, szöveget rögzít, reggel még harmatosan tiszta a fej. A híres diófa árnyéka tesz kalapot fejekre, meg volt gondolva ez egykoron.

Nem olyan falu ez.

Nem emelkednek lábujjhegyre a helyiek, hogy ki az a férfi (Demcsák Ottó), aki kondi-szalad naponta többször is, és copfja van. Elkönyvelve, így kell azt egy koreográfusnak. Mondom, a falunak jó tizenöt éve nemzetközisége van, jöttek már csűrszínházi produkciót nézni tengerentúlról, Skandináviából, és egy füst alatt néztek szájtátva tömjénszagú szárnyas oltárt a kolostori sekrestyében. Végső soron megállapíttatott, hogy a falu négyszáz éves nemzetköziséget tud prezentálni, ha hozzáadjuk, hogy a faluval latinul magukat sehogy, legalábbis nehezen megértető bosnyák szerzetesek jöttek franciskánus kolostort, kusztódiát alapítani. Száz évvel ezelőtt jöttek ugyancsak zászlóaljakba állított bosnyákok ellenséggel megverekedni a Bekecsen. Ilyen nemzetköziséget senki sem akart, azóta van hősi temető, hol titokban, hol vitézkötésben látogatva sűrűn. És nem mellékesen mondom, jöhetnének régi zenészek, Kájoni János is volt itt házfőnök, ült eleget a claustrum monasterii csendjében. Ő is barát volt velünk.

 

A Csűrszínház

Michael Ende darabja Mikházán. Német író, gyermekkönyvei révén vált ismertté. Ő leginkább az epikus fantáziájáról ismert The Neverending Story. Könyvei tele vannak szimbolikus, mitikus figurákkal és motívumokkal. Ende félti a világot, ám ennek az érzésnek sajátos módon ad hangot. A groteszk meséjében, puncspancsban a két elvetemült varázsló, dr. Lidérczy Belzebub (Szélyes Ferenc) és nagynénje (Molnár Anikó) Tyrannja Vampiria (figyelik?) szilveszter estéjén

mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél nagyobb kárt okozzanak a világban.

Teszik mindezt azért, mert a legmélyebb sötétség őkegyelmességével kötött szerződéseiket, mely szerint minden év végéig kiírtnak tíz állatfajtát, megmérgeznek öt folyót, kipusztítanak legalább tízezer fát, ember és állat számára halálos járványt szabadítanak a világra, úgy alakítják hazájuk éghajlatát, hogy az évszakok összekavarodjanak, és vagy aszály, vagy árvíz pusztítson (megint csak: figyelik?) – nem tudták teljesíteni. Persze mindezt külön-külön, hiszen minden valamirevaló varázsló és boszorkány egyedül dolgozik, legalábbis dolgozott. Eddig. Most ugyanis akkora bajban vannak, hogy kénytelenek összedolgozni. Súlyos gondjuk megoldása ugyanis egy főzet,

a rettenetes erejű sátánármányos parázsvarázs-pokolikőr-puncspancs-lódítóbódítóka.

Csakhogy a recept egyik fele a varázslónál, másik fele pedig a boszorkánynál van. Velük szemben sorakoznak fel a pozitív hősök: a butuska és beképzelt kandúr, Maurizio di Mauro (Savanyu Gergely) és Krakél Karesz (Papp Attila), a proletárvarjú. Bizonyos szempontból ők sem jobbak gazdáiknál, bár ők legalább nem akarnak ártani a világnak. Valójában az Állatok Nagytanácsának (harmadszor is: figyelik?) beépített kémei, akiket bizonyos rejtélyes bajok eredetének kiderítése miatt küldenek. Alapvetően ők sem bírják egymást, ám a rettenetes tettekre készülő varázslók ellen ők is kénytelenek egyesíteni erejüket. Van tehát jó szándék, ami önmagában ugyan nem elég a világ megmentéséhez, de némi találékonysággal sokkal jobbak az esélyek.

 

Szélyes Ferenc

Próbaidő van, úgy látom, mindezekre egyelőre csak a csűrszínház önként szegődött, nevesincs kutyája csóválja a farkát. Állítólag harapni is képes...

Kovács Frigyes rendező, a házigazda, Szélyes Ferenc Jászai-díjas színművésszel szétnéznek a faluban. Éppen kádat keresnek, jó öblös, százvedres dézsát, ha úgy tetszik, mert itt a faluban lennie kell annak. Díszletnek kellene, egy kád mégiscsak barátságos dolog, az volt akkor is, amikor még mustszagú volt ilyentájt. Nincs se kád, se szőlő, csak medveösvényen jár az emlékezet. Demizson bőven akad viszont. Savanyú káposztát, darát tartanak benne. Körbeleng kicsit a szomorúság, ha értik...

Mondom a rendezőnek, háromszögű a művészi pályafutás, olyanformán, hogy Vajdaság, Magyarország, Erdély...

Kovács Frigyes rendező

Úgy alakult, hogy meghívtak Szolnokra, aztán Békéscsabára, ahol szép dolgokkal bíztak meg. Csabán megrendeztem Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatását, aztán Mario és a varázslót, játszottam Lear királyt, ami hatalmas élmény volt számomra. Most Sopronban rendezek és játszom. Az a helyzet, hogy sokan vagyunk a Vajdaságban, túltermelés van színészekből. Van felsőfokú színészképzésünk, ott tanítok. Magyar nyelvterületen a mi régiónkban van a legtöbb, azaz négy magyar hivatásos színház, és van egy negyven éves tanyaszínházunk, aminek egyik alapítója voltam. A színházat 1978-ban Hernyák Gyurka barátommal találtuk ki, én színinövendékként, ő meg rendezőhallgató volt. Hát itt most Mikházán másik tanyaszínházra találtam, ami egészem más. Úgy értem, más a profilja, kiépített infrastruktúrával. Mikházán kényelmes körülmények között dolgozunk, gyönyörű vidék, nagyon nagy élmény ez nekem.

A véletlen műve, hogy most itt dolgozom, az is véletlen, hogy Magyarországon játszom, rendezek, otthon csak tanítok

– újságolja a Ligetnek a rendező.

Ács Tamás alkalmazta színpadra, Kovács Frigyes mélyített az előadáson, tekintettel, hogy „felnőtt” színházakban dolgozik. Úgy gondolja, azoknak a szülőknek, akik itt vagy majdan Sopronban elhozzák a gyerekeiket a színházba, azoknak is kell adni valamit. A rendező úgy véli, tekintettel, hogy a világ tönkretételéről, a földgolyó agyonfertőzéséről szól, mindenkit érint ez a darab. A szerző a természetbe ágyazódott vagy holdbéli tájban élő emberhez egyformán szól.

Ha szabadnapot ad rendező a színészének, irány a Nyárád partja, alig egy dobásnyira a csűrszínháztól. Megint csak horgászok karcolják a kávészínű vizet, aközben érdesen pogány fohászokat hangoztatnak.

A színész mindig tanul. Elejtett szavakból ért, egyenes adásban kapja a leckét, autentikus forrásból kap szó- és testbeszédet.

Haldologban Szélyes színművész régebben a Duna-deltát vallatta, sok színes élménnyel, szép halászmesékkel tért meg. Újabban beéri a vármezői tavakkal, mert a pisztrángtanyával szomszédságban bejelentkezik a harcsa és a ponty, úgyhogy nem csak szöveget tanulni kél hajnalban a színész. Van kész irodalmi szövege arra az esetre, ha a nagyhal éppen szívatós kedvében van.

Bemutató előtt, ahogy kell, izzanak a művészek.

Molnár Anikó: „Meseelőadásban szeretek negatív főhőst játszani, izgalmas feladatnak gondolom. Tyrannja Vámpíria egy velejéig gonosz boszorka. Ezt a szerepet igazán kedvelem, mert a figura nagyszerű humorral is rendelkezik. A feladat viszont játék közben az, hogy ne engem, hanem a két pozitív főhőst, a Macskát és a Hollót szeressék meg a gyerekek. Ha ez sikerül, akkor jól csináltuk az előadást, amely nagyon aktuális üzenettel bír. Az állatok összefognak a környezetszennyezés ellen, amelyet egyébként a két negatív főhős, a boszorkány és a varázsló okoz. Egy igazán szerethető és tanulságos történetet mutat be a darab. Játékosan próbálja felhívni a legfiatalabbak figyelmét arra, hogy a pénz, a tudás és a hatalom mit sem ér, ha nincs hol élnünk, mert ezek hajszolása közben elpusztítjuk a bolygónkat.”

Szélyes Ferenc: „Ami az eredeti regényt illeti, nagyon jól megírt és rendkívül mai. A színpadi adaptációja pedig ügyesen sűríti össze a történetet akkora időtartamra, hogy a gyerekeket lekösse és követni tudják. Szerencsés szerep ez számomra, hiszen a színpadon szinte minden megengedett ennek az öreg, gonosz és kissé bohókás varázslónak. A negatív figura gyakran szimpatikus a nézőnek, ezért hálás a mesékben gonoszt alakítani. Alapvetően úgy szeretném eljátszani ezt a szerepet, hogy a gyerekek szeressenek, miközben egy gonosz emberről beszélünk. A végére ő is megjavul, és ha egy eleve antipatikus figurát játszanék, akkor a nézők a végén nem oldoznák föl a gonoszkodásai miatt. Tehát ki kell vívni menet közben a közönség minimális empátiáját. Az is igaz, hogy A pokoli puncspancsban a két pozitív főhős is nagyon hálás szerep. Ritka, amikor ennyire jól megalkotott karakterek sokasága fordul elő egy darabban.”

A színház „ügyelője”

Gyeplőt ránt a Csűrszínház előtt elhajtó szekeres, látja, hogy fehér lepedőbe burkolózott alak mászik fel a teátrum külső falain. De kérem, mi ez, mégis mi van itt? Megnyugtatom: színház ez. Na de szabad a színésznek kívül kerekedni? Mondom: akár úgy is felfoghatjuk.

Jó jel.

Michael Ende: A pokoli puncspancs

Lidérczy Belzebub, sötét varázsló: Szélyes Ferenc (Jászai-díjas)
Tyrannja Vampiria, pénzboszorka, a nénikéje: Molnár Anikó
Maurizio di Mauro, macska: Savanyu Gergely
Krakél Karesz, holló: Papp Attila
Átkos Ákos, pokoli bürokrata: Szlúka Brigitta
Szent Szilveszter: Szalai Ákos
Díszlettervező: Pataki András
Jelmeztervező: Szélyes Andrea
Dramaturg: Ács Tamás
Zene: Papp Attila
Koreográfus: Demcsák Ottó (Harangozó-díjas)
Rendezőasszisztens: Szlúka Brigitta
Rendező: Kovács Frigyes (Jászai-díjas)
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS